- Ne, Kimi, ezt nem lehet. – toltam el magamtól.

     - Ne haragudj, én… én nem akartam, csak valahogy… - kezdett volna mentegetőzni.

     - Felejtsük el. – mondtam, majd pakolászni kezdtem.

     - Igen. Az lesz a legjobb.

     - Igen… Mennem kell. Azért kösz… a délutánt. És sok szerencsét a futamhoz. Szia. – felálltam, és útnak indultam.

     - Látlak még?! – kiáltott utánam.

     - Talán! – válaszoltam, majd egyre gyorsabb és nagyobb léptekkel siettem elfelé a környékről. Gyorsan hazamentem. Gina szülei már elmentek. Berontottam, beszáguldottam a szobámba, és elnyúltam az ágyon.

     - Hé! Neked mi bajod? – jött utánam Gina.

     - Semmi.

     - Ahha. Semmi. Azért vagy ilyen zaklatott, mi?

     - Nem vagyok én zaklatott.

     - Jaj, ne kelljen már kihúznom belőled! Ismerlek már! Valami történt! Ha nem akarod elmondani, mondd meg kerek-perec, de akkor szenvedj itt ilyen látványosan!

     - Nem történt semmi!

     - Hát jó. – azzal Gina indulni készült.

     - Gina, várj! – szóltam utána.

     - Mégis van valami?

     - Te mit tennél, ha alig három nap ismeretség után Nick, akinek ugyebár már családja van, szóval ha tök jól éreznétek magatokat együtt…

     - Hű várj! Ez zavaros. Kivel voltál? Rajzolni mentél a parkba, nem?

     - De. Csak nem maradtam egyedül.

     - Csak nem? – kerekedett ki a szeme.

     - Csak de… - mondtam és elé tettem a rajzot.

     - Kimi?

     - Igen.

     - És? Beszéltetek?

     - Egész délután… Elmentünk fagyizni, aztán lerajzoltam.

     - Hol itt a probléma?

     - Az a rajz után jött. Megcsókolt…

     - Hűűűha! És ezt miért mondod ilyen kedvetlenül? Rossz volt?

     - Nem. Épp ellenkezőleg. Jó volt. Túl jó…

     - Oh, azt hiszem értelek már.

     - Talán ezentúl kerülnöm kéne…

     - Az sem a legjobb megoldás.

     - Lehet. Nem tudom. Fogalmam sincs, mi lenne a helyes… Talán jobb ha nem foglalkozok. Mintha nem történt volna semmi. Csak úgy, mint eddig. Ha találkozunk esetleg, beszélünk, de elfelejtjük ezt az egészet.

     - Igen, talán ez tűnik a legésszerűbbnek.

     - De ha már itt tartunk, nem is mesélted még, hogy mi jót dumcsiztatok tegnap Nickkel, mikor belestél a „nagyszabású fotózásra”.

     - Áh, semmi komoly, csak az a „bemutatkozós, ismerkedős” dumcsi volt. De azért a végén azt mondta, hogy reméli, találkozunk még. – mosolygott Gina – Ja, és hogy fokozzuk az élvezetet, kiküldtek a nagydíjra, hogy készítsek pár interjút.

     - Ez tök jó! – örvendeztem. Tényleg örülök, elleszünk mi.

     - Az. Mellesleg én fogok írni a szombati F1-es rajzkiállításodról is.

     - Tényleg! Jaj de jóóó! Aztán csak jókat írjál, nekem. – „fenyegettem meg”

     - Csak az igazat. – vigyorgott.

     - De ugye a részleteket nem szándékozol megírni?

     - Mint például?

     - Például, hogy milyen… khm… körülmények között születtek a rajzok… Különben legközelebb hatszor is átgondolom, hogy mit mondok el neked.

     - Dehogy. Az nem az újságírónak mesélted el, hanem a barátnődnek. Az újságíró arról nem tud.

     - Kösz.

     - Nincs mit. Eszem ágában sincs a magándolgaidat megírni. Meg a sajátomat se…

     - Akkor jó.

Telik az idő, és egész jól haladok a rajzolgatással. Már nem sok van hátra. Sőt lehet, lesz még egy-két extra kép. Pár karikatúra is belefér még, meg mondjuk egy montázs, amint mindenki rajta van. Igen, ez így jó lesz. Most viszont ideje egy kis szünetet tartani, és elintézni pár dolgot. De mivel egyértelmű, hogy minden olyan messze van, és nem egy helyen, jobb ha motorra pattanok.

