éltem a találkozótól. Vénuszt már áthozták Svájcba, én a kórház felé tartottam, talán már a szülei is ott voltak. A kórház előtt találkoztam velük.
-Nem így képzeltem a bemutatkozást.- mondta az anyja csalódottan.
-Én sem, illetve sehogy nem képzeltem.- magyaráztam.
-Hogy van? Mit tud róla?- kérdezte aggódva az apja.
-Az állapota javuló, de még nem elég erős a szervezete, de talán napok múlva…- mondtam bizakodva.
Bementünk. A szülei most látták először így a lányukat, nagyon össze voltak törve a látottak miatt.
-Beszélhetnénk négyszemközt?- kérdezte az anyja.
Bólintottam. Pár paddal arrébb ültünk le.
-Mi történt pontosan? És őszintén!
-Azon a bizonyos napon érkezett Szingapurba, telefonon beszéltünk és boldog volt, hogy Sebastiant újra láthatja. Aztán pár óra múlva felhívtam, hogy van e kedvük velünk vacsorázni. Fél 9-re beszéltük meg. Aztán mikor indulni készültem, felhívott Sebastian, hogy baj van és szóljak Niconak is. Mást nem mondott. A többi akkor derült ki mikor odaértem a szobájukhoz. Meg akart halni…- nehéz volt ezt kimondani, de be kellett látnom, hogy komoly volt az elhatározása, nem csak ránk akart ijeszteni.
-Mért?- kérdezte könnyes szemmel az anya.
-Nem tudhatjuk, illetve pontosan tudjuk. Hármónk miatt, a Sebastianról látott képek voltak az utolsó csepp a pohárban.
Nem szólt semmit az anyja és én se.
-Szeretted őt?- kérdezte hírtelen.
-Még most is szeretem.- mondtam őszintén.
-Akkor vigyázz rá!- kérte ő.
-Mért? Mármint mért nem küld el a fenébe?- kérdeztem meglepődve.
-Mert te voltál mellette mindig, ha szüksége volt valakire.
-De becsaptam és elhagytam őt.
-Néha nehezen jövünk csak rá ki az igazi, és rendszerint csak akkor mikor már késő.- bölcselkedett.
-Remélem még nem késő!
-Maradj mellette!- kérte búcsúzóul.
Bementem Vénuszhoz a szobába. Egyszemélyes volt, így nem zavarta senki. Néztem elmerengve, majd óvatosan megfogtam a kezét. Elaludhattam, mert arra riadtam, hogy szorítást érzek a kezemen. Kinyitottam a szemem. Csodálkozva néztem a rám mosolygó lányra. Mintha tudta volna, hogy én leszek itt mellette.
-Tudtad?- kérdeztem, amire épp gondoltam.
Ő csak bólintott. Szájához emeltem a poharat, mohón inni kezdett, majd nagyot sóhajtott.
- Ne haragudj!- mondta fáradtan.
- Ugyan már, te ne haragudj!- válaszoltam.
Mást nem mondtunk egymásnak, csak hosszasan néztük egymást megkönnyebbülve, mosolyogva, hálásan… majd sírni kezdett.
Frissítések:
2008. szeptember 2. - Forma 1, csak lányoknak! - by: Tatjana, 43-44. rész
Óra
Chat
Csak okosan;)
A reklámokat és a trágár, mocskolódó megnyilvánulásokat mellőzzük! Ellenkező esetben a Chat regis lesz!