- Szia! Na milyen volt a parton Nickkel? – kérdeztem Ginát, mikor visszaért

     - Ó, isteni! – mondta fülig érő szájjal
     - A tengerpart, vagy Nick?

     - Hááááát. Mindkettő! – vigyorgott Gina – És te?

     - Mi én?

     - Gondolom, mióta Kimi elment, folyamatosan agyalsz. – igen… megint rátapintott a lényegre. Mit tagadjam? Úgyis tudja, hiszen jól ismer. Szinte már olvas a gondolataimban.

     - Talált. 

     - Tudtam én. És?

     - És nem tudom. Nincs és. – adtam a hülyét. Pedig van és. Nagyon is van. Csak még magam sem jöttem rá, hogy mi az.

     - Na ide figyu! – szólt Gina –  Nekem nem kell játszani a hülyét. Úgyis tudom mi van.

     - Miért mi van? Mert én nem tudom. És ez az ami bosszant. Olyan fura érzésem, és nem tudom mi ez. Össze vagyok zavarodva. ÉN nem tudom mi van.

     - Segítsek? – kérdezte

     - Megköszönném… Mert kezdem hülyének érezni magam.

     - Okés, megmondom én neked. De előbb meséld el, mi volt? Míg Kimi itt volt.

     - Mi lett volna? Te is láttad. Ajándékot készítettünk az anyukájának.

     - Ahha. És? Dumáltatok?

     - Neeem, kukán ültünk egész idő alatt. – gúnyolódtam

     - Jó jó, nem kell keresztben lenyelni. Mi bajod?

     - Nem tudom…

     - Akkor folytasd. Mit műveltetek?

     - Hát… átjött, hozott képeket, és kiválogattunk belőle párat. Volt köztük egy nagyon jó. Egy családi kép. Az nagyon tetszett. Nem lehetett több 5 évesnél rajta. Aztán elmesélte mikor készült a kép. Hogy karácsonykor készült, mikor az egész család kint szórakozott. Hm.. klassz lehetett. – meséltem, miközben ismét elképzeltem azt a jelenetet, amit akkor is, mikor Kimi mesélte – Aztán nekiláttunk a ragasztgatásnak meg festegetésnek. Nagy nehezen ugyan, de sikerült előcsalogatnom belőle mélyen rejtőző kreativitását. Hehe, olyan volt, mint egy ovis, mikor először kerül ragasztó a kezébe. Teljesen beleélte magát. Aztán persze tiszta ragacs lett. Olyan jót röhögtem! Inkább néztem volna akkor 5-6 évesnek, mint 27-nek. – meséltem mosolyogva, mire Gina is csak mosolygott az orra alatt. Talán tud valamit, amit én nem? Á, nem hiszem. Ennyire még ő sem lehet okos. Vagy mégis?

     - És… mi volt az az összefejelés?

     - Jah az? – nevettem – Csak belemerültünk a festegetésbe, és a papír közepe táján „összetalálkoztunk”.

     - Ahha. És miután elmentem?

     - Utána végeztünk. Összerámoltam, aztán meg megmutattam neki a gyerekkori fényképalbumomat.

     - Áh, szóval ezért kellett! Kimi volt az, akinek megígérted?

     - Igen. A múltkor azon a bizonyos baráti összejövetlen, amiről meséltem, Rami kicikizte Kimit a kiskori képei miatt, erre Kimi bevágta a durcát. – kuncogtam – De nagyon magára vette, nem tudom, miért reagált így.  A lényeg, hogy megígértem neki, hogy megmutatom neki a képeimet.

     - Utána?

     - Utána… hát… elment.

     - Ennyi?

     - Ennyi.

     - Biztos mindent elmondtál? Van egy olyan érzésem, hogy egy apró, ám lényeges részlet kimaradt. – magyarázta Gina.

     - Miért lenne.

     - Mert látom rajtad. Valami nem hagy nyugodni. Talán amiatt a valami miatt vagy összezavarodva. – és megint igaza van…

     - Jó, oké. Van még valami. Mikor elment, kaptam tőle egy puszit. De ez lényegtelen.

     - Már hogy lenne az? Most már mindent értek. – ült ki elégedett mosoly Gina arcára.

     - De jó neked. Én viszont nem tudom mi bajom. Csak jár az agyam folyamatosan.

     - Anett! Te belezúgtál! – mosolygott Gina

     - He? Hülye vagy! Dehogy zúgtam bele! – mi??? Belezúgtam? Áh, nem… Barátok vagyunk, és ez így tök jól működik. Gina félrebeszél. Igen, biztosan. Még hogy belezúgtam… Olyan nincs.

     - De, de! Hát nem látod? Ahogy beszéltél róla…  Lehet nem vetted észre, de akárhányszor kimondtad a nevét, mindig elmosolyodtál. És mindig elvörösödsz ha rákérdezek valami „érdekesre”. Elvörösödtél, mikor rákérdeztem, hogy miért fogta a kezed, mikor visszajöttetek, és akkor is, mikor mondtad, hogy összefejeltetek, és most is, mikor a puszi volt a téma. Te szerelmes vagy.

