Igazából fogalmam sem volt hova menjek, és honnan nézzem a futamot. Leglogikusabbnak a nézőtér tűnt, mivel a Ferrari boxba nem megyek.. az hülyén jönne ki minden szempontból, máshova meg nyilván nem. Úgy tűnt valóban nézőtár lesz belőle, de Sebi „becsalt” a BMW-sekhez. Mondván, hogy ő is ott lesz, meg Gina is. Most mit tehettem volna, ennek a csábító ajánlatnak egyszerűen nem tudtam ellenállni. Nick hamarosan már a pályán volt, mi meg hárman felültünk a pultra, és követtük az eseményeket. Itt ugyan mindenki Nickkel és Roberttel van elfoglalva – nyilván – de engem persze elsősorban Kimi érdekelt. Ginával rá voltunk tapadva végig a monitorra, Gina néha informálódott a szerelőktől is, Sebi meg szemmel láthatóan törte valamin a fejét. Csak tudnám min. Ej, de belelátnék abba az okos fejbe. Tudom, hogy nagyon agyal valamin, látom rajta.  Most kérdezzek rá? Ha rám tartozik, úgyis elmondja, ha meg nem mondja, nyilván semmi közöm hozzá. Csak ne lennék olyan kíváncsi. De miért érdekel annyira, hogy min jár az agya? Valamiért mégis olyan érzésem van, hogy van valami közöm ahhoz, amiben olyannyira elmélyült… Na jó, nem érdekel. Rákérdezek. Legfeljebb nem mondja el.

     - Seb!

     - Tessék? – nézett rám

     - Min töröd a fejed oly nagyon, ha meg szabad tudnom? – kérdeztem, erre ő elvigyorodott. Tudtam! Tudtam, hogy itt sunyizik mellettem!

     - Honnan veszed, hogy töröm valamin a fejem?

     - Hát látom! Itt ülsz, és úgy elvagy mélyülve valamiben… Kb mint mikor egy kisgyerek épp rossz fát készül tenni a tűzre.

     - Nem akarok én rossz fát tenni a tűzre!

     - Akkor min agyalsz?

     - Tudni akarod? Azon, hogy hogy segítsek neked.

     - Mi? Mit akarsz segíteni nekem? – kerekedtek ki a szemeim. Ezt nem értem. Nem kértem segítséget. Hogy akar segíteni? És egyáltalán miben?

     - Nem tudom, de valahogy segíteni akarok. Mármint, hogy… Kimivel.

     - Mi vagy te, valami párkereső-tanácsadó, vagy mifene? – nevettem

     - Akár még az is lehetek. Gina is nekem köszönheti Nicket…

     - Mi az, hogy neked, teee! – kapcsolódott be Gina is – Nicket az én személyes varázsom bűvölte el, nem te közvetítettél! Ne füllents! – kuncogott Gina

     - Heh, lebuktál! – nevettem én is.

     - Francba… Hát akkor így jártam – vihogott Sebastian is – De most komolyan, ha segítség kell bármiben, szólj!

     - Ezt már mondtad. És megint köszi. De azért nem kell ennyire törni magad.

     - Azért próbálkozni csak szabad. – mosolygott.

Közben a futam már közeledett a végéhez. Pár kör volt hátra, Fernando vezetett, Kimi a második helyen követte őt, Felipének gondjai voltak, így igen hátul volt, Lewis a harmadik volt, míg meg nem halt alatta a McLaren. Így Nick már a 3. helyen autózott, Robert pedig követte őt. A bmw-sek örömmámorban, én meg duzzogtam, hogy Alonso Kimi előtt van. De szerencsére elszóltam magam. Kimi közeledik. Körönként vagy 5 tizedet hoz Alonsón. De basszus! Kevés az idő! Már az utolsó körben járunk. Fej-fej mellett a két versenyző. Egy jobbosban Kimi megpróbálkozott az előzéssel, de Alonso sikeresen hárította azt, és el is húzott egy kicsit. Veszni látszott a finn győzelme, a többség elkönyvelte, hogy a spanyolé a győzelem. Gina már teljes extázisban volt, látva Nicket a harmadik helyen. Már alig várta, hogy leintsék a futamot, és odarohanhasson Nickhez. Én meg tövig rágtam a körmöm az utolsó percekben is. Az utolsó kanyar következik, Alonso ráfordul a célegyenesre, és… Kimi mégis ott van! Fogalmam sincs, hogy keveredett megint annyira közel, de ott van! Ritka szoros befutó volt, minden kommentátor önkívületi állapotban őrjöngött, de senki nem merte volna megtippelni, ki lesz a győztes. Pár méter van hátra, Kimi szorosan Alonso mögött, majd egy hirtelen mozdulattal balról bevágott elé, és őt intették le a Török nagydíj győzteseként.

