Kimi tehát azonnal felkereste Sebastiant. Nyugtalanul kopogott a srác ajtaján, míg meg nem jelent ott Seb.

- Áh, Kimi! Hát te?- csodálkozott Seb. Igazából nem számított Kimi érkezésére. És ötlete sem volt, mi járatban lehet.

- Bejöhetnék?- válaszolt újabb kérdéssel Kimi.

- Persze, gyere- engedte be Seb, majd becsukta maguk után az ajtót.

- Seb, tudsz valamit Katie-ről?- tért a lényegre azonnal Kimi.

- Mi van Katie-vel? Nincs baja, ugye?- lett ideges Sebastian is.

- Remélem, nincs. Ma jöttem haza Finnországból és Katie-t nem találtam otthon. Itt hagyta ezt a levelet és lelépett- panaszkodott Kimi. Seb elvette a papírt és gyorsan végigolvasta.

- Szakítottatok?- kérdezte megrökönyödve.

- Nem tudom. Már tényleg nem tudom…- ült le csüggedten Kimi.

- Mert Katie elég keményen kiosztott téged. Nagyon úgy tűnik, hogy vérig sértetted. Mit műveltél vele?- faggatta Kimit Sebastian.

- Mielőtt elutaztam, összevesztünk. Jogosan esett nekem, elhanyagoltam őt. És akkor kifakadt. Nem váltunk el szépen, és gondolom, megelégelte a dolgot. De ötletem sincs, hová mehetett. Könyörgöm, nem is ismeri a várost!- kezdett Kimi is nyugtalanná válni.

- Meg kellene keresnünk. Ki tud még erről?

- Senki más. Csak neked szóltam. Bár Nick esetleg segíthetne még…- jegyezte meg Kimi.

- Nick nem fog segíteni. Az Államokban van- válaszolt Seb.

- Mit keres ott?

- Carment. És meg is találta- mosolyodott el halványan Seb. Ekkor jött rá Kimi is, miért van Nick az USA-ban.

- Összejöttek?- mosolyodott el ő is, ám rögtön eszébe jutott Katie és ismét aggodalom ült ki az arcára.

- Igen, de most nem ez a lényeg. Mi legyen? Nem lehet, hogy időközben visszament a lakásodra?- vetette fel Seb.

- Nem hiszem, elvitte a holmiját. Bár… hátha mégis…

- Szerintem menj vissza és nézd meg. Ha nincs ott, felhívsz és elindulunk megkeresni- adta ki az utasítást Seb. Kimi rábólintott, majd visszament a lakására.

Nem sokkal az után, hogy Kimi elment, Seb megpróbálta felhívni Katie-t a mobilján. Sikertelenül. Kicsivel később Kimi felhívta Sebastiant. Seb pedig azt tanácsolta Kiminek, hogy inkább hagyják most Katie-t. Valószínűleg jobb most neki egyedül, tiszta fejjel átgondolhatja a történteket és előbb, vagy utóbb jelentkezik majd. Kimi csalódottan ugyan, de beletörődött, hogy jobb, ha most kicsit magára hagyja a lányt, és pár nap múlva próbál csak beszélni vele.

Katie furán érezte magát egyedül. Képtelen volt figyelmen kívül hagyni azt a sok mindent, amit Kimi a tett az elmúlt napokban. Fel sem hívta, amíg Finnországban volt. Talán eszébe sem jutott, talán nem is hiányzott neki. Talán bánni fogja, amit most tesz? Lehetséges. Már most is eszébe jutnak ilyesféle dolgok, de mindig próbálja meggyőzni magát az ellenkezőjéről. De persze azt nem tudja elfojtani magában, amit Kimi iránt érez. Nagyon szereti őt és hiányzik neki. De nem adhatja be rögtön a derekát. Nem szabad a széllel szembe menni. Ami nem működik, azt nem szabad erőltetni. De egyre csak ezen jár az esze. Jobb lesz, ha kimegy a levegőre. Fogta magát és elindult felfelé a lépcsőn, míg a tetőre nem ért. Páran voltak odafent, de mindenki csendben. Nem ismeri egyiket sem, bár ha ismerősek is lennének, nem jönne rá ebben a félhomályban, hogy kik azok. Félrevonult és leült az egyik padra. Csak bámulta a várost és agyalt. Talán fel sem tűnt neki, de néha egy-egy könnycsepp azért megcsillant a szemében. És egyszer azt vette észre, hogy valaki csatlakozott hozzá.

- Vajon miért ilyen szomorúak egy ilyen csinos hölgynek a szemei?- ült le mellé egy fiatalember. Katie zavartan nézett rá, majd le, maga elé. Gyorsan megtörölte a szemét, vett egy nagy levegőt, majd halkan megszólalt.

- Mert ez a hölgy nem elég csinos ahhoz, hogy kellően fontos legyen egy úr számára…

- Akkor annak az úrnak szemüvegre van szüksége. Nem tudja, mit fog elveszíteni így…- beszélt továbbra is rébuszokban a srác.

- Már megtudta. Elveszítette…- motyogta Katie, majd a pasi felé fordult egy halvány, de erőltetett mosollyal.- Hogyhogy itt? És hogyhogy ilyenkor? Nem utaztatok még tovább?

- Nem, majd jövő héten indulok. Itt lakom a közelben, de úgy gondoltam, inkább itt maradok addig a hotelben. És egyre inkább úgy érzem, hogy jó döntés volt- mosolyodott el kedvesen.

- Katie Dean- mutatkozott be végül Katie.

- Heikki Kovalainen- nyújtotta a kezét a srác is.- Bár amint láttam, felismertél.

- Már egy ideje veletek vagyok körülvéve, kezdelek megismerni titeket- válaszolt Katie, majd ismét a várost kezdte el nézni.

- Valamelyik csapatnál dolgozol?- érdeklődött Heikki.

- Nem egészen. Én, mint úgynevezett „hozzátartozó” voltam csak jelen…

- Miért csak voltál? És kihez „tartozol”?

- Már senkihez. Eddig Kimihez tartoztam. De haza fogok menni és elfelejtem ezt az egészet örökre…- vázolta röviden Katie.

- Kimi? Te vagy Kimi