Kimi hazament Finnországba. Cseppet sem vágyott Jenni társaságára, de elhatározta, hogy megpróbál normálisan viselkedni vele

     - Jenni! Megjöttem! – lépett be Kimi az ajtón

Jenni a nappaliban volt, a kanapán olvasott valamit

     - Szia. – köszönt Kiminek, de fel se nézett a magazinjából

     - Most haragszol rám, igaz? – guggolt le Kimi Jenni elé

     - Én? Dehogy! Isten tudja kivel voltál, ráadásul kijelentetted, hogy neked nincs feleséged. Nem, nem haragszom!

     - Jó, az tényleg erős volt, ne haragudj.

     - De ha kimondtad, valami igazság lehet benne. Ugye nem akarsz elválni?!

     - Nem mondtam egy szóval sem, hogy el akarok. De hogy ezután se akarjak, nem ártana eszközölni néhány változást.

     - Mire gondolsz?

     - Szimplán csak annyira, hogy néha figyelj rám is, ne mindig csak a hülye fotózások, meg egyebek. Ne a butiksor, és a bevásárlóközpont legyen a lelőhelyed, és lehetőleg próbálj meg velem emberi hangon beszélni, ne úgy mint egy házisárkány, és inkább nekem higgy, mint egy hülye pletykának. Ja, és még egy! Ne féltékenykedj minden percben, mert az kiakaszt!

     - Én nem szoktam féltékeny lenni!

     - Oh, dehogy nem! Nem is kicsit! Hallottad magad tegnap a telefonban? Lépten-nyomon bemeséled magadnak, hogy más nővel vagyok, még a sarki boltos nénire is féltékeny vagy, ha szebben mosolyog. És ebből elegem van.

     - Tényleg ilyen vagyok?

     - Igen.

     - Megpróbálok változtatni, csak ne akarj elválni!

     - Nem hiszem, hogy sokat kérek. Csak egy kis bizalmat.

     - Persze szívem, amit csak akarsz! – ölelte meg Jenni Kimit – Tényleg, el is felejtettük, hogy anyukádnak holnap születésnapja lesz! Nincs ajándék! – nézett Jenni kétségbeesetten férjére

     - De én nem felejtettem el.

     - Vettél ajándékot?! Mutasd! – pattant fel Jenni, és megnézte mit szán Kimi az anyukájának – Ez… mi? – kérdezte kissé csalódottan, Kiminek azonban felcsillant a szeme

     - Anya ajándéka. Hát nem szuper?!

     - De… az. Csak… én azt hittem veszel neki egy ruhát, vagy valami csecse-becsét, tudod amit általában szoktak ilyenkor, vagy egy parfümöt, vagy ilyenek.

     - Abból már van neki egy csomó. De ezt én csináltam.

     - Te??? – sápadt el Jenni

     - Ja. Kis segítséggel, de én. Nem tetszik?

     - De… Igazán… érdekes. – méregette Jenni az alkotást – De mégis, hogy jutott eszedbe, ez a… ez?

     - Hát őőő. Egy kedves ismerősöm, aki sokat rajzolgat, segített.

     - Kedves ismerős, aki sokat rajzolgat? Neked nincs is olyan ismerősöd. – törte a fejét Jenni

     - Mert… nem annyira régóta ismerem.

     - Ó, én hülye! Hogy nem esett le! Fogadjunk az a magyar csaj, mi?! Sejthettem volna! A múltkor mikor összefutottunk… nem a telefonját veszítette el, ebben biztos vagyok. Nem úgy néztél rá… Gondoltam! Hm.. mondhatom szép.

     - Most meg mi a fene bajod van?

     - Mi? Azt kérdezed mi bajom? Még kérded? Te azzal a firkálós csajjal voltál végig! Már összeállt a kép! Fogadjunk a múltkor is vele voltál a tengerparton, miatta maradtál!

     - Te hallod mit beszélsz?! Erről löktem a sódert neked az előbb, de úgy látszik, feleslegesen! Anett a barátom, és segített ajándékot kreálni anyának! Ennyi!

     - Inkább boltban kerestél volna valamit!

     - Hidd el bejártunk egy csomó boltot, de a giccseken kívül nem találtunk semmit! – ekkor el is hallgatott Kimi. Ekkor vette észre, hogy többes számban beszélt, amit minden bizonnyal Jenni is észrevett.

     - Áh, szóval akkor is vele voltál! És mikor voltál még vele, hm? Vacsoráztatok? Buliztatok? Megcsókoltad? Esetleg le is feküdtetek?!

     - Abbahagynád végre! Te nem vagy normális! Az előbb azt hittem eljutott a tudatodig, amit mondtam, és normálisan tudunk élni! Mit mondjak sokáig tartott! Hagyj engem békén! Pihenni akarok! – Kimi megfogta a képet, és a hálószobába indult – Ja, és holnap ünnepeljük anya születésnapját. Ajánlom, hogy ne rontsd el semmivel az anyám születésnapját, különben nagyon megbánod! – azzal elvonult

Jenni egy pillanatig csak nézett férje után, majd elegánsan megigazította ruháját, majd visszaült a kanapéra és folytatta az olvasást.

     - Kicsim, mit csinálsz? – kérdezte Jenni, mikor meglátta Kimit kezében egy párnával, és egy takaróval

     - Átköltözök a vendégszobába

     - De… miért?

     - Mert egyáltalán nincs kedvem melletted aludni.

     - Ajj, ne haragudj rám, kérlek! Olyan hülye vagyok néha. – simogatta Jenni Kimi hátát – Biztos ezt akarod?

     - Nem úgy tűnik?

