Reggel 8-kor telefoncsörgés riasztott fel. Szörnyű volt. Alig aludtam. Tegnap este kiállításon voltam. Alig vártam, hogy hazaérjek, úgy lefáradtam. Mikor műszakértőnek nevezett öreg fazonok próbálnak véleményt alkotni a rajzaimról, az valami iszonyat.

     - Tóvizi Anett. – szóltam bele kómásan.

     - Itt meg Hevesi Péter, a főnököd. Ugye már felébredtél? Remek. Akkor 10-re gyere be!

     - De… de hát, ma szabadnapom van!

     - Változott a terv, bocs. Fontos! Ne késs! – azzal letette. Remek… Soha nem hagyják az embert pihenni. Hogy várják el, hogy jó rajzokat hozzak össze, ha nem hagynak pihenni? Ez nem igazságos. Vajon mi olyan sürgős? Már megint valami hülye női magazinnak kell rajzolni? Akkor inkább mesekönyvet illusztrálok… Az jobb, és a haszna is több. Na mindegy, majd kiderül. Muszáj elindulnom.

Keserves volt ugyan, de sikerült kimásznom az ágyból. Letusoltam, felöltöztem, majd felkaptam pár vázlatot, és irány a munkahely.

Berobogtam, és megkerestem a főnököt. Benyitottam az irodájába, de nem volt egyedül. Volt még benn, egy fickó, de háttal ült nekem, így nem láttam ki az.

     - Á, már itt is van. – szólt Péter, mire a nekem háttal ülő férfi felém fordult.

     - Üdv. Palik László

     - Tóvizi Anett. – mutatkoztam be én is. De mi a csodát keres ő itt?

     - Anett, lenne egy munkám számodra. – szólt Laci.

     - Mi lenne az? – na ez meglepett. Miféle munkát tud ő nekem ajánlani? Mi köze Palik Lacinak és a Forma-1-nek a rajzaimhoz?

     - Jövő hétvégén Magyar Nagydíj, és szeretnénk valami olyan extrát, amit máshol még nem láttunk. Szóval az lenne a dolog, hogy le kellene rajzolni a versenyzőket. Minél több rajz, annál jobb, és szombat este kiállítanánk őket.

     - Huh… és hogy kellene? Egyenként, vagy csoportosat?

     - Jó volna egyenként, De minél több és változatosabb, annál jobb. Megoldható szombat délutánig? – uhh… az azt mondja, hogy…9 nap.

     - Éppenséggel… ha nagyon belehúzok…

     - Van még egy bibi. A versenyzőknek túl sok idejük nincs. És ugyebár 22-en vannak. Nincs idő arra, hogy modellt álljanak, vagy mi…

     - Végülis meg tudom oldani. Ha holnap délelőtt 10-re itt lesznek. Csinálok pár fényképet, és arról talán menni fog.

     - Az jó lenne. Rendben. Holnap 10-re itt lesznek mindannyian. Ezer köszönet. És itt egy kis előleg a fáradságért. – nyújtott át egy borítékot. 2 VIP-jegy volt benne a nagydíjra. Wááá, de jó! Ezért már megéri!

     - Köszönöm. Megteszem, ami tőlem telik. Szombat délután 3-kor jelentkezem a képekkel. Megfelel?

     - Tökéletes. Akkor én megyek is. Viszlát és jó munkát.

Nesze nekem. Rajzoljak meg minimum 22 képet egy hét alatt… Ez tök jó, csak kevés az idő. De megoldom. Imádom az F1-et, szóval meglesznek a képek. Ha a nyelvem fog lógni a végére, akkor is. Húú, most koppant. Holnap a teljes mezőny nekem fog pózolni. De jó nekem! :P

Jaj, hogy csináljam, hogy ne fussak ki az időből? Azt hiszem bezárkózok egy hétre és rajzolok…

Na akkor irány haza. Hátha már Gina is otthon van. Kerekes Georgina a legjobb barátnőm. Mindig segít ha tud, és elviseli a nyűgjeimet. Ebben nem sokan tudják utánozni.J Szóval Ginával egy lakásban lakunk. Így olcsóbb is, és nem is unatkozunk. És mindig közel van a másik, ha egyikünknek valami problémája támad.

És eltaláltam. Gina otthon volt. Szóval azonnal leadtam neki a friss híreket.

