Patriciának „halaszthatatlan” dolga akadt, így Junit lepasszolta Nicknek. Amit Nick persze cseppet sem bánt. Ginával kivitték a pályára a kislányt is, aki türelmetlenül várta, hogy meglássa, hol dolgozik apu. Míg Nick a pályán körözött az edzés folyamán, Gina hátul ült a pulton Junival. A kis szöszi persze állandóa kérdezgette Ginát, hogy mit miért csinál apukája, egy ebek, Gina pedig igyekezett megválaszolni a kérdéseket, persze leegyszerűsítve, hogy kislány is megértse. Jól szórakoztak ketten, majd miután Nick teljesítette a napi programot, Gina felvette Junit, és Nick elé mentek. A német kikászálódott a kocsiból, és azonnal a csajokhoz sietett. Értve ezalatt Ginát és Junit.  Nagy puszit adott mindkettőjüknek, majd ráadta sisakját a Gina karjában viháncoló csemetéjére, akinek szemmel láthatóan tetszet a dolog, és meg kellett neki ígérni, hogy még ma bele is ülhet apukája autójába.

Nicknek kifejezetten tetszett a látvány, ahogy elnézte Junit Ginával nevetgélni, az épp érkező Patricia viszont kevésbé volt elragadtatva a „családi idill” láttán, mivel jelenleg ő nem a részese. Az ő szemével nézve túlzottan nagy az összhang. Olyanok, mint egy boldog család. És ez Patriciának nem tetszik…

     - Khm… megzavartam valamit? – tért vissza Pat

     - Nem. Mert? – kérdezte Nick

     - Csak láttam milyen jól elvagytok…

     - Anya, képzeld! Gina nénivel megnéztük, hogy milyen gyors az apu! – újságolta Juni, még mindig Gina karjában.

     - Hé, ne mondd nekem, hogy néni, nem vagyok én olyan öreg! Vagy öreg vagyok? Hm? – csiklandozta meg Gina Junit, aki kacagva nemmel válaszolt.

     - Klassz… - mondta Pat – Juni, gyere, megyünk!

     - Máris?! – csodálkozott Nick

     - Anyaaaa, ne menjünk még! Apu azt mondta beleülhetek az autójába!

     - Mi? Ebbe?! Szó sem lehet róla! – hüledezett Pat

     - Mégis miért nem? Mi van akkor ha beleül? – kérdezte Nick – Gyerek! Ennyit igazán megengedhet neki az ember! Beleül, szemügyre veszi, aztán kiszáll.

     - Akkor sem! Juni, gyere!

     - De nem akarooook! – szontyolodott el Juni, és szorosan kapaszkodott Ginába.

     - Meg lett neki ígérve. Engedd már meg! 10 perc az egész. – mondta Gina.

     - Talán nem kellett volna megígérni neki! Nem kell elkényeztetni!

     - Elkényeztetés, ha eltölt egy kis időt az apjával? – így Gina – És nem hiszem, hogy ilyen hangnemben kéne beszélned a lányod előtt…

     - Én meg nem hiszem, hogy neked kéne engem kioktatnod a gyerekkel kapcsolatban! Add ide a lányom! Megyünk! – azzal Pat megfogta Junit, és elindult. De Nick még időben elkapta a karját.

     - Mégis mit képzelsz magadról? – mondta Patriciának halkan, hogy Juni ne hallja – Hogy jössz te ahhoz, hogy, neki esel Ginának?

     - Ő akart kioktatni engem! Ne szóljon bele más dolgába, és én se szólom le őt!

     - Megtennéd, hogy nem kiabálsz a gyerek előtt?! Kösz… Ennyit a gyereknevelésről! Szívtelen…

Amint kiértem a pályára, azonnal Sebastiant láttam meg. Épp felém tartott. De nem úgy, mint aki örömhírt akar közölni.

     - Anett, minden rendben? - kérdzte

     - Ezt én akartam kérdezni tőled.  Valami gond van?

     - Tehát még nem láttad. – mondta, miközben egy újságot szorongatott a kezében

     - Mégis mit kellett volna látnom? Seb, kezdek megijedni! Mi történ?!

     - Hát… Inkább nézd meg. – nyomta a kezembe az újságot

     - Uram atyám! – tettem a szám elé a kezem – Ez… ez… Ezek szó szerint az én szavaim… Szóról-szóra. De… ezt hogy? Ketten voltunk, nem hallhatta senki! Én pedig nem mondtam senkinek semmit! Seb… én nem!

     - Tudom. De ezt nem nekem kell megmagyarázni, hanem Kiminek. Én hiszek neked. Csak az a kérdés, hogy Kimi hogy vélekedik.

     - Beszélnem kell vele. – jelentettem ki

     - Jó. Gyere, együnk valamit, aztán megkeresed.

     - Nem. Most kell vele beszélnem! – azzal el is indultam Kimi felé, bár inkább rohantam, Sebastian pedig tisztes távolságból követett.

Hamar megtaláltam Kimit. De Jennivel volt… Nem érdekel! Akkor is beszélnem kell vele, teszek rá, hogy Jenni ott van-e, avagy sem! Tisztára kell mosnom magam!