Majd’ kiugrottam a bőrömből örömömben, mire Sebi kicsit oldalba bökött, hogy vegyek vissza kicsit, mert túl feltűnő. Jogos… Kicsit elragadtattam magam. Szolidabban is örülhettem volna, ha már így vendégül láttak itt… :P Mindenesetre Sebastian jót vigyorgott rajtam.

     - Hogy tetszett a futam? - kérdezte

     - Szerinted? – kérdeztem vissza csillogó szemekkel, miközben kimentünk, hogy lássuk, amint begördülnek helyükre. Kimi kibogozta magát a kocsiból, és a tőle megszokott hűvösséggel ünnepeltette magát. Azzal a lendülettel amivel kipattant a kocsiból, felénk indult. Felém indult??? Ezt nem értem. Egyenesen felém jön. De nem jöhet ide! Pedig jön… Már majdnem ideért, mikor megtorpant. Talán most esett le neki, hogy nem venné ki magát túl a szitu, ha most idejön. Még egyszer felém nézett, majd irányt váltott és a mérnökéhez ment. Chris mondott neki valamit, majd eltűntek. Kimi nyilván mérlegelni…

Ekkor megérkezett Nick is, boldogan, kikászálódott a kocsiból, közben pedig Gina túródott előre minden erejével. A bmw-sek kicsit rásegítettek, látván kínlódását, felkapták, és áttették a kordonon, ahol egyenesen Nick karjaiban landolt. Nick szorosan ölelte magához a lányt, majd egy hosszú csók után engedte el. Már az is jól esett, ha az ember rájuk néz, csak ne fájdítaná ennyire a szívemet… Ha én mehetnék oda Kimihez… De nem lehet. Türtőztetnem kell magamat, és az érzéseimet.

     - Rossz rád nézni. – jelentette ki Sebastian

     - Kösz… - húztam el a szám. Bár képzelem hogy nézhetek most ki. Mint akin átment egy úthenger. Vagy kettő. Esetleg három is. Bár ha a lelkemet akarnám tükrözni azt mondom, egy tucatnyi!

     - Tudod, hogy nem úgy értettem.

     - Tudom. De igazad lehet. Biztosan úgy nézek ki, mint akit megtapostak…

     - Azért annyira nem! Csak… látom rajtad, hogy zavar.

     - Zavarni? Mégis mi?

     - Hogy nem lehetsz vele. Főleg így látva Ginát és Nicket… Tudom, hogy te is szeretnél odamenni. Mármint Kimihez. Vagy ha ő jönne ide hozzád…

     - Seb, hagyd abba, kérlek! Bármennyire is erre vágyom, nem lehet! Elvégre a barátja vagyok. Barátok vagyunk, nem érted?! Barátok! – emeltem fel a hangom, és éreztem, hogy nem lesz jó vége… - Basszus, csak barátok… - roskadtam le, és eltörött a mécses. Ez az, amit nem akartam…

     - Anett, ne sírj! Kérlek. Tudom, hogy rossz, de ne csináld ki magad! Gyere ide. – ölelt meg

     - Bocs, hogy rád kiabáltam. – szipogtam

     - Semmi baj. Nyugodj meg.

     - Én olyan hülye vagyok…

     - Dehogy vagy hülye. Csak… szerelmes.

     - Na de így??? – bújtam ki Sebi öleléséből

     - Meg fog oldódni minden, meglátod.

     - De nem az én javamra, az tuti. Azért kösz, hogy próbálod pozitívan beállítani nekem a dolgokat. Tényleg. Kösz, hogy annyit segítesz.

     - Nincs mit megköszönni. – mosolygott

     - Nem tudom, most miért akadtam ki ennyire. Nem értem magamat. Nem szoktam ilyet. Bocs.

     - Ugyan már! Mindenkivel megesik. Ezért nem kell bocsánatot kérni. – mondta kedvesen, én pedig gyorsan megtöröltem a szemem, mert közben elkezdték a himnuszokat. Ideje lenyugodnom, mert valóban nem érek el vele semmit, ha idegileg kicsinálom magam. Majd… lesz a mi lesz. Megy minden a maga útján, és azt teszem… ami jólesik. Vagy valami olyasmi.

Mire észbe kaptam, mindenki megkapta a díját, Nick bevárta Ginát, és egymást átkarolva indultak el az interjúra. Nick beszél, Gina pedig kérdez. ;)  A többi újságíró társaságában.

Én pedig meggyőztem Sebastiant, hogy rendben leszek, és visszamentem a szállodába.