ipihenten és jókedvűen ébredtem. 8 óra volt. Füleltem, de nem hallottam zenét.

-Talán még Kimi alszik.- elmélkedtem

Pizsamástól sétáltam le a konyhába, mert nagyon megéheztem. Kinyitottam a hűtőt és körülnéztem, mit is lehetne betermelni reggelire. A melegszendvicsnél maradtam. Miközben összekészítettem szokásomhoz híven tánclépésekkel és dúdolással múlattam az időt. Egyszer csak a nappali felé esett a pillantásom, hát nem voltam egyedül. Földbe gyökerezett a lábam, és elakadt a lélegzetem, asszem el is pirultam. Naná, hogy Kimi állt a konyha ajtajában és engem nézett kitudja mióta. Nagy nehezen összeszedtem magam, és megkérdeztem mióta állt itt és bámul.

-         Elég ideje.- válaszolta röviden és sunyin mosolyogva.

-         Gonosz vagy!- szóltam rá még elég zavarodottan.

-         Mért? Jól csináltad.- válaszolta.

-         Mégis mit? Azt, hogy úgy ugráltam, mint egy gyerek?

-         Igen, és ennek örülök, mert látszik, hogy jó kedved van.

-         Igen jó kedvem van, de akkor se szeretem, ha megbámulnak…

-         Nem is bámultalak, csak néztelek.- helyesbített.

-         Jó akkor ne nézz!- kértem.- Most mit csinálsz?- kérdeztem a nekem hátat fordító Kimitől.

-         Hát nem nézlek.

-         Gyerekes vagy.

-         Te is.

-         Jó akkor egyezzünk meg, te nem álldogálsz szótlanul, és hangosabban közlekedsz majd, én meg nem ugrálok csak zárt ajtók mögött.- ajánlottam.

Lassan fordult vissza, arcán kaján vigyorral. Te jó ég, észre se vettem idáig milyen szép mosolya van! Gyorsan visszatértem a révületből és enyhén durcásan néztem rá.

-         Jól áll, ha durcáskodsz.- állapította meg.

-         Akkor így durcásan megyek és átöltözök. Csináltam melegszendvicset neked is. Remélem, mire visszajövök, már kapok rendes választ.- osztottam ki és szó nélkül rá se nézve hagytam ott a konyhában.

-         Durci…- hallottam még a lépcsőn felfelé haladva, de nem reagáltam rá.

Kifújtam magam mikor a szobámba értem. Leültem az ágyra, és csak mosolyogtam. Úgy éreztem ez a pasi legalább annyira kiakasztó tud lenni, mint én. Tetszett! Végre valaki, akivel kiélhetem a kötözködési hajlamomat, na de azért nem baj, ha ő ezt nem tudja, hogy élvezem.

Felöltöztem, rendbe szedtem magam. Sötétkék térdnadrágban, és fehér pántos pólóban tértem vissza hozzá. Már a szendvicseket fogyasztotta. Csak most tűnt fel, hogy egyszál rövidnadrágban van. Kicsit zavarba jöttem, de nagyon próbáltam leplezni.

-         Szia- köszöntött.

-         Jó reggelt!

-         Elfogadom az egyezséget,- válaszolta,- pedig kár érte, nagyon szórakoztató volt!- tette még hozzá.

-         Téma lezárva!- szóltam rá.

-         Oké, akkor mit veszel fel este?- kérdezte témát váltva.

-         Mért kéne...? Ja!- esett le mielőtt még folytattam volna a kérdést.

-         Azt hittem már elfelejtetted.

-         Nem, csak nem ezen járt az agyam.

-         Baj van?- kérdezte.

-         Ne gondolj mindig arra, hogy bajom lehet, ha egy kicsit elkalandozok!- kértem.

-         Tudod, hogy féltelek.

-         Ezt még idáig nem mondtad.- válaszoltam.

-         Azt hittem egyértelmű.- válaszolta kicsit zavartan Kimi.

-         Az aggódással nem vontam egybe ezt is.- válaszoltam nyugtatás képen.

-         Akkor minden oké?- kérdezte újra.

-         Persze,csak nem tudom mit vegyek fel.- tűnődtem.

-         Milyen ruháid vannak?

-         Farmer, farmer, bársony farmer, melegítő naci, rövid nadrág…- soroltam,- meg póló, pulcsi, blúz.

-         Ruhád van?- kérdezte lényegre törően.

-         Itt nincs.- állapítottam meg.- De nem akarok ruhába menni, mert belefagyok.

-         Csak kicsit kötözködésképp mondom- figyelmeztetett, nehogy megsértődjek,- majd melegítelek.

-         Kedves- válaszoltam gúnyos vigyorral.

-         De csak ennyi a kifogásod?- kérdezte ő.

-         Persze csak akkor megyek bele, ha mindenki ki lesz öltözve.- szögeztem le.

-         Kérdezd Mikát!

-         Meg is kérdezem.- válaszoltam.

Elkértem Kimi telefonját, és felhívtam. A mit vegyek fel kérdésemre ő is rögtön ruhát mondott, azt rám bízta, hogy hosszút vagy rövidet. Mintha összebeszéltek volna, vagy csak egyszerűen tényleg ilyen buli lesz. Miután leraktam a telefont, leültem a nappali kanapéjára és magam elé bámulva elmélkedtem. Akkor kéne ruha, de hol lehet itt vásárolni? És kivel? Kimivel? Mintha csak gondolatolvasó lenne:

-         Mehetünk vásárolni, nem gond.- jelentette ki.

Én csodálkozó szemekkel néztem rá, egy pasi vásárolni akar jönni velem? Itt nem stimmel valami.

