A pihenésem olyan jól sikerült, hogy másnap reggel ébredtem. Kicsit félve nyitottam ki a szemem, nem tudtam mire ébredek…

     - Volt itt a barátnőd. Azt mondta el kellett mennie, de még ma benéz. Meg hozott neked ezt-azt, odatette az asztalra. – mondta a srác a másik ágyról. Valakire hasonlít. De nem tudom kire. Mindegy is.

     - Okés. Köszi. – tényleg járt itt Gina. Hozott F1Racinget, némi zenét, egy-két napilapot, lovas magazint, üdítőt, és ááááááh! Csokiiiiiii!

Ismét megjelent a doki, hála istennek leszerelte rólam a csöveket, azt mondta okés leszek. Viszont belém tömött egy adag gyógyszert. Ezután hallgattam egy kis zenét – oh, de jólesett- majd olyannyira elmerültem a napi sajtóban, hogy bealudtam… Lehet nem kellett volna. Rosszat álmodtam. Ebonyt el akarták vinni, és nem tudtam megakadájozni.

     - Neeee! Nem vihetik el! Ebonyt neeee! – mondogattam, és hadonásztam, mikor egy kedves, ámde kissé aggódó hang ütötte meg a fülem:

     - Hé, nincs semmi baj! Csak rosszat álmodtál. Ébredj!

Kinyitottam a szemem, és Kimivel találtam szemben magam.

     - Úristen! – kissé sokkot kaptam, vagy valami ilyesmi – Már megint képzelődök! – törölgettem a szemem, hogy valóban jól látok-e.

     - Nem képzelődsz. – mosolygott kedvesen Kimi

Ilyen mulatságos dolgot mondtam volna? Én valahogy nem tudok nevetni. Mit nevessek, mikor épp cserben hagyni készül a maradék józan eszem? Már nem tudom különválasztani a valóságot az álomtól.

     - Tényleg itt vagy? Nem csak képzellek? – még ilyen idióta kérdést…

     - Tényleg itt vagyok. – nevetett

Ezt nem hiszem el! Miért űz velem ilyen kegyetlen tréfát a sors? Mivel érdemeltem ki? Miért kell ezt? Miért kell kínozni? Hogy lehet, hogy ő most… itt…

Ez ciki. Most vagy azt hiszi, hogy valóban nem vagyok normális, és a pszichiátrián kellene lennem, vagy azt, hogy valami eszelős, hisztis liba vagyok, aki mindjárt extázisba esik tőle, és elsírja magát, és akkor szintén a pszichiátrián kellene lennem. Nos… szívem szerint valóban elbőgném magam, de nem azért, mert eszelős hisztis liba vagyok. Hanem azért, mert én tudom azt, amit ő nem. Csak nézem, ahogy ott ül az ágyam mellett, és számtalan emlék jut eszembe, neki viszont én idegen vagyok. És ez nagyon fáj… Annyi mindent mondanék neki, de nem tehetem, mert nem tudná miről beszélek, és bolondnak hinne. Jogosan.

     - Te… hogyhogy itt vagy? - kérdeztem

     - Az az idióta ott a másik ágyon a haverom.

     - Oh. Értem.

     - Aztán észrevettem, hogy rosszat álmodsz, gondoltam…

     - Kösz.

Csend… ez kezd kicsit kínossá válni. Minden pillanatban szóra nyitnám a számat, úgy mondanék valamit. Mit valamit? Mindent! De nem tehetem, és ez kiborít. De miért van még itt? Miért kínoz? Inkább menjen már vissza Tonihoz! Hoh! Rájöttem! Az Toni a másik ágyon! Ú, szegény. Megint majdnem mondtam valamit, de rájöttem, hogy nyilván Toni sem ismer. Ez iszonyú. Mi van ha egyszer véletlenül elszólom magam? Ha mondok valami hülyeséget. Úgy érzem magam, mint egy elmebeteg. Hogy zökkenjek vissza a valóságba, és felejtsem el az igen élethűre sikerült álmomat, ha a sors úgy hozta, hogy Kimi jelenleg itt ül az ágyam mellett? Ez így nem lesz jó.

     - És… Tonival mi történt? - kérdeztem

     - Tudod a nevét? – csodálkozott

     - Már hogy ne tudnám! Vagyis… úgy értem… szóval tudod milyen a bulvársajtó. – erőltettem mosolyt a képemre. Na erről beszéltem. Ilyen alapvető dolgokba fogok beleszaladni. Még ilyen gyenge szöveget. Persze, hogy tudom ki Toni, de ezt ő nem tudja.

     - Igaz… Szóval elkísért pár haver az első futamra, és gondoltuk, még így kezdés előtt elmegyünk motorozni. Ez a hülye meg így járt. – nevetett

     - Ki a hülye? – kapta fel a fejét Toni is ott a túlvégen.

     - Te, de ezt úgyis tudod. – mondta Kimi

     - Hű de szeretitek egymást. – nevettem el magam én is – Őh… ha nem csal az időérzékem, ami most könnyen előfordulhat, akkor hétvégén futam, ugye?

     - Igen.

     - Nem izgulsz? Új csapat, meg egyebek…

     - Nem… Majd lesz valami. – na igen… nem is ő lenne.J

     - Azért én szurkolok.

     - Kösz.

     - Nincs mit.

     - Oh, F1Racing? – látta meg a polcomon

     - Ahha. Gina hozta be, hogy ne unatkozzak.

     - Gina? – kérdezett vissza. Én hülye! Honnan tudná, ki az a Gina? A fenébe is, hogy ilyen nehéz!

     - Jah, Gina a legjobb barátnőm.

     - Értem.

     - Esetleg… nem tudod, jó az a tv? – mutattam a kórteremben lévő tv-re…

     - Mindjárt kiderül. – felállt, és előkotorta a tv távirányítóját – Működik.

     - Ezer kösz. Nem akarom kihagyni a versenyt.

     - Akkor még épp időben felébredtél. – mosolygott – Hallottam, hogy 3 hétig kómában voltál…

     - Igen… De már vége, szerencsére. – vagy inkább sajnos?

     - Az a lényeg, hogy már jól vagy.

Ekkor benyitott Gina. Kicsit meglepődött, mikor meglátta Kimit. Nem tudom mire gondolt épp, hogy valami érthetetlen okból kifolyólag belecsöppent az álmomba, vagy hogy tényleg keveset aludt mostanában és ő is képzelődik…

     - Na, ő Gina. – mutattam az értetlenül pislogó barátosnémra

     - Örülök. – nyújtott kezet Kimi Ginának – Nah, nekem most mennem kell. Aztán pihenj sokat. – mondta Kimi – Toni, majd még jövök, lehetőleg ne törd ki addig a másik lábad is.

     - Nagyon vicces. Bezzeg ha te lennél itt. – duzzogott Toni

     - Én nem lennék ott. Csak te voltál ilyen béna. – gúnyolódott Kimi

     - Na jól van, menjél innen! – röhögött már Toni is, meg mi is, majd Kimi elment.

     - Ez meg mi volt? – kérdezte Gina

     - Ez kérlek, Kimi volt.

     - Azt vettem észre, de… mit keres itt?

     - Azt aki ott szenved a másik ágyon. – vihogtam – Én aludtam, rosszat álmodtam, ő meg észre vette és felébresztett.

     - Értem… Huh… ez fura

     - Nekem mondod? Szörnyű! Illetve tök jó, hogy itt van, csak annyira rossz, hogy még csak meg sem ölelhetem… Sőt még csak nem is mondhatok semmit… Nem tudom mi lesz velem. Hogy fogom így elölről kezdeni az életem?