- Ez meg mi a fene volt? – esett neki Kimi Jenninek, mikor visszaértek a hotelszobába.

     - Mi mi volt? - csodálkozott Jenni.

     - Ez az egész! Ez a bájcsevely mindenkivel! Ez a színjáték! Ez a sok kamu szöveg, hogy minden rendben van, és felhőtlenül boldog!

     - Bocs, hogy próbálom megmenteni a házasságunkat! Hogy szeretném ha minden jó lenne, és azt lássák, hogy szeretjük egymást. De ha te ezt ennyire nem akarod… Úgy tűnik kettőnk közül én vagyok az, aki tesz is valamit ezért a házasságért, mert te a kisujjadat sem mozdítod.

     - Jenni, ezért már nincs mit tenni! Ez már rég nem működik! Nem veszed észre? És pont te ne papolj nekem az ideális házasságról. Tudod annak idején elmondtuk azt a sablon szöveget, Volt benne szó hűségről, meg olyanról, hogy egészségben, betegségben, meg olyan, hogy jóban-rosszban.  Rémlik? Ennek ellenére te csak magaddal foglalkozol állandóan! Magasról teszel rá, hogy nekem esetleg már nincs kedvem a módos barátaid előtt bájologni, hogy téged nem érdekel, hogy nekem mi a jó, téged nem érdekel semmi, csak te magad, és hogy mindig jól nézz ki!

     - Ez nem igaz. Én igenis foglalkoznék veled, csak te nem hagyod.

     - Neeem, te tévedésben élsz. Neked csak az számít, hogy más mit gondol. Mások előtt előadod a szerető feleséget, aki még minidig szerelmes, holott soha nem voltál az.

     - Te miről beszélsz? Én szeretlek… – sápad el Jenni

     - Nem. Nem szeretsz. Talán soha nem is szerettél. Én meg elkövettem életem legnagyobb baklövését. Azt, hogy elvettelek feleségül. Azt hittem a tökéletes nőt veszem feleségül, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem. Mióta Dahlman-Räikkönen vagy, teljesen más vagy. 180 fokos fordulat. Hirtelen más lettél, és rájöttem, hogy te nem engem szeretsz, hanem ezt az életet. Erről ennyit.

     - Kicsim, én szeretlek. Elnézést kérek, ha nem úgy tűnik. De én szeretlek. – ölelte magához Jenni Kimit, és megcsókolta, de Kimi nem csókolt vissza. Csak állt, és nem is foglalkozott feleségével.

     - Neked feltűnt, hogy mióta a feleségem vagy, soha nem mondtad, hogy szeretsz, csak a nyilvánosság előtt? Most is csak azért mondod, hogy higgyek neked. De ezzel már elkéstél. El se hiszed, mennyire feltűnő, hogy nem szeretsz. Régebben bántott, nagyon bántott, mert én tényleg szerettelek. De már nem érdekel. Ahogy te se.

     - Hogy értsem azt, hogy nem érdekellek?

     - Értsd, ahogy akarod. Na én menetem aludni, mert ellenben veled, én nem csak vigyorogtam ma és fáradt vagyok. Jó éjt. – mondta ki Kimi a végszót, és elvonult. Jenninek lefagyott a mosoly az arcáról. Még soha nem beszélt így vele Kimi. Most tudatosult benne, hogy nem tudja már becsapni Kimit, így most vagy sürgősen rendbe teszi a dolgokat, vagy válás lesz a vége.

     - Meg tudsz nekem bocsátani? – feküdt le Jenni Kimi mellé.

     - Mit érek el vele? Az nem változtat semmin.

     - Nem lehetnénk újra boldogok?

     - Együtt nem hiszem.

     - Egy próbát ezért megér, nem? Mentsük meg a házasságunkat. Kérlek. Kezdjük elölről. Kérlek.

     - … Próbáljuk… Bár nem látom sok értelmét… De ne akard, hogy jópofát vágjak a dolgokhoz!

     - Úgy lesz minden, ahogy te akarod. – esküdözött Jenni.

     - Én nem akarok semmit, csak nyugalmat… - mondta Kimi, majd a másik oldalára fordult, és elaludt.

Vasárnap Ginával kimentünk a futamra. Déllőtt még el kellett intéznie pár interjút, de a délután már szabad volt.

     - És… te most akkor kinek szurkolsz? – kérdezte Gina, miközben a lelátón ültünk, a versenyzők pedig felsorakoztak a rajtrácsra.

     - Én? Senkinek. Győzzön a jobb.

     - És szerinted ki a jobb?

     - Passz. Talán Nick. – vigyorogtam.

     - Igen. Az jó lenne. – mosolygott Gina

Gyakorlatilag úgy néztem végig a futamot, hogy lesz ami lesz, és nem érdekel, hogy ki nyer. Úgy elmerültem a gondolataimban, hogy egy rész ki is esett, nem tudom, mi történt. Akkor kaptam észbe, mikor az egyik Ferrari a fal mellett landolt. „Jesszusom! Ki az?” – pattantam fel.

     - Felipe volt. De jól van, csak kicsúszott. Ne pánikolj. – húzott vissza Gina.

     - Hogy? Mi? Én nem pánikolok. Engem nem érdekel, mondtam.

Gina persze nem hitt nekem. Túl jól ismer, könnyedén átlát rajtam. Azonban nem nyaggatott tovább a témával.

A futam után Gina célba vette a BMW boxát, megvárta Nicket, hogy meglátogassák a vidámparkotJ, én pedig sétáltam még egyet, gyönyörködtem a járgányokban. Közben Kimi került elő.

     - Anett, sajnálom. – szólt.

     - Te? Mit?

     - A tegnap estét. Hogy Jennivel láttál.

     - Nincs ezen mit sajnálni. Miért kéne sajnálni, hogy a feleségeddel voltál? Ebben semmi rossz nincs, sőt dicséretes. Amit sajnálni kéne, az az, hogy nem törődsz vele, és nekem beszélsz hülyeségeket az ő háta mögött.

     - De én nem hülyeségeket beszéltem neked. Komolyan mondtam, amit mondtam. Tényleg.

     - Mit? Hogy szerelmes vagy belém? Bocs, de ez messze áll a valóságtól.

     - De én tényleg… Miért nem hiszel nekem? Neked nem jelentett semmit az a csók? – kérdezte.

     - Nem. – hazudtam.

     - Nézz a szemembe és úgy mondd, hogy nem jelentett semmit. – kapott el, és szembe fordított magával. Nem jó ez így. Ollyan szemei vannak… ha ránézek, nem tudok hazudni. Ha pedig benyögöm neki, hogy igen is sokat jelentett, az megint nem jó. Nem áltathatom magam, mert ő csak játszik. Ez egyértelmű. De én nem leszek játékszer. Jajj, mit csináljak? Ha megszólalok, tuti hogy az igazság fog kijönni a számon…

     - Édesem, hát itt vagy? Téged kerestelek. – ölelte át Jenni Kimit, aki abban a pillanatban elengedett – Á, te vagy az a rajzolós lány, ugye? – vett észre engem is Jenni. A „rajzolós lány”… na ezt jól megkaptam… Kicsit lenéző volt. Szimplán csak a „rajzolós lány”. Klassz. Tegnap ott volt a kiállításon és a nevem se tudja. Most egy kicsit csalódtam benne. Na mindegy, miért is kellett volna megjegyeznie a nevem, hiszen ő Kimi miatt volt ott.

     - Igen, a rajzolós… - mondtam kedvetlenül. Kimi elkezdett habogni valamit, de végül nem mondott semmit.

     - És mi szél hozott erre? Ismeritek egymást? – kérdezte Jenni. Pár másodperc csend, Kimi zavartan nézett rám, miközben Jenni hátulról ölelte.

     - Nem. Csak elhagytam a telefonom, és Kimi megtalálta. – mondtam tök természetesen, és őszintének tűnő mosolyt erőltettem magamra – Én… megyek is. Köszi még egyszer. Sziasztok. – köszöntem el, majd elhúztam a csíkot.

     - Talán megzavartam valamit? – engedte el Jenni Kimit.

     - Semmi közöd hozzá. Amúgy nem. – indult el Kimi.

     - De van, ugyanis a feleséged vagyok. És láttam, hogy néztél rá. – ment utána Jenni.

     - Miért, hogy néztem rá? He?

     - Hát… nem úgy mint rám.

     - Mily meglepő. Felipére se úgy nézek, mint rád, képzeld.

     - Most miért vagy velem ilyen undok? Abban maradtunk, hogy megpróbáljuk még egyszer.

     - Ja. Bocs. Akkor talán először is le kéne állnod a hülyeségeiddel, nem a nyomomban járni. Aztán talán beszélhetünk.

     - Te mégis hogy beszélsz velem? A nejed vagyok! Nem beszélhetsz velem ilyen hangon!

     - Csak te velem. Igazad van…

     - Most meg hova mész?!!! Kimi! Hozzád beszélek!

     - El! Talán felszedek három csajt, szórakozok egy jót, aztán valamikor hajnalban hazaesek. – mondta Kimi, majd elment.

     - Mondhatom szép vagy! De egyet ne felejts el! Még a feleséged vagyok! És ha megcsalsz, a gatyád is rá fog menni a válóperre! – kiáltott után a Jenni, de Kimit nem érdekelte. Nem akart ő csajozni, csak nem akarta Jennit hallgatni.

Gina megvárta, míg Nick rendbe kapja magát, majd miután megkapta a kimenőt a csapattól, elmentek a vidámparkba.

     - Kérdezhetek valamit? – kérdezte Gina szerényen, miközben sétáltak.

     - Persze.

     - Őhm… hú, hogy kérdezzem…

     - Ahogy akarod. – mosolygott Nick.

     - Miért hívtál el? Úgy értem…

     - Értem. – mosolygott Nick még mindig – Hát… dumáltunk már vagy kétszer, és kedves lány vagy, jól éreztem magam veled és… gondoltam elmehetnénk valahova együtt. Talán baj?

     - Nem! Ha baj lenne, nem lennék itt, nemde?

     - Az is igaz. Hullámvasút? – csillant fel Nick szeme.

     - Mi van vele? Jaj, azt ne!

     - Naaa gyere! Félsz?

     - Én? Dehogy, csak…

     - Na, gyere már! – nevetett Nick – Nem fog kiesni!

     - És ha mégis?

     - Akkor… majd szorosabban fogom a kezed. – mondta Nick. Egy pillanatig zavartan álltak egymás előtt, majd Nick kézen fogta Ginát, és futni kezdtek a hullámvasút felé.

Amennyire félt eleinte Gina a hullámvasúttól, annyira élvezte a végére. Nickkel két szólamban kiabálták végig az egészet, majd hangos kacagás közepette, kissé támolyogva szálltak ki.

     - Áh, ez jól esett. – vigyorgott Nick – Na túlélted?

     - Túl… - nevetett Gina.

     - Nyugi, nem ültetnélek fel olyanra, amiben bajod eshetne.

     - Ez megnyugtató. – mosolygott Gina, majd folytatták körútjukat, és használatba vettek szinte mindent.

     - Akkor? Most? Mi következzen?

     - Fogalmam sincs. – nézett körül Gina

     - Óriáskerék?

     - Oké, jöhet.

Felültek hát az óriáskerékre, ami lehetőséget adott ismét némi beszélgetésre.

     - És… most Patriciával ti…

     - Külön vagyunk. Csak barátok vagyunk. Juni az egyetlen ami, illetve aki összeköt minket.

     - Értem…

     - És, neked most van valakid? – kérdezte Nick óvatosan.

     - Hát… nincs.

     - Az jó. – jegyezte meg halkan a német.

     - Hogy? – kérdezett Vissza Gina.

     - Semmi csak… Jól érzem magam veled. Nem sok lánnyal ennyit hülyülni, és ez abszolút pozitív. – mondta Nick őszintén – Te! Lehet egy nagyon bugyuta kérdésem? – váltott ismét komolytalanra.

     - Lehet.

     - Tényleg olyan szörnyű a szakállam? – kuncogott.

     - Hát, mikor először megláttalak vele… azt hittem lefordulok a székről. Mint valami… mumus aki az ágy alatt tanyázik, hogy aztán éjjelenként előmásszon onnan, és halálra ijesszen. – nevetett Gina – De…

     - De?

     - De, ha lehet azt mondani, már „megszoktam”. Ha jobban megnézlek… - tűnődött Gina, mire Nick „pózolni” kezdett – Jaj, ne csináld! – kacagott.

     - Oké, bocsi. Szóval?

     - Szóval ha jobban megnézem, nem is olyan rossz. Sőt… egészen… jól áll.

     - Áh értem, szóval szexi vagyok. – vigyorgott Nick.

     - Hé, azért nem kell túlzásokba esni! – nevetett Gina.

     - Miért, most nézz rám! Hát nem vagyok az?

     - Te bolond vagy! – nevetett még mindig.

     - Tudom. Mondtam már, hogy jól áll a nevetés?

     - Ezt még nem. – mosolygott Gina.

     - De tényleg. Szép vagy, mikor nevetsz.

     - Kösz.

     - Tudod mi a furcsa? Hogy most úgy érzem magam, mint… kb 14-15 éves koromban. Mikor zavarban vagyok egy lány miatt és nem merem megtenni azt amit szeretnék…

     - Mit szeretnél? – kérdezte Gina halkan.

     - Kiszállás!!!! – szólt a hang, így Gina egyelőre nem tudta meg mit szeretett volna Nick…

Na a szellemvasút aztán megtette a hatását. Időnként Gina akaratlanuk is összerezzent, Nick pedig automatikusan átkarolta. Ezután szinte észre sem vették, hogy kézen fogva sétálnak tovább. Azonban Gina hirtelen elhúzta a kezét, Nick pedig kissé meglepetten nézett a lányra.

     - Mikor az óriáskeréken voltunk… Azt mondtad nem mered megtenni azt amit szeretnél. – mondta Gina.

     - Igen… - mondta Nick halkan, és folyamatosan Gina szemébe nézett.

     - … Mi az?

     - Tudni szeretnéd? – kérdezte Nick – Lehetek őszinte?

     - Szeretném… - válaszolta Gina, majd Nick lassan közelebb hajolt hozzá, és lágyan megcsókolta. A lány úgy érezte a fellegekben jár, soha nem akar ennek véget vetni, de egyszer muszáj…

     - Ez… szóval tényleg? – habogott Gina

     - Azt mondtad őszintén…

     - Igen. – mosolyodott Gina, majd Nick is, és kézen fogva, összebújva mentek haza…