Hosszabb távon is igencsak jó társaságnak bizonyult ez a Sebi gyerek. Gyerek? Beszélek itt zagyvaságokat, hiszen egy 20 éves felnőtt férfiról van szó. De valahogy mégis olyan, mint egy kisgyerek. Mindig vidám, elég az embernek ránézni, és azonnal mosolyra húzódik a szája. Valami rejtett tehetsége lehet ez a srácnak, hogy a legnagyobb mélabú közepette is fel tudja vidítani az embert, pusztán a jelenlétével. És ez nekem jelen esetben rengeteget számított. Igencsak kivoltam a Kimis eset kapcsán, és kifejezetten jó volt, hogy Seb végig velem volt, és nem engedte, hogy teljesen összetörjek. Az elkövetkezendő időben elég sok időt töltöttünk együtt, mondhatni állandóan együtt voltunk. Sebinek köszönhetően igen gyakran látott vendég voltam a BMW-nél, „kielemeztük” az eredményeket, röhögtünk azon, hogy tapossák agyon egymást a fotósok, megbeszéltük, hogy Nick keresve sem találhatott volna jobbat Ginánál, én nap mint nap azon vihogtam, hogy a sok „külsősnek” fogalma sincs arról, amiről én szentül meg voltam győződve. Hogy én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy minden napomat a jövő világbajnokával töltöm.  Erre Seb mindig bőszen helyeselni kezd.J Szóval tök jól elvoltunk, sikerült a gondolataimat a helyesnek vélt irányba terelgetni, és ez idő alatt, egyetlen szó sem esett Kimiről. Nem is baj. Talán jobb így. Így telt el 3-4 hét.

Majd elérkeztünk a Kínába. És elérkezett egy F1-es party a futam után, Sanghajban. Nick egyértelműen Ginával ment. Seb pedig elővette ellenállhatatlan kiskutya tekintetét, és megkért, hogy menjek vele. Mondván, hogy nem akar egyedül menni, valamint Gina és Nick nyakán sem akar lógni, nem kell oda harmadik személy. Nem mintha ők nem látták volna szívesen Sebit, de ő mégis kellemetlenül érezte volna magát ebben a helyzetben. Nos nem hiszem, hogy ez teljesen így van, hiszen nem éppen az a nehezen barátkozós fajta a srác, hogy ne találna társaságot magának, de ha ő azt mondja hogy nem lenne jó neki „egyedül”, semmi okom megkérdőjelezni a szavát. És nem is akarom. Egye fene, jöjjön az a buli!

Kicsit helyre tettem a pofázmányomat, egészen emberire sikerült. Nagyjából elégedett voltam a látvánnyal. De akkor mit is kéne felvenni? Csak nem mehetek farmerban sportcipőben, meg pulcsiban, de kisestélyiben sem. Mondjuk olyan ruhám nincs is… Végül egy fekete szoknya és egy szürke fölső mellett döntöttem, szandállal. Nem mintha arra hajtanék, hogy mindenki hasra essen tőlem, ami amúgy se következne be, de azért mégis nézzek már ki valahogy, ha már Sebivel megyek. Épp az utolsó simításokat végeztem a tükör előtt, mikor Seb megérkezett.

     - Hű, de csinos valaki! – dőlt neki az ajtófélfának, és nézett végig rajtam. Hirtelen megijedtem, nem vettem észre, hogy bejött. Biztosan nyitva hagytam az ajtót. De a reakciójából ítélve nem végeztem rossz munkát a tükör előtt. Ez jól esett.

     - Köszi. Na de te sem panaszkodhatsz. – és tényleg! Világos nadrág volt rajta, egy fekete, bőnek kicsit sem mondható fölsővel. Hát… igen kellemes látvány volt végignézni a szobám ajtajában ácsorgó férfiún.  De hol jár az agyam? Jaj! Gyorsan visszatértem a Föld nevű bolygóra, és már indulhattunk is.