     - De én… én… Basszus! Tudtam… Ezt éreztem, csak nem akartam elfogadni. És most sem akarom. Ez így nem jó! Nem lehet! Gina ez így nem jó! – mondtam, és kis híján elbőgtem magam.

     - De miért? Ez tök jó!

     - Mert barátok vagyunk! És az a jó! Nem ez. Miért kínzom magam mindig, reménytelen dolgokkal?

     - Ki mondta, hogy reménytelen? Jaj, te csaj! Te még mindig nem látod a lényeget. Figyelted már, hogy Kimi hogy néz rád? Rád van kattanva, hát nem látod?

     - Na persze! Nem rég én hajtottam el. És ő boldog. A feleségével! A barátjának tekint.

     - Hát ha a nálad a barát azt jelenti, hogy kézen fogva jössz vele vissza, jót kacarásztok, majd „véletlenül” összefejeltek, aztán még puszit is kapsz tőle… És szerinted egy Kimi Räikkönent hány ember tudott volna rábeszélni, hogy képeket ragasztgasson, meg festegessen a szoba közepén? És szerinted hány embernek mesélte el egy karácsonyi, családi kép történetét, és mesélt őszintén az életéről? Nem hiszem, hogy sokan vannak, akik így a bizalmába férkőztek. Még mindig nem látod? Hallgat rád, ad a szavadra, ha te kérsz tőle valamit megteszi, és folyton azt nézi mit csinálsz, csakhogy segíthessen, és beszélhessen veled.

     - Te ezeket honnan tudod? – kérdeztem a könnyeimmel küszködve.

     - Én látom. Ellenben veled. És szerintem most ő is ugyanolyan dilemmában van, mint te.
     - Jó, és most akkor mit csináljak? Rohanjak át hozzá, ugorjak a nyakába, és újságoljam el, hogy pár perce rájöttem, hogy belezúgtam?

     - Például.
     - Kösz… Mintha ez így működne.

     - Működhetne így, ha akarnád. Csak akard észrevenni azokat, amiket én már észrevettem, és hagyd, hogy közel kerüljön hozzád.

     - Hogy engedhetném, mikor nős?

     - Az egy dolog. Meg van egy másik. Nem vagy közömbös számára.

     - De annak kell lennem!

     - Szereted?

     - Nem tudom, hogy ez… az-e. De azt tudom, hogy nem fogom feláldozni a biztos barátságot, a hülyeségem miatt. Az fontosabb.

     - És amit érzel az nem az?

     - Ez hülyeség! Nem szerethetem! Barátok vagyunk, bízik benne, és ez így jó. Tök jól megvagyunk barátokként, nem kell ezt tönkretenni.

     - Te tudod. De szerintem ez így nem lesz jó. Valami lépned kell. Mert hosszú távon…

     - Azon ráérek akkor agyalni. Most viszont az a legjobb, ha minden úgy marad ahogy van. Szeresse a feleségét, mi meg legyünk jó barátok.  – már csak az a kérdés, hogy fogom megoldani, hogy természetesen viselkedjek… Eddig könnyű volt, de most… Hogy fogok a szemébe nézni? Nem erősségem a színészkedés…

     - Jó, nem szólok semmit. Te döntesz. Más: ennek ellenére remélem az F1 iránti imádatod nem enyhült.

     - Hova gondolsz? Dehogy? – sikerült végre mosolyognom.

     - Az klassz. Mert intézkedtem kicsit az érdekedben. Péternek hála, meg annak, hogy ilyen jellegű a melód, nem kell hazamenned neked sem. Jössz tovább, velünk. Elvégre rajzolni bárhol lehet, nem?

     - Igen, de…

     - Nincs de! – adta ki Gina. Na igen. Ez remek. Csak mi lesz velem?

Kimi mikor visszatért saját „kuckójába” egy kiadós tusolás után hanyatt vágta magát az ágyon és gondolkodóba esett. Miért van az, hogy annyira jól érzi magát Anett társaságában? Miért van az, hogy ez a lány olyan dolgokat hoz ki belőle, amire más nem képes? Van benne valami. Valami különleges, amit még senki másban nem látott. Valami, ami többé teszi ezt a lányt a többinél. Kimi hosszasan tűnődött, és nem igazán tudott rájönni, mi az ami ennyire rabul ejtette. Végül is… alig ismeri, mégis megbízik benne, őszintén tud beszélni vele bármiről. Maga sem tudja miért, de hisz neki, bízik benne, és tudja, hogy Anett nem fog ezzel visszaélni. Vonzódik hozzá, pedig tudja, hogy ez nem helyes. Felesége van, és nem hiányzik neki sem a családi, sem a nyilvános botrány. Azonban azt is jól tudja, hogy a szívnek nem lehet megmondani, hogy mikor és kit szeressen, mert az önálló döntés hoz. Fura érzések váltogatják egymást a finn lelkében. Érzések, melyeket rég nem érzett. Nem tud rajta uralkodni, egyszerűen csak vannak. Akárhányszor Anettre gondol, melegség járja át hűvös testét, és különös gondolatai támadnak. Szíve szerint átmenne hozzá, elmondaná neki mit érez, és minden idejét vele töltené. De valami visszatartja, amit „házasság” és „kötelesség” néven emlegetnek az emberek. De tudja, hogy ez így nem sokáig fog működni.