     - Kimi! Kimi, mondanom kell valamit! – szóltam

     - Amint látod, nem érek rá! – húzta közelebb magához Jennit

     - De muszáj! Fontos! Kérlek hallgass meg!

     - A férjem, ismétlem:  a férjem, azt mondta nem ér rá! Szóval lekophatsz! Nem kell, hogy tovább kavard az életünk, épp eleget tettél már! – szól Jenni lenézően, de nem foglalkoztam vele, én csak Kimire figyeltem.

     - Kimi! – szóltam, már-már könyörgő hangon

     - Jenni, megtennéd, hogy szólsz Chrisnek, hogy azonnal megyek?! – mondta Kimi Jenninek.

     - De…

     - Kérlek. – mondta Kimi kissé nyomatékosabban, majd Jenni elment.

     - Hallgatlak – sóhajtott, majd karba tette a kezét

     - Had magyarázzam meg! – kezdtem azonnal

     - Nem hinném, hogy erre ésszerű magyarázatot tudsz adni.

     - De Kimi, nem én voltam!

     - Látod, mondtam, hogy nem tudsz ésszerű magyarázatot adni. Felesleges törnöd magad. Hagyj békén. – és már indult volna, de visszafordult – És tudod mi a szomorú?! Hogy bíztam benned. Amilyen hirtelen jöttél, olyan hirtelen megkedveltelek, és a bizalmamba engedtelek. Kitálaltam neked mindent. Őszintén. Tényleg. Sőt! Tegnap tudatosult bennem, hogy az „együtt” töltött idő alatt totálisan beléd szerettem.  Erre, ma kiderül, hogy akiről eddig áradoztam, hátba támad. Aljas módon kihasznált és aprópénzért kitálalt a sajtónak. Ez undorító. Azt hiszem érthető ha azt mondom ne gyere többet a közelembe. – mondta el gyorsan, közben olyan hűvös volt, mint a befagyott tó.

     - Kimi, én… - habogtam könnyes szemmel

     - Szia. – köszönt, azzal otthagyott. Én meg csak álltam ott, és néztem utána, mint az árva gyerek, akit magára hagytak. Szörnyű volt végig hallgatni. Próbáltam nem elbőgni magam… Aztán megjelent Seb, és megölelt.

     - Hallottad, ugye? – kérdeztem szipogva

     - Igen. – mondta röviden

     - Szeretett. És most annyi az egésznek. Önhibámon kívül leromboltam a rólam kialakított képet benne… - ekkor aztán már végem volt. Nem bírtam tovább, elsírtam magam.

     - Nem tehetsz róla. – simogatta Seb a hátamat

     - De honnan tudhatták meg?! Én nem mondtam senkinek semmit. Én soha nem adnám ki a titkát- szipogtam

     - Fogalmam sincs, de kiderítjük, és mindent rendbe teszünk oké?

     - Ugyan hogy? – kezdtem megint bőgni

     - Azt majd még kitalálom, de megoldjuk, ok? Higgy nekem, rendben?!

     - Oké…

     - Na. Nyugodj meg, ne sírj! – ölelt magához ismét, majd kezembe nyomott egy papírzsepit.

     - Kösz. – motyogtam

     - Most már semmi sírás, oké?!

     - Oké.

     - Inkább nevess! Hidd el, jobban áll.

     - Azt nem hiszem, hogy menni fog… - húztam el a számat.

     - Dehogynem! Nem nehéz, nézd! – erre elkezdett teli szájjal vigyorogni, de úgy, hogy ha a füle nem lenne, a körülvigyorogná a fejét – Nah, most te! – mondta, majd elém állt, és vigyorra húzta a szám. – erre előtört belőlem a nevetés

     - Na látod, megy ez! – vigyorgott Seb elégedetten

     - Olyan lüke vagy! – vihogtam.  Hát fogalmam sincs, hogy csinálja, hogy még ilyenkor is meg tud nevettetni. Elég ránéznem, és elmosolyodok. Csúcs ez a gyerek!  JNa meg állandóan fülig ér a szája. De hogy hogy csinálja?! Gőzöm sincs. Biztosan valami veleszületett „rendellenesség”. De szenzációs, ez egyszer biztos!J

     - Nah, gyere, együnk valamit, mert én nagyon éhes vagyok. – mondta, miközben én az orromat törölgettem – Fikás! – szólt be, csak úgy.

     - Mit mondtál?! – néztem rá szigorúan

     - Én ugyan semmit… - majd fütyörészve, zsebre dugott kézzel elindult… Mint egy nagyra nőtt óvodás, esküszöm… De imádom!

     - Jól van, ezt még visszakapod! – szóltam utána, majd utánaszaladtam.

Ezek után hol köthettem volna ki, ha nem a BMW boxban? Itt van Nickkel Gina, meg itt van Seb… Hova mehetnék máshova? Itt vannak azok, akik még talán egy kicsit szeretnek… habár egy kicsit úgy  érzem én vagyok itt a kakukktojás. Én, aki azért nem vagy megrögzött BMW-fan… Kicsit fura, de remélhetőleg nem utálnak ki.