Már elég későre járt, az eső is szakadt, mikor hallottam, hogy megállt egy autó a ház előtt. Feltápászkodtam, és odaosontam az ablakhoz. Hű, egy BMW. Akkor ez Gina lesz. Oh, talált! Nick száll ki a kocsiból. Kabátját a fele fölé húzza, majd a túloldalon kinyitja az ajtót Ginának. Ő is behúzódik Nick kabátja alá, majd az ajtóhoz mennek az eresz alá. Mindkettőjükből csöpög a víz, de ahogy elnézem, ez a legkevésbé sem zavarja őket. Ajj, vajon miről beszélnek. A francba, de kíváncsi vagyok… :P De édesek! Öröm nézni.

Majd egy rövid csókot követően elköszöntek. Nick kint áll az esőben, megvárja, míg Gina bemegy, majd beszáll a kocsiba és elhajt.

Gina lopakodva jött be az ajtón. Miért hiszi, hogy már alszok? Lábujjhegyen, de széles mosollyal jött be az előszobába, míg én a háta mögött álltam az ajtóban.

     - ÁÁÁ! Te még nem alszol? A frászt hoztad rám! – kapott a szívéhez.

     - Biztosan rossz a lelkiismereted - mondtam

     - Miért lenne?

     - Mert még nem avattál be a részletekbe.

     - Honnan veszed, hogy vannak részletek? Lehet, hogy nem is Nickkel voltam.

     - De vele voltál, és a csókig feltételezem vannak részletek. – vigyorogtam karba tett kézzel.

     - Te leskelődtél? Fú, te dög!

     - Sorry… De ugye nem haragszol?! – néztem rá kiskutya szemekkel.

     - Nem. De csak mert jókedvemben vagyok. – nevetett Gina. Le se lehetne most lőni. Boldog. Imádom mikor ilyen. J

Ezek után kissé fáradtan vágtunk bele a munkás hétköznapokba, de Gina jókedve mindenkinek feltűnt, többek között Péternek is.

     - Gina, van öt perced? – szólt Péter

     - Igen, miről van szó? – kérdezte Gina, miközben a szombati kiállítás eseményeit igyekezett mondatba foglalni.

     - Azt csiripelték a madarak, hogy te meg Nick Heidfeld…

     - Mi??? Te erről honnan tudsz?! – meresztett Gina hatalmas szemeket.

     - Hát… Nem tudom neked feltűnt-e, de élő adásban hívott el randizni…

     - Basszus… tényleg…

     - És ugye azt is tudod, milyen jó kis cikk lenne ebből?!

     - Ne! Kérlek csak azt ne! Az én magánéletem nem jelenik meg agy újságban sem! Péter, könyörgöm!

     - Várj! Nyugi! Nem fejeztem be. Ne aggódj, ebből nem lesz cikk. Sőt, lenne egy jó melóm számodra.

     - Huh, kösz. – esett le hatalmas kő Gina szívéről - Mi lenne az?

     - Menned kéne Törökországba – mondta Péter – Nick után. – mosolyodott el.

     - Őőőő, ez klassz, de… részleteznéd?

     - A futamra kellene majd kimenni, interjúkat készíteni, mint most itthon tetted. Ugyanis jó munkát végeztél. És ha gondolod ezt a hagyományt akár folytathatnánk is.

     - Úgy érted, mindig menjek az aktuális futamhelyszínre? – kérdezte Gina

     - Pontosan. Kellemest a hasznossal. Na?

     - Ááá, Péter imádlak! Ez szuper! Rendben!

     - Oké, oké! Nyugi! – nevetett Péter – Na akkor én hagylak is. Te meg újságold el… mondjuk Nicknek.

     - Köszi mégegyszer! – kiáltott utána Gina, és ha lehet, még jobb kedve lett.

Péter következő „áldozata” én voltam.

     - Szia Anett! Remélem tudod, mekkora sikere volt a kiállításnak. És nem csak itthon. – szólt a főnökúr – Amúgy jobban vagy már?

