A fekete színű koktélruhámban voltam. Elza meg végül megvette azt a zöld frányaságot, vagyis „élete új álmai ruháját”. Együtt mentünk fodrászhoz is. Viszont már előre megmondtam, hogy lehetőleg két órahosszán belül legyek kész. Újra göndör fürtjeim lettek, Elzának viszont helyes kis konty jutott.
- Jól áll? – fordult körbe
- Nagyon – feleltem.
Épp mikor megérkeztünk, Elza bökdösni kezdett az ujjával. Egyre jobban.
- Aú, ez már fájt! – mondtam.
- Jaj, bocsi
- Nem baj, de mi van?
- Semmi – felelte, majd előrement. Na persze. A semmiért csak úgy kék-zöldre szurkálja az ember a mellette állót. – gondoltam. Majd utána iramodtam.
- Mindjárt jövök. – mondta. Egy jó fél óra múlva már elég rosszul éreztem magamat, hogy mindenki ott rohangál körülöttem, én meg csak állok, várva a csodára. Na jó, Elza, ha kellek, keress meg – mondtam magamban és elindultam az italos pult felé.
- Mit parancsol? – kérdezte a pincér.
- Egy Harvey Wallbangert
- Jó választás – szólalt meg mögöttem valaki, majd előrelépett és a kezét nyújtotta
- Lucas Podolski
- Pilar Vanderfsott. – mondtam és figyeltem ahogy a pincér ráönti a vodkát a jégkockákra és hozzáönti a narancslevet.
- Pilar Vanderfsott…- ismételte elgondolkodva Lucas – ja, igen, most itt lesz a futam… egy Caipirinhát! – mondta a pincérnek. Majd újból hozzám fordult – van…esetleg kedvenc focicsapatod?
- Persze. – mondtam és csendben maradtam.
- És melyik az? – kérdezte türelmesen. Felemeltem a fejemet.
- A Bayern München és a Chelsea.
- Tényleg? – kérdezte. – ugye tudod, hogy…?
- Hogy te is a Bayernben játszol? Hogyne tudnám.
- Hát persze, hogy tudod…és ki a kedvenced a Bayern Münchenből?
- Bastian Schweinsteiger, Miloslav Klose és te.
- Tökéletes választás. – vigyorgott. – nem akarlak idegesíteni, de ugye tudod, hogy…
Felálltam és csípőre tettem a kezemet.
- Hogy tudom e hogy te vagy Bastian legjobb barátja?
- Hát…igen.
- Nos, tudom. És neked van kedvenc csapatod Formula1-ben?
- Igen, a Ferrari és Frederic meg te. Hát, azt már csak nem tudom megkérdezni, hogy Fredericet ismered e. – elnevettem magam. Aztán Lucas elkezdte szőni a hosszú monológját a bomba góljairól. Majd’ elaludtam. Aztán egyszer csak valaki megállt mellettem és így szólt:
- Á, Lucas, tudod mióta kereslek? – felnéztem. A kezét nyújtotta.
- Bastian Schweinsteiger.
- Pilar Vanderfsott – mondtam felélénkülve.
- Hol is tartottam? – szólalt meg Lucas, mintegy észre se véve, Bastiant. – Ja, igen. És akkor ketten is rám jöttek, aztán meg…
- Bocs, Lucas, de nem veszed észre, hogy mennyire untatod? – kérdezte vigyorogva Bastian, és rám nézett – Gondolom végig kellett hallgatnod „Lucas Podolski 100 bomba gólja” – Lucas Podolski előadásában monológot. Ami felér egy halálos büntetéssel. – elmosolyodtam.
- Jól van, jól van. Megyek, eszek valamit. – mondta Lucas.
- Addig is kipihenjük a góljaidat – mondta Bastian.
- Te csak maradj csendben! – mondta Lucas vigyorogva, majd eltűnt.
- Biztos, hogy ti legjobb barátok vagytok? – kérdeztem.
- Igen, csak néha elég keményen ugratjuk egymást. Nem megterhelő ennyit utazni?
- Az elején. De aztán könnyen meg lehet szokni. Ugyanúgy, mint a sajtót. Egyik nap még senki nem jött utánam az utcán, aztán mihelyst bejelentették, hogy tesztpilótája vagyok a Ferrarinak, máris a fél világ rám van szállva.
- Hát igen. A focistákra fokozatosan szállnak rá a riporterek és társaik. Néha elég idegesítők. Sőt! Néha a saját szurkolóim azok.
- Ez nálam is így van. Múlt hónapban egy kövér, kopasz fickó jött oda hozzám az utcán, és azt mondta, hogy egy tündér vagyok. És nem volt képes tágulni mellőlem.
- Azt hittem neked testőreid vannak.
- Isten ments! Tar, nagydarab napszemüveges tuskók, akik minden egyes drukkert ellöknek, aki közelebbről szeretne látni. – Bastian elnevette magát.
- Egyetértek. Ó, Lucas újabb áldozata. – mondta mosolyogva. Követtem a pillantását. Lucas egy szőkőkút peremén ült, mellette egy szőke kontyos, zöld ruhás…hé! Az ott Elza!
- Az ott a barátnőm. Már mióta őt keresem! – Elza észrevett és szélesen intett. Majd mondott valamit Lucasnak és a pulthoz jöttek.
- Na, gyönyörű vagy! Nem megmondtam,hogy várj meg?
- Miután félóráig ott álltam…
- Két perc volt az egész.
- Attól függ. Elza, milyen számrendszer szerint nézed az időt?
- Poénos volt. – mondta Elza mérgesen, de azért elmosolyodott – na jó, lehet kicsit több volt, mint két perc…
Nagyon sokáig beszélgettünk. Na, jó, inkább hallgattunk. Ugyanis Elza és Lucas mást nemigen hagytak szóhoz jutni. Hajnali négyor mentünk vissza a hotelbe. Ledőltem az ágyamra, és úgy, ahogy voltam, koktélruhástul, sminkestűl elaludtam…
AJÁNLOM AZ OLDALT