Hú, jó kis bulit hoztak össze, a hangulatra nincs panasz. Sőt! Kifejezetten jó! Ettünk, ittunk, táncoltunk, hülyültünk. Nagyon jól éreztem magam. De nocsak, kit látnak szemeim? Kimi Räikkönen. Egyedül… Csak nem szétment az álompár? De kit érdekel?! Engem ugyan nem! Sebnek köszönhetően teszek rá. Én jól érzem magam, ő meg azt csinál amit akar! Fúj, ki az a szőke liba vele? Kitekerem a nyakát! Akarom mondani kitekerném, ha érdekelne. De ugyebár nem érdekel. Kicsit sem. Engem? Ugyan már! Inkább visszatereltem a figyelmem Sebire, aki megállás nélkül ontotta magából a hülyeséget, én meg haldokoltam a nevetéstől. Épp a tömeg felé tartottunk táncolni, mikor Fernandoba botlottunk.

     - Anett, beszélhetnék veled? - kérdezte

     - Igen, mondd. – jaj, most mit akar? Seb igen szúrósan nézett Fernandora, mivel tud mindent. Mármint tud arról a bizonyos incidensről, anno.  Szóval nem nézte jó szemmel, hogy egyáltalán szóba állok vele, de nem szólt egyetlen szót sem, csak közelebb lépett hozzám.

     - Öhm… négyszemközt. – folytatta Fernando. Erre én Sebire néztem, ő pedig azonnal vette az adást. Előbb a spanyolra, majd rám nézett, de továbbra sem szólt semmit.

     - Itt leszek a közelben, ha kellenék. – csak ennyit mondott halkan, majd leült egy közeli asztalhoz és onnan figyelt.

     - Nos? Mi olyan szupertitkos? – kérdeztem.

     - Nem tudom szupertitkos-e. Csak nem tudom, hogy Sebastian-ra is tartozik-e. Ezt majd te eldöntöd…

     - De miről van szó?

     - Kimiről.

     - Akkor vége a beszélgetésnek. Engem nem érdekel Kimi. – vágtam rá

     - De ez érdekelni fog. – folytatta Fernando

     - Kétlem. Semmi nem érdekel ami Kimivel kapcsolatos. Élje csak az életét!

     - Ez az, hogy nem sokáig fogja élni, ha nem hallgatod meg amit mondani akarok!

     - Mi van??? – kerekedtek ki a szemeim

     - Na, mondtam én, hogy érdekel…

     - Mondd már mi van!!! – szóltam rá kicsit indulatosan. Mégis mit jelentsen az, hogy nem sokáig fog élni? Mondja már!!!

     - Most már mondjam? Eddig nem akartad.

     - Ne csináld! Mondd, mit tudsz, különben kinyírlak! – kezdtem el püfölni a mellkasát könnybe lábadt szemmel

     - Hé, hé, nyugi. – szabadította ki magát Fernando.  Seb már épp állt fel, hogy idejön, de intettem neki, hogy nincs gond.

Francokat nincs! Ez itt tud valami nagyon szörnyűt, és úgy kell belőle kihúznom!

     - Elmondod még ma?!!! – kiáltottam rá, miközben a szemem törölgettem

     - Ha lenyugszol, és nem harapod át a torkom. Nem én akarok rosszat, én csak hallottam valamit.

     - Oké, de mondd már, ne kínozz, szépen kérlek! – már majdnem könyörögtem neki…

     - Látod ott azt a szőke nőt? – kérdezte

     - Aki Kimivel enyeleg? – grimaszoltam

     - Azt. Szóval az a nő, újságírónak álcázza magát. De valójában téged akar kicsinálni…

     - Engem? – kissé pánikba estem – De miért?

     - Mert bele van zúgva Kimibe…

     - Akkor miért nem Jennit akarja kicsinálni?

     - Mert Kimi téged szeret.

     - Na ja… Veszem észre.

     - De igen, csak most haragszik. Szóval! Mivel Kimi téged szeret, az a nő téged akar tönkretenni.

     - De hogy jön a képbe Kimi?

     - Úgy, hogy tudja, hogy te is szereted Kimit. És úgy akar bántani, hogy az neked a lehető legrosszabb lehet… Itt jön a képbe Kimi. Tudod, az a bizonyos „ha nem lehet az enyém, ne legyen a tiéd sem” dolog. Ha érted mire célzok…

     - Úr isten! – bőgtem el magam abban a pillanatban. – De várj! Miért kéne ezt elhinnem neked? Honnan tudjam, hogy nem épp te akarsz most ártani nekem, vagy Kiminek? – sírtam tovább

     - Annyira görény azért én sem vagyok. Nem bántanálak, és arra sincs semmi okom, hogy Kimivel azt tegyem.  A te dolgod, hogy elhiszed-e.

