Reggel amint felébredtem első dolgom volt felhívni a csapatfőnökömet.

-         szia! Mi a probléma?

-         Én ilyet nem mondtam!

-         Hogy mi?

-         Hát, hogy gyűlölöm!

-         Ja, az a bulvár lap?

-         Ühüm.

-         Jaj, Pilar, én is láttam, de rögtön el is felejtettem. Az ilen hülyeségeket nem kell magadra venni. Tudom, hogy elég könnyen kimondod, amit gondolsz, de azt is, hogy nem a sajtónak. Most bocsáss meg, de beszélnem kell a mérnökökkel. Szia!

Már le is tette. Mint mindig… Miközben épp a reggelimet demonstráltam, kopogtattak.

-         Tessék!

-         Elnézést, ezt önnek küldték. Itt írja alá. – nyújtott felém egy papírt a portás. Miután aláírtam egy nagyobb fajta csomagot adott át.

-         Köszönöm

-         Nagyon szívesen – válaszolta.

Gyorsan megnéztem, ki küldte. Stevye. Miután kibontottam a csomagot megláttam a fotókat és egy ruhát, amit ajándékba kaptam. Felemeltem. Nem tudok mit mondani, egyszerűen borzalmas volt. Pink színű, térdig érő, ujjatlan felső, puffosított aljú. Aminek nagyon extrán volt megoldva a has-része. Ugyanis nem volt has-része, csak hátul. A csomagban volt még egy ehhez tartozó boleró is, ami olyan volt, mintha celofánból lenne. Na, pont ezt a két ruhadarabot nézegettem felvont szemöldökkel, mikor újra kopogtattak.

-         Igen?

-         Szia! – köszönt Kazuki, miután belépett.

-         Szia…

-         Szeretném megkérdezni, hogy…

-         Nem ebben megyek ki az utcára, ha erre vagy kíváncsi…

-         Nem, dehogyis. Csak…jól vagy?

-         Amint látod. Élek és virulok.

-         Bocs, tényleg nem láttalak a pályán.

-         Semmi baj, elhiszem. Én voltam a hibás.

-         Azt hittem mérges vagy rám.

-         Én is azt hittem, hogy mérges vagyok rád – nevettem el magam.

-         Jó, akkor, csak ennyit akartam. Megyek, szia!

-         Szia!

Miután elment megreggeliztem, eltettem a ruhát az utazótáskám legmélyébe, majd felöltöztem és kimentem. A változatosság kedvéért most rajongók álltak a bejáratnál, a fotósok és bulvárosok a vészkijáratnál, okolva Fred múltkori meglógását. Miután aláírtam néhány drukker pólóját, újra futnom kellett. Ha ez így megy tovább leszakad a lábam!

Nagyon jól mentem 12 nappal később, az időmérőn. Poal pozíció! Frederic második! Örülhet a Scuderia, az tuti. Bár azért nem volt valami felhőtlen öröm, mert az újonc, Roger Hatel (Force Indiás) összetörte az autóját elég keményen…

Másnap reggel eldöntöttem, hogy nem hamarkodom el a dolgot, mint Isztambulban.

Piros, piros, piros, piros. Úgy éreztem az idegeim már keringőznek…. Zöld!  Gyerünk! A rajtot életemben először kaptam el jól! Első maradtam! Ez az! Őszintén szólva, a két órahossza alatt minden simán ment, szinte csak kanyarodni kellett. bár mögöttem elég kemény harc dúlt Frederic és Lewis között. Már csak a ráfordító, célegyenes….és….meglengetik a kockás zászlót! Szuper! Vajon ki a második? Beálltam a megérdemelt első helyemre, majd óvatosan hátranéztem. Ez valami eszméletlen! Kettős Ferrari-győzelem Spanyolországban!

Miután pezsgőztünk és megtartottuk a kötelező sajtótájékoztatót, visszamentem csomagolni. Vár Monaco!