     - Pedig ha tudnád milyen csini ruhát vettem, csak azt vártam, hogy haza gyere. Mit szólnál hozzá, ha, este felvehetném, és…

     - Érdekel is engem… - mondta Kimi hűvösen - Nah, elengedsz végre, vagy kérvényt kell benyújtani? – Jenni hirtelen szólni se tudott a meglepettségtől, csak elállt Kimi útjából.

     - Jól van Kimi! Hát így állunk?! Tudod mikor fogok én ezek után mosni, meg főzni rád! Soha!

     - Nyugi, fel sem fog tűnni, mivel eddig sem tetted! Jó éjt! – csukta be Kimi a szoba ajtaját

     - A kutyáddal meg kezdhetnél végre valamit, mert kiakaszt az ugatása! Hallod?!

     - Hallom, nem vagyok süket! – nyitotta ki Kimi az ajtót, majd kiment Ajaxért.

     - Most meg mi a fenét művelsz?! Nem hozhatod be a házba!

     - Ó, de még mennyire, hogy behozhatom! Te akartad, hogy hallgattassam el.

     - De nem itt bent! Ha valamit összepiszkít, én…

     - Nyugi már, nálam lesz a vendégszobában, látni se fogod. – azzal Kimi bement a szobába Ajax társaságában. Hanyatt vágódott az ágyon, Ajax meg letelepedett mellé.

     - Nem szeret minket, igaz, haver?! – simogatta meg Kimi Ajax fejét – Tudom. Az a gáz, hogy már én se szeretem őt. Anetthez viszont talán jobban is vonzódom, mint kellene. Te nem is ismered még őt. Ő nem olyan, mint Jenni, ő kedves és aranyos… Majd egyszer bemutatom neked, bírni fogod, hidd el. Hm… Ajax, te legalább meghallgatod a nyűgjeimet anélkül, hogy hülyeségeket beszélnél, vagy kioktatnál. Ezt díjazom.

Másnap Kimi Jenni társaságában meglátogatta szüleit.  Összegyűlt egy kisebb társaság, hogy megünnepeljék Paula születésnapját. Ott volt pár rokon, és közeli barát.  Így Kimi és Jenni igyekezett úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Habár közel sem így álltak a dolgok. Jenni már akkor feltűnően nagyot sóhajtott, mikor Kimi elővette édesanyjának szánt ajándékát. Paula teljesen odáig volt tőle, meg vissza. Gyerekkorában sem halmozta el őt Kimi saját készítésű ajándékokkal, valahogy a pont, pont, vesszőcske figuránál elakadt a tudomány. De hogy felnőtt fejjel ilyesmire vetemedik, teljesen meglepte Paulát.

     - Kisfiam, ez nagyon tetszik. Máris imádom! De… hogy-hogy te... Fogadjunk, hogy nem a te ötleted volt. – mosolygott Paula fiára

     - Hát.. bevallom, nem. – mondta Kimi

     - Nem hát… - tette hozzá Jenni hallhatóan. Paula egy pillanatra ránézett, majd ismét Kimire figyelt.

     - Nem gondoltam volna, hogy nekiállsz ilyesmit készíteni nekem. – ámuldozott még mindig anyukája.

     - Ki dumált rá erre, öcsi?! – szólt be Rami, kicsit cukkolva Kimit, de nem bántón.

     - Az kis firkálós cafka! – fakadt ki Jenni

     - Mi??? – értetlenkedett Paula és Matti, és valójába mindenki

     - Jenni, dugulj el! – szólt Kimi

     - Miért? Had tudják csak a szüleid is! Kimi összeszedett valami rajzmániás kis ribancot, és olyan jóba lettek, hogy együtt „kreatívkodtak”! – mondta Jenni a magáét

     - Fogd már be! – kiáltott rá Kimi

     - Most mi van? Szégyelled, hogy megcsaltál?

     - Nem csaltalak meg! – mondta Kimi, a vendégek pedig csak kapkodták a tekintetüket a civakodó felek között

     - Nem-e?! Állandóan azzal a ringyóval voltál!

     - Ne merd sértegetni! – kapta fel Kimi a vizet, ami nem szokása

     - Fiam! – szólt rá Matti

     - Apa, hagyj!

     - Lám csak, be is vallod?! Szánalmas vagy! Leállsz egy ilyennel… Fúj…

     - Kislányom állítsd le magad! – parancsolta csendre Paula Jennit

     - Egy pillanat és itt vagyunk! – szólt Kimi – Jenni, gyere a konyhába.

     - Minek?

     - Csak! Most! – szólt Kimi ellentmondást nem tűrő hangon, mire Jenni azonnal követte férjét a konyhába.

     - Mit akarsz? – kortyolt bele Jenni, az italába

     - Még egy rossz szó Anettre, és nem jössz haza velem!

     - Hű, de véded… - kortyolgatott tovább Jenni, teljes nyugalomban

     - Ne merd tönkretenni anya születésnapját, mert kicsinállak! Most pedig kimegyünk, és hitelesen eljátsszuk, hogy minden rendben. Remélem érthető! – Jenni hirtelen köpni-nyelni nem tudott, kissé meglepődött Kimi stílusán. Nem szokott így beszélni, és nem szokott ilyen ideges lenni, így Jenni is kicsit megijedt. Kénytelen volt együttműködni.

     - Minden rendben, gyerekek?! – kérdezte Paula

     - Persze anya – húzta Kimi közelebb magához feleségét, aki magára erőltetett egy mosolyt. Senkinek nem tűnt fel, hogy ez csak álca, egyedül Rami volt az, aki gyanított valamit. Azonban ő négyszemközt akar Kimivel beszélni, ő sem akarja, hogy (újra) veszekedés törjön ki édesanyjuk születésnapján.