     - Hú, te mázlista! Nem lenne gond, ha majd én is bekukkantanék arra a „fotózásra”? – érdeklődött lelkesen.

     - Gyere nyugodtan. Engem nem zavarsz.J

     - És… minden pilóta ott lesz holnap?

     - Elvileg igen.

     - Mindenki?

     - Igen. Hehe, kivel szeretnél „véletlenül” összefutni? Azzal, akire gondolok?

     - Hát ha arra gondolsz, akire én…

     - Rákérdezek. Nick?

     - Bingó!

     - De tudok. Ja és VIP jegyem van a futamra.

     - Ó, na menj a … Nem is állok többet veled szóba.

     - Kettő – mondtam.

     - Mi kettő?

     - Két jegyem van.

     - Ó Anett, tudod, hogy imádlak.

     - Az imént azt mondtad nem állsz velem szóba.

     - Az csak vicc volt. De mehetek veled ugye? Mondd, hogy igen! Légysziiiiii!

     - Na jó gyere. De csak mert olyan szépen kérted!

     - Áh, ezer kösz! Imádlak. Fú, de jó lesz nekünk.

     - Az biztos! De most megyek anyáékhoz, mert ott van egy csomó rajzom, aztán bolt. Majd jövök. – mondtam, majd el is viharzottam.

Anyáékhoz vettem az irányt, hogy elhozzam a rajzokat. Persze megpróbáltak marasztalni, de nem jártak sikerrel. Végül sikerült elszabadulnom. Fogtam a rajzokat, és irány haza. A francba! Majdnem elfelejtettem papírt venni. Még jó, hogy itt a bolt pár méterre.

Nagyban jövök ki a boltból, a kezem tele papírokkal, rajzokkal, meg vázlatokkal, mikor valami barom nekem rohant. Mondanom sem kell, hogy minden kihullott a kezemből.

     - Idióta vadbarom! Nem látsz a szemedtől?! – kiabáltam utána.

     - Te voltál útban! – szólt vissza és már el is tűnt.

     - Bunkó. – jegyeztem meg halkan. Idegesen szedni kezdtem a szétszórt papírokat, mikor még két kezet véltem felfedezni velem szemben, amik szorgosan segítettek felkapdosni a rajzaimat a földről.

     - A fene vigye el ezt a gravitációt, igaz? Az ilyen bunkókkal meg nem kell foglalkozni. – mondta, mire felnéztem. De úgy is maradtam. Ledermedtem. Szent ég! Ez Kimi. Kimi Räikkönen szedi a rajzaimat a földről. Besz*rás! Mikor észre vette, hogy „leblokkoltam” zavartan rám nézett.

     - Minden oké? – kérdezte.

     - Igen, persze. Kösz, hogy segítesz.

     - Ugyan, nincs mit. – mosolygott kedvesen, majd folytatta a szedegetést.

Érdekes, hogy miután rám nézett és megszólalt, eltűnt a félelmem. Pedig azonnal „leálltam”. De valahogy olyan megértés és nyugodtság sugárzik belőle, hogy az hihetetlen. Teljesen megnyugodtam és olyan jó érzés fogott el…

     - Na ezzel megvolnánk. – mondta, majd mindketten felálltunk – Hű, csak nem te fogsz minket lerajzolni? – nézett bele a firkáimba.

     - De. Nagyon úgy tűnik.

     - Az jó. – mosolyodott el. Az jó? Hogy érti azt, hogy „Az jó?” Mindegy. Már megint hülye vagyok… - Ezek a rajzok tök jók! – nézegette tovább.

     - Azok csak vázlatok. – vihogtam az orrom alatt.

     - Ja! Hát… attól még jók! – mondta zavartan.

     - Köszönöm.

     - Tényleg. Nekem nagyon tetszik. De ez tényleg csak vázlat? Nekem késznek tűnik. – most komolyan el akar mélyülni a rajzolás rejtelmeiben, vagy csak alapjáraton ilyen lökött?

     - Csak vázlat. Tényleg. De visszakaphatom őket? – kérdeztem, még mindig kuncogva.

     - Ja, igen. Bocs.

     - Kösz. Hát örülök, hogy találkoztunk, de mennem kell. – mondtam végezetül.

     - Akkor… holnap találkozunk.

     - Igen. Szia. – mondtam, majd útnak indultam.