Remegő lábakkal indultam a csomagjaimért, mikor megpillantottam. Lenyűgöző volt. Fehér pólóban és világosbarna térdnaciban állt a váróterem közepén, karját összefonta maga előtt. Mosolygott mikor észrevett. Egy darabig csak álltunk és néztük egymást… mintha először látnám…

Nem bírtam tovább, futni kezdtem, szinte ráugrottam. Ö nagyot nevetett rajtam, hogy majd fel döntöttem.

-         Ennyire hiányoztam?- kérdezte derűsen.

Én csak bólogattam. A csókja még mindig olyan észbontó volt. Kézen fogva mentünk a csomagokért.

☺

égre kettesben!- lelkendeztem.

-         Rég volt már, igaz?

-         Szinte örökkévalóságnak tűnt.- válaszoltam.

-         De most már itt vagyok.

-         Én nem engedlek el.- jelentettem ki.

-         Ez aranyos, de azért vécére, a futamra, ilyenekre elengedsz?

-         Tudod, hogy nem így gondoltam.

-         Persze.- válaszolta miközben szorosan átölelt és megcsókolt.

Felizzottak a vágyak mindkettőnkben, megszűnt létezni a külvilág, csak ő volt és én, és az egész éjszaka előttünk állt.

Nico csókjára ébredtem. Már fel volt öltözve. Kérdőn néztem rá.

-         Edzés nap van.- magyarázta-, utánam jössz a pályára?

-         Persze.- válaszoltam álmosan.

-         Egész délelőtt ott leszünk, aztán a srácokkal megyünk ebédelni. Hívj, mielőtt jössz, hogy egyeztethessünk, hol találkozunk.- kérte ő.

-         Oké. És szorítok neked!

-         Köszi.- azzal adott még egy csókot.

Fél órát még lustálkodtam, majd felkeltem. Már a zuhany alatt jó kedvem volt, nem úgy, mint idáig.

Rövid, szűk, halványrózsaszín vékonypántos ruhát választottam, hozzá színben egyező szandált.

A sminkem nem lett olyan tökéletes, mint Gerdáé, de azért elment. A hajam pedig teljesen hátra zseléztem, kicsit igazodtam Nico frizurájához.

Gyorsan ettem néhány falat szendvicset, majd bepakoltam a táskámba a legszükségesebb dolgokat.

Minél hamarabb Nico mellett akartam lenni.

Felkaptam a sporttáskát és lesiettem a recepcióra. Míg a taxira vártam felhívtam Nicot, a mérnöke vette fel, mert ő épp a pályán volt. Mondta nyugodtan mehetek, mert még ott lesznek egy ideig.

20 perc múlva a bejáratnál álltam. Már Nico jött elém.

- Szia, látom siettél?- nézett az órájára.

- Minden percet, amit csak lehet veled akartam tölteni.- válaszoltam.

- Ez jól hangzik! Gyere, menjünk a boxba!- nyújtotta a kezét.

Én csak ámuldozva néztem a sok „ismerős” arcot. Most kezdtem felfogni hova is csöppentem. Teljesen más világ volt, mint Lőrinc üzleti haverjainak világa.

Bemutatott a csapat fontosabb embereinek, én felének nevét se jegyeztem meg.

Az edzés egész jól ment a tizedik helyen végzett.

-         Nekem akkor is az első helyen vagy a szívemben.-bíztattam.

-         Kedves tőled, de jó lenne a versenyen is ott lenni.

-         Türelem. Mindennek eljön a maga ideje. Nézd meg Kimit, neki is mennyi évébe tellett, míg eljutott idáig.

-         Mért pont őt hoztad fel példának?- kérdezte a homlokát ráncolva.

-         Nem az a lényeg, hogy ki a példa. Hanem, hogy hosszú út vezet a sikerig.- válaszoltam határozottan.

-         Jól van értem, csak néha olyan jó lenne többet kapni az élettől.

-         Ne akarj mindig minden területen szárnyalni!

-         De elhiszed nekem, ha nagyon kitartó vagyok sikerülni fog?- kérdezte tőlem.

-         Persze, hisz annyira már ismerlek, hogy szinte nem ismersz lehetetlent. És én melletted állok.

-         Köszi, és bocs az előbbiért tudom, hogy csak egy példa volt.

-         Az volt hát, mért mit gondoltál? … Inkább ne válaszolj!- kértem.

-         Akkor velünk jössz ebédelni?- váltott témát Nico.

-         Oké, mehetünk.

Olyan furcsa volt, hogy mások is látják, hogy együtt vagyunk és összetartozunk Nicoval. Végül is idáig szinte csak kettesben voltam vele.

Helyes és aranyos pilótákkal ebédeltünk. Ott volt persze Kimi is, akivel próbáltam kerülni a szemkontaktust. Azért nem hagyott nyugodni Nico megjegyzése az edzés után. Mért is kellett vele példáznom? Nem gondoltam végig mit akarok mondani, na mindegy ezen már nem lehet változtatni.

 Szóval ott volt Adrian, Nelson jr., Sebastian Vettel, Nick, és az említett Kimi. Mindegyik nagy mókamester és úgy vettem észre el akartak kápráztatni a sziporkázó egyéniségükkel, de én csak Nicora figyeltem. Úgy éreztem magam, mintha valami bűnt követtem volna el.

Nem sikerült jól lepleznem ezt az érzést, mert Nico rákérdezett, hogy mi bajom van.

-         Semmi.- válaszoltam rutinból.

-         Ez nem volt túl meggyőző.- állapította meg.

-         Akkor sincs bajom Nico, hidd el!- kértem tőle.

-         Oké, de ha bármi baj van, tudod, hogy elmondhatod nekem, ugye?- kérdezte miközben a szemembe nézett. Ó azok a gyönyörű szemek, menten elolvadok!

-         Tudom.- válaszoltam még mindig őt nézve.

-         Jó, mert pár órára el kell ugranom, de sietek vissza hozzád.

-         Bővebben?

-         Lesz egy kis összejövetel amolyan sajtótájékoztató féle, ahol muszáj megjelennem.

-         Ki megy még?- kérdeztem pusztán kíváncsiságból.

-         Nakajima, Lewis és Heikki.

-         Értem, de ugye nem tart sokáig?- kérdeztem kissé nyűgösen.

-         Ne csináld ezt!

-         Oké nem szóltam, végül is ez a munkádhoz tartozik, én se örülnék, ha te neheztelnél rám egy interjú miatt.

-         Akkor érted miről van szó.- állapította meg.

-         Sietek hozzád, és bepótoljuk az összes egyedül töltött éjszakát!- ígérte Nico.

Szenvedélyes csókkal búcsúzott, hogy tudtam volna neheztelni rá ezek után?