-         Hol itt a trükk?- kérdeztem gyanúsan nézve rá.

-         Sehol.- válaszolta a kezeit széttárva.

-         Na jó, nem gyanakszom. De akkor is furcsa vagy.

-         Jó, mert akkor összeillünk.

-         Nem fogsz kihozni a sodromból.- jelentettem ki.- Reggel elhatároztam, hogy jókedvű leszek bármi is történjen.

-         Ennek örülök. Na mehetünk?- kérdezte.

-         Persze, csak felöltözöm. Mindjárt jövök.

Azzal ott is hagytam. Na megint öltözhettem. Vásárlás, vele? Na erre aztán nem voltam felkészülve. És gondolja, hogy megmutatom neki a ruhát, és hagyom, hogy kritizáljon? Na jó jöhet velem, de nem szólhat bele a választásomba.

-         Na itt vagyok.- mondtam mikor visszaértem.

-         Már ő is útra készen állt.

-         Mehetünk?- kérdezte.

-         Tőlem.

Beszálltunk a kocsiba. Egy ideig nem szóltunk egymáshoz. Én azon gondolkodtam mért is mentem bele ebbe a vásárlósdiba vele, és ő egyáltalán ezzel mit akar elérni. Mert nem hiszem, hogy ő ilyen lenne, de mért akar imponálni nekem? Bűntudata van? De mért? Á ennek nincs értelme. Nem jutottam tovább. Próbáltam vidám dolgokra gondolni, de jelenleg Kimin kívül nem jutott eszembe vidám dolog.

- Te ettél egyáltalán?- kérdezte hírtelen.

Összerezzentem, ahogy megtörte a csendet. Pár másodpercig csak kérdőn néztem rá.

-         Azt hiszem nem.- válaszoltam aztán.

-         Akkor biztos éhes vagy már.

-         Igen, most hogy mondod.

-         Mit akarsz enni?

-         Mindegy, vagyis azért ehető legyen, és ne kecsapós!- jelentettem ki.

-         Oké, a központban találunk ilyet.

Pár perc múlva már az említett helyen is voltunk.

Egy gyorsétterem félét találtunk, ahol sültek is voltak, így chillis steak-et ettem. Mondanom se kell, mint a tűzokádó sárkány olyan voltam utána.

-         Csak nem túl csípős?- kérdezte Kimi mosolyogva.

-         Á, dehogy!- legyintettem, és az üdítő után nyúltam.

-         Jobb?- kérdezte.

-         Semmivel.- válaszoltam,- de én választottam, túl fogom élni.

-         Oké, látom.

Befejeztem a reggelit, és a Kimi által választott bolt felé indultunk. Nem igazán jöttek be, olyan csillogó- villogó volt mindegyik, nem volt bennük semmi modern. A harmadik üzletben járhattunk, Kimi sorra kérdezte melyik, mért nem tetszik és láttam rajta, hogy már unja. Magamban jót nevettem rajta. Aztán megláttam, egyből tudtam, hogy az én méretem, olyan egyszerűen klassz volt. A színe sötét bordó volt, a felső része spagetti pántos és karcsúsított vonalvezetésű volt, a ruha kb. bokáig érhetett, és egyenes vonalú volt, oldalt combközépig érő slicceléssel. Az anyaga pedig szatén volt.

-         Ezt kérem.- mutattam a ruhára.

-         Oké, de ugye felpróbálod?- kérdezte reménykedve Kimi.

-         Nem, ez legyen meglepi!

-         De honnan tudod, hogy jó?

-         Érzem.

-         Hát te tudod.- hagyta rám.

Találtunk hozzá cipőt is, és kiegészítőt, hogy meg ne fagyjak. Ja azért a cipőt felpróbáltam, de Kimi nem volt nagyon elégedett ennyivel. Visszafelé már láttam rajta, hogy elfáradt.

-         Ne vezessek én?- ajánlkoztam.

-         Ennyire látszik, hogy fáradt vagyok?- kérdezte.

-         Csak egy kicsit.

-         Azért még megy a vezetés.

-         Oké, a ruhára meg visszatérve este úgyis látod rajtam, és csak nem fog olyan rosszul állni rajtam.

-         Majd meglátjuk.- mosolygott sejtelmesen.

Ki tudott akasztani ezzel a mosolygással. Az út további része kiesett, valószínűleg elaludtam. Furcsa képek törtek rám álmomban. Emlékképek ugrottak be az exemről, akihez majdnem hozzámentem, aztán a lánybúcsúról, ami felkavart ismét. És jöttek az emlékek csőstül, nem tudtam leállítani őket. Zaklatottan ébredtem, már a garázsban állt a kocsi. Kimi kérdőn nézett rám, de nem szólt semmit. Én se mertem megszólalni. Csak ültem, néztem magam elé. Teljesen kikészültem, nem értettem mért üldöznek ezek a képek és a múlt.

-         Mért? Mármint mért üldöz a múlt?- kérdeztem még mindig zaklatottan.

-         Időre van szükséged…

-         Persze, más helyre, több időre… és még mire?- kérdeztem dühösen Kimitől.

A válaszát nem vártam meg, hanem otthagytam. Bemenekültem a szobába. Most magamra is zártam. Hallottam, amint Kimi lenyomja a kilincset. Nem szólt semmit. És tovább nem próbálkozott. Leültem a földre, bámultam a semmibe, próbáltam kiüríteni a fejem, nagyon nehezen ment. Méghogy elég egy elhatározás, és jókedvem lesz egész nap? Hülyeség! Na de legalább este lesz okom „bulizni”.