     - Hogy? – ez most miről beszél?

     - Hát a gyomorrontás…

     - Jah! Igen, már jól vagyok köszi. – tényleg! A „gyomorrontás”… én már el is felejtettem…

     - Örülök neki. Ugyanis új munkát hoztam. Egy spanyol együttesnek kellene lemezborítót tervezni.

     - Hm... ez jól hangzik. Miféle együttes?

     - El Sueno de Morfeo. Esetleg ismered őket?

     - Hallottam már róluk, jó zenéjük van. Szóval ezek szerint utaznom kell.

     - Igen. Jövő hétvégén kellene Törökországba utazod.

     - Törökországba???

     - Ott találkozol Raquellel. – honnan ismerős nekem ez a név? Mert ismerem valahonnan. Az együttesen kívül. Máshonnan ismerős. – Ne kérdezd miért, csak annyit tudok, hogy Raquel akkor Istambulban lesz, és ott találkoztok.

     - Értem. Rendben.

Végre megérkeztem. Ez a város csodálatos. Egyszerűen ellenállhatatlan. Előkerestem a fecnit, amin a szálloda neve van, ahol Péter szállást foglalt nekem, majd fogtam egy taxit és oda vitettem magam. A szobám is elképesztő volt! Kipakoltam ezt-azt, ettem egy keveset, majd kimentem a teraszra. Csodálatos. Rajzolnom kell! Igen! Muszáj firkálnom valamit! Bementem és papír valamint ceruza után kutattam. Én hülye! Pont azt hagytam otthon. Ilyen nincs. Nincs egy darab papírom amit telefirkálhatnék. Na jó. Papír kell. De hol a fenébe találok itt valami írószerboltot. Van itt pár bolt és bevásárlóközpont között csak találok valahol…

Bejártam a környéket, nézelődtem, bóklásztam, és papírt is kaptam, meg ceruzát. Remek. Szóval irány az emelet, és végre rajzolok valamit. Beszálltam a liftbe, és miközben a táskámban kotorásztam, még valaki épp elkapta a liftajtót. Felnéztem, és azt hittem frászt kapok. Ezt nem hiszem el… Miért ver engem a jóisten? Fernando… Már csak ő hiányzott az életemből.

     - Anett? Szia! Rég láttalak. - köszönt

     - Nem elég régen. Te mit keresel itt?

     - Jelenleg itt lakom. Jövő héten futam. – basszus, tényleg… és én pont ebben a szállodában kaptam helyet. Ilyen nincs. Mégsem olyan jó ez a szálloda. Már nem is tetszik annyira – És te hogy-hogy itt? Hiányoztam?

     - Persze, csakis. Én kérlek dolgozni jöttem.

     - Oh. És min dolgozol? Mit rajzolsz?

     - Semmi közöd hozzá!

     - Jól van na, te kis vadmacska. Ne legyél már ilyen undok velem.

     - Ha nem tetszik, el lehet menni a közelemből.

     - Szóval nem mondod meg, mit alkotsz? Ha gondolod, én szívesen modellt állok neked. Akár… ruha nélkül is.

     - Fúj, még csak az kéne! Akadj már le rólam! Nem veszed észre, hogy nem vagyok kíváncsi rád?! Inkább a barátnőddel foglalkozz!

     - Majd annak is eljön az ideje. Majd vár.

     - Ha tudná, hogy mekkora kretén a pasija… Ha megbocsátasz, bemennék. – álltam már a saját ajtóm előtt.

     - Bocs. – mondta, és félre állt – Bemehetek?

     - Nem.

     - Miért?

     - Mert egyedül akarok lenni. Szia! – azzal becsuktam az orra előtt az ajtót. Lehet, sőt biztos, hogy bunkó voltam, de nem érdekel.

Kiültem a teraszra, és rajzolgattam. Semmi konkrét, csak telefirkáltam egy nagy papírt. Csak ami jött. Bár Gina is itt lehetne. Nem is értem, miért fogadta olyan jól, hogy ő kimarad ebből a törökországi „kiruccanásból”…