     - És honnan tudod te ezt?

     - Véletlenül hallottam a nő egyik telefonbeszélgetését. Tisztán, és érthetően…

     - Aha… - megkövültem. Nem tudtam mit tegyek… Ilyennel csak nem viccel. Biztosan igazat mond… - És tudsz még valamit?

     - Nem… Csak azt, hogy nem szabad engedni, hogy együtt elmenjenek innen… Öhm…Tudom, ez most hülyén jön ki, de mennem kell, ne haragudj! De azt hiszem ezt el kellett mondanom. Bocs, hogy ilyet kellett közölnöm. De ha netán tudok segíteni valamit, keress meg. Szia

     - Kösz… - mondtam, de igazából nem is neki, csak magam elé a padlónak.

Seb már tűkön ült, hogy mi a fene folyik itt. Azt várta hogy Alo elmenjen, nem akart beleavatkozni. De amint Fernando elment, azonnal odajött hozzám.

     - Na mit akart? Hé, te sírsz? – kérdezte kétségbeesetten

     - Ha valami baja lesz, én meghalok! – kezdtem zokogni. Seb pedig nem faggatott, csak megölelt. Tudja, hogy ha eljön az ideje elmondom, de ha faggat, azzal csak rosszabb lesz. Nem is kellett más, csak a tudat, hogy van kire számítanom.

     - Baj van. Nagyon nagy baj, és fogalmam sincs mit tegyek! – szipogtam még mindig, de nagyjából összeszedtem magam. Már amennyire egy ilyen helyzetben össze lehet. Elmondtam Sebinek mindent, amit Fernando mondott. – Nem lehetek ilyen szerencsétlen! Miattam van. Bajba sodortam. Nem is kicsibe. Ha valami történik vele, azt soha nem bocsátom meg magamnak! Meg kell akadályoznom!

     - Mit akarsz csinálni?

     - Nem tudom. De meg kell akadályoznom, hogy elmenjenek innen. Valamit kitalálok, de nem mehet el innen azzal a nővel!

     - Ne, ne csinálj hülyeséget! Még bajod esik! – fogta meg Seb a karom, hogy ne tudjak elmenni.

     - Engedj el! Kérlek. Ha nem teszek semmit, akkor Kiminek fog, és akkor nem állok jót magamért!

     - De mit akarsz? Inkább szóljunk Nicknek, meg Ginának is, és kitalálunk valamit, jó?

     - Ne, őket hagyjuk ki belőle. Jól elvannak, nem akarom elrontani az estélyüket. És jobb lenne.

     - Jó, de nem mozdulhatsz mellőlem!

     - Jobban örülnék, ha te is kimaradnál belőle. Épp elég ha én bajban vagyok. Kimit már belesodortam, nem akarlak téged is.

     - Azt majd én eldöntöm, hogy mibe mászok bele, és mibe nem. Nem fogom hagyni, hogy egyedül próbáld megoldani ezt az egészet! Mit akarsz csinálni?

     - Nem tudom. – mondtam, közben pedig Kimit kerestem a szememmel a tömegben. Áh, megvan. Még mindig vele van… leültek egy asztalhoz. Fúj, hogy nyomul, az a liba! – Mi lenne, ha szimplán beszélnék Kimivel?

     - Szerinted a csaj engedni fogja, hogy kettesben maradjatok? Kétlem.

     - Akkor a csajt pár percre kiiktatom. – és már fel is álltam

     - Anett, ne szórakozz már! – kiáltott utánam Seb

     - Nyugi, nem lesz gond! Várj meg itt!

     - De...!

     - Bízz bennem! Várj meg! – azzal elindultam. Kimiék asztala felé tartottam, de útközben egy pincértől, vagy mi fenétől szereztem egy üveg vörösbort. Így a borral a kezemben mentem tovább. Nem mondom, hogy nem féltem, mert féltem. Nagyon. Nem tudom milyen ez a nő, és nem tudom, hogy mit mondok majd Kiminek. És elhiszi-e egyáltalán. De valamit muszáj csinálnom, és jelenleg jobb nem jut az eszembe.

     - Sziasztok!  - köszöntem - Úgy látom üresek a poharaitok. Az az úr ott megkért, hogy gondoskodjak róla, hogy ez ne így legyen. Tölthetek? – fordultam a szőke „álújságíró nőcskéhez”, és meg sem vártam a válaszát, elvégre kit érdekel. Töltöttem neki.

