Másnap beüzemeltük a tv-t, hogy Tonival megnézhessük az időmérőt. Egész télen a szezonkezdést vártam, és végre itt van! Bár nem egészen úgy képzeltem el, hogy egy kórházi ágyból fogom végigizgulni, miután kiderül, hogy nem az vagyok, aki vagyok, vagyis az vagyok, csak mégsem… Szóval nem épp így képzeltem el ezt az egészet, de ha már így esett, és ez ellen nem tehetek semmit, legalább próbáljam élvezni! Persze a lehetőségeimhez mérten. Be voltam zsongva, Toni meg duzzogott, hogy itt fekszik egy nagy gipsszel a lábán, mikor kint lehetne a pályán. Gina pedig jól időzített. Épp befutott kezdés előtt. Hozott egy kis nasit, és rákészültünk az időmérőre. A kórterem meg már olyan volt, mint valami szurkolói klub. Igaz, hogy csak hárman voltunk.

A dolgok pedig úgy alakultak, ahogy azt képzelni sem mertük. Kimi kapásból megszerezte a polet, 3 tizeddel megelőzve Fernandot, akit Nick követett. Mondhatni tökéletes volt a rajtfelállás, kívánni se lehetett volna szebbet. Ezután minden esély meg volt rá, hogy a futamon is remekeljen. Kicsit féltem. Vagyis kételkedtem. Na nem Kimiben, hanem ebben a csapatváltásban. Schumi után most Kimi… Tűz és víz. Félek, hogy Kimiből Schumit akarnak majd csinálni, amit ő nem fog engedni, és ez által gondok lesznek. Én féltem a Ferraritól, ha lehet így fogalmazni. Talán Kimi is, de rajta ezt egyáltalán nem látni. Őt csak az érdekli, hogy vezethessen, és magasról tesz rá, hogy más mit gondol. Talán ő csinálja jól. Semmin nem idegesíti magát. Lesz, ami lesz. Én erre miért nem vagyok képes?

Mindenesetre a futam igen meggyőző volt. Legalábbis úgy tűnt, oszlanak a kételyeim. Ismét begyógyultunk a tv elé hárman. Sőt a végére már a dokik és ápolók is nálunk „vendégeskedtek”. Csoportos F1 nézés volt. És igen jól sikerült! Úgy örültem, hogy csak na! Huh. Tudtam, hogy igen jó meggyőzőképessége van, de hogy ennyire… Isteni volt! Ilyen rajt-cél győzelmet így kezdésnek, ráadásul új csapatnál! Hát ez kész! Ez egy isten! Mondjuk ezt eddig is tudtam… Vagyis azt hittem, de most már tudom is, szóval… Áh, mindegy. A lényeg, hogy szuper kezdés volt! Ebbe kössenek bele az olaszok! 

     - Sziasztok! – nyitott be Kimi késő délután – sikerült végre lelépnem. Hogy vagytok?

     - Megvagyunk. De te jól bekezdtél hallod-e! Adj egy ötöst! – tartotta Toni a kezét

     - Szóval működik a tv. – állapította meg Kimi

     - Próbáljon nem működni! Itt lestük, mint a moziban! – röhögött Toni.

     - Hallod-e, ez nagyon nagy volt! Áááá, nagyon! – örvendeztem – Áuuuuu… - kellett nekem így örülni, belesajdult a fejem

     - Nyugi. – mosolygott Kimi – Örülök, hogy örülsz, de azért vigyázz magadra! Feküdj vissza.

     - Ez egyszerűen szenzációs volt! Bár ott lehettem volna… - ajj, de rég voltam futamon… Illetve nem is voltam… Úgy a nyakába ugranék!

     - Majd ha jobban leszel, kijössz egy futamra. Vagy többre. – kacsintott rám. Annyira rossz, hogy itt van előttem, és mégsem ölelhetem meg. Mintha két külön dimenzióban élnénk. Át kell értékelnem a dolgokat, és maximálisan elfogadni a barátságát, az idióta, beteges képzelgésemet meg elfelejteni. Bár nem panaszkodok, egész jól megy… De mikor olyan kedvesen néz rám, egyenesen a szemembe, akkor elég nehéz visszafognom magam. – Jah, hoztam neked olvasnivalót – tett elém 4 Red Bulletint.

     - De jó! Kösz, hogy gondoltál rám.

     - Igazán nincs mit.

De rendes tőle! Erre nem számítottam. Most gonosznak, és önzőnek fog hatni, de… tök jó, hogy Toni pórul járt! Nem tudom, miért hozta így a sors, hogy pont most, pont itt, meg ilyenek, de köszönöm neki! Bár amit most tök jónak érzek, meglehet, hogy igen rövid életű lesz.

Reggel feléledtem, és azon gondolkodtam, miért nincs itt Gina. Mintha azt mondta volna, hogy bejön. Vagy az tegnap volt? Áh igen, ma nem tud jönni. Valami teniszes bigyóra kell mennie…

     - Te mit csinálsz? – intéztem kérdésem Tonihoz

     - Pakolok. Végre hazahúzok!

     - Te is itt hagysz? – szontyolodtam el – De jó neked. Én itt fogok megrohadni. Ajj, olyan mehetnékem van már…

     - Elhiszem. De hamarosan te is hazamehetsz, nem?

     - Jah. Majd… Na mindegy, örülök, hogy legalább te elmehetsz innen. – mondtam miközben kimásztam az ágyból

     - Te meg mit művelsz? – nézett rám meglepetten

     - Most mi van? – most miért néz rám így?

     - Hova mész? – kérdezte

     - Keresek egy automatát, és veszek egy forró csokit. Miért?

     - Megengedte az orvos, hogy felállj?

     - Nem sánta vagyok, csak történt egy kis kavarodás a fejemben. De egy forró csokit még meg tudok venni.

     - Jó, bocs, hogy aggódok, de szerintem akkor is jobb lenne, ha maradnál, majd én hozok.

     - Köszi, de a sánta épp te vagy. – vihogtam. Juj…

     - A francba, hogy igazad van. – röhögött Toni.

     - Szóval, nyugi, jövök mindjárt.

Kivánszorogtam a folyosóra, nem siettem el a dolgot… Anyám, mintha évek óta nem álltam volna a lábamon. Végülis hetek óta fekszek… Jól el vannak gyengülve a lábaim. Nem hittem volna, hogy ennyire. Hogy fogok így lovagolni? Nem is baj, hogy kimásztam végre az ágyból, fel kell erősödöm, minél hamarabb. De nehéz vagyok! Legalábbis a lábaimnak jelenleg…

     - Jézusom! Mit művelsz? – jött velem szembe Kimi a folyosón

     - Nem Jézus, csak én. És csak sétálgatok.

     - Azt veszem észre. De miért? Miért nem fekszel?

     - Mást sem csinálok hetek óta. Rám fér a mozgás. Úgyhogy úgy döntöttem veszek egy forrócsokit. Hupsz! – kaptam el még épp időbe Kimi kezét, így nem estem orra.

     - Látod, mondom én, hogy feküdnöd kéne! – tartott meg Kimi

     - Csak az automatáig megyek.

     - Dehogy mész. Visszamész az ágyadba, és majd én hozok neked forró csokit. – nem is hagyta, hogy ellenkezzek, karba vett, és elindult velem vissza – Csinos a pizsamád. – jegyezte meg egy fél mosollyal a szája sarkában

     - Egyáltalán nem vicces. – nyújtottam rá a nyelvem sértődötten

     - Komolyan mondtam.

     - Csodás egy ruhaköltemény… és pont ebben látsz…

     - Na és? Mondom jól áll. Amúgy se láttalak még ruhában. Mármint nem úgy, hanem hogy mivel ágyban voltál, a takaró… szóval, izé… jó, ebből már nem mászok ki. – mentegetőzött, miközben én jót nevettem. Csak nem sikerült zavarba hozni a Jégembert?

     - Nyugi, értem! – röhögtem még mindig

     - Huh, akkor jó. Legalább nevetsz. – mondta kedvesen, miközben letett az ágyra, és betakart. Komolyan, mint az oviban. De jólesik, hogy törődik velem. Közben Toni csak pislogott, hogy mi van…

     - Akkor hazaviszel? – kérdezte Toni Kimit.

     - Ahha

     - Tőlem indulhatunk.

     - Még várj 5 percet. Beígértem valakinek egy forró csokit. – intette türelemre Kimi barátját

     - Hagyd, nem fontos. – mondtam

     - De az! Azt mondtam, hozok. Akkor hozok is. Egy pillanat és itt vagyok. – azzal kiment, és hamarosan vissza is tért

     - Ezer kösz! – hmm, ez isteni

     - Szívesen.

     - Akkor mehetünk? – türelmetlenkedett Toni, mint egy kisgyerek

     - Igen. – válaszolt Kimi – Gyógyulj meg, és vigyázz magadra! Szia – köszöntek el, majd elmentek…

Igen… talán a történet itt tényleg véget ér… De nem akarom!