Ellátogattam a közeli benzinkúthoz is. Miközben bementem fizetni, észre vettem, hogy begördül egy Ferrari. Na ez se mindennapos látvány… Kicsit le is bambultam, ahogy a srác is a pénztárnál. Basszus! Kimi száll ki a kocsiból. Ilyen nincs. Jobb ha fizetek gyorsan, és elhúzok, hátha el tudok még lógni. Nem hiszem, hogy jó lenne, ha most összefutnánk. Az a múltkori… szóval nálam még eléggé a felszínen van a dolog. Most ha idejön, két variáció áll fenn. Vagy egy kínosan kezdődő beszélgetés, vagy… könnyen meglehet, hogy benne közel sem okozott akkora zavart, mint benne, már rég elfelejtette, és nem foglalkozik vele. Lehet csak ideköszön, aztán magasról tesz rá, hogy itt vagyok. Lehet, hogy az utóbbi variációval jobban is járnék. Jó lenne most kisurranni innen, de elkéstem. Ez a hosszúnak tűnő gondolatmenet a pillanat törtrésze alatt futott át az agyamon, és Kimi sem szórakozott sokáig a tankolással. Már ott is termett mellettem.

     - Szia. – köszönt ő először. Na lássuk melyik variáció valósul meg…

     - Szia. – köszöntem én is. Közben már rég fizettem volna, ha a srác nem lassult volna be egy kicsit. Hogy ezt a „sokkot” a Ferrari puszta látvány okozta nála, vagy az, hogy egy F1-es pilóta áll előtte, Kimi Räikkönen személyében, azt nem tudni. De kicsit lassan jutott el a tudatáig, hogy mi is a dolga.

     - Hogy vagy? – kérdezte. Jaj, ez az első variáció. Most kellene menekülőre fognom, de nem lehet. Az bunkóság lenne.

     - Jól, kösz. És te?

     - Én… én is. – mondta. Most komolyan nem tudom, melyikünk érzi magát kellemetlenebbül, de ez így elég fura.

     - Az jó. Mennem kell, szia. – köszöntem volna el, véget vetve a kínos beszélgetésnek, miután végre fizetni tudtam, és kifelé indultam.

     - A többi a tied. – hallottam még Kimi szavait a pénztáros sráchoz – Hé, Anett! Várj meg! – szólt, majd utánam szaladt – Oh, ez a tied?! – csodálkozott látványosan, és a motorra mutatott.

     - Igen.

     - Nem hittem volna.

     - Miért?

     - Nem tudom. Azt a Smart-ot jobban el tudtam volna képzelni hozzád, mint egy Kawasakit.

     - Utálom a Smart-ot. Ronda egy valami.

     - Ja. De ez… igazán… egyedi! A festése…

     - Az tőlem származik.

     - Te tervezted a festést?

     - Igen.

     - Gyönyörű. – mondta. Hát ez igazán hízelgő, de így hogy lépek le, ha ő elkezdi szemlélni a szerelmemet? – A sisak is a te műved? – kérdezte.

     - Igen.

     - Bámulatos. – nézegette, szinte teljesen megbabonázva – Tetszik ez a figura. – mondta. A sisakom fekete volt (ahogy a motor is), rajta egy holló, sötétkék lángnyelvek között.

Míg ő nézegette, én leguggoltam, és matatni kezdtem a táskámba. Fogalmam sincs, mit kerestem, csak kotorásztam. Talán azért, hogy addig se figyeljek annyira Kimire. Mikor felemelkedtem a motor mögül, és hirtelen szembe találtam magam Kimivel. Hátra is léptem picit. Nem akarok semmi félreérthető lépést vagy mozdulatot tenni. Jaj, miért is kellett megint összefutnunk? Ez most nem hiányzott. Mennem kéne. De most hagyjam itt? Muszáj lesz. Én nem bírom ezt a „színészkedést”, mert én azóta nem tudok úgy elmenni mellette, mint korábban. Lehet, hogy neki semmi volt, de nekem nem.

     - Figyelj, az a múltkori… - kezdett bele. Ezek szerint észrevette, hogy eléggé össze vagyok zavarodva.

     - Nem lényeg, felejtsük el. Tényleg. Bocs, de most már mennem kell. Szia. – azzal fejemre húztam a sisakot, és elhúztam a csíkot, Kimi meg csak pislogott utánam. Szegényt jól otthagytam. Talán nem kellett volna. De csak magam mentem. Ha túl sok időt töltök vele, ráadásul kellemesen telik az az idő, még ámítani kezdem magam, ami nem lenne jó. Se nekem, se neki…