     - Jajj, de ügyetlen vagyok! Bocsi! – „véletlen” a fél üveg bor a nő hófehér ruháján landolt. Elég átlátszó trükk volt részemről, nem valami akciófilmbe illő, de tudom, hogy az ilyen nők a legapróbb foltra is allergiásak a ruhájukon. Pláne ha egy fél üveg vörösbor landol rajta… Nem tévedtem. Megtette a hatását.

     - Ááááá! A fehér ruhám! – totál elkeseredett… Ejj, de csúnya folt! Hát előfordulnak ilyen balesetek… - Jajj, Kimi ne haragudj, ki kell mennem a mosdóba, mert ez a szerencsétlen tönkretette a ruhámat! – azzal el is viharzott a mosdóba. Első lépés kipipálva. Most jön a neheze. Kimi.

     - Mondd, te tényleg ennyire idióta vagy, vagy csak tetteted?! – eset nekem, még mielőtt bármit is mondhattam volna – Láttad mit műveltél a ruhájával?!

     - Igen láttam, direkt csináltam.

     - Áh, szóval direkt volt! Hát te nem vagy ép! Mégis mire volt ez jó?!

     - Tudtam, hogy üvölteni fogsz velem, de másképp nem áltál volna velem szóba.

     - Így sem fogok! – azzal megindult a szőke után a mosdó felé

     - Ne! Várj! Hallgass meg! Szépen kérlek! – álltam útját – Nagyon fontos! Úgy szidsz ahogy akarsz, elküldhetsz a fenébe, lehordhatsz bárminek, de hallgass meg! Ez a nő ki akar csinálni! Meg akar ölni! – erre Kimi hangos nevetésben tört ki…

     - Te nem vagy normális! Ennyire nem lehetsz belém zúgva! Ez már durva! Anett, te beteg vagy! Kezeltesd magad! – mondta félig röhögve

     - Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de hinned kell nekem!

     - Figyelj, mondok én neked valamit! – jött közelebb – Sokak szerint én még mindig téged szeretlek. Talán igazuk van. De remélem mihamarabb elfelejtelek. Te elmebeteg vagy! Kérlek ne nehezítsd meg a dolgom. Hagyj békén, szállj le rólam, és ne avatkozz bele az életembe! Kösz! – fejezte be – Gyere, menjünk innen! – mondta a mosdóból visszaérkező szőke libának, aki büszkén átfogta Kimi derekát, lenézően, diadalittasan rám pillantott, majd elmentek. Én meg csak néztem utánuk. Ez nem jött össze. Ráadásul amit Kimi mondott… Kicsit sokkolt. És fájt! Nagyon fájt!

Akkor megjelent Seb.

     - Ezt elszúrtam. – sírtam el magam ismét – Seb, én félek! Mi lesz, ha…

     - Nem lesz semmi gond. Ne aggódj! – vigasztalt - Nem meri megtenni. Az ilyen nyafkák nem képesek rá.

     - És ha mégis?

     - Nem tudom… Mit akarsz most?

     - Kövessük őket! – vágtam rá hirtelen. Seb pedig már kézen is fogott, és irány a kocsi. Rendes tőle, hogy ennyit segít nekem, de félek, hogy ő is bajba kerül.

     - Ott vannak! Innen gyalog megyek.

     - Megyünk!

     - Nem! Csak én megyek! Ki lesz itt a kocsival, ha szaladnom kell, ha nem te? – kérdeztem. Szaladni? Még csak az kéne… azért csak nem olyan durva tán a nő… bár ki tudja. Lényeg, hogy Seb itt maradjon.

Lassan mentem utánuk, persze a megfelelő távolságról… Nem akarok én semmi szenzációsat, csak szemmel tartani a dolgokat, és ha kell hívni a rendőrséget. De attól tartok a nő észrevett… Kiminek nem mondja, csak előre küldi. Ő pedig megfordul, és elindul. De nem felém… Mégsem vett észre? Beszáll a kocsiba, és elindul… Na most tart felém… Jézusom! Időm sincs felfogni a dolgokat, csak vakító fényt látok, minden bizonnyal az autó lámpáit, majd egy nagy ütést érzek, aztán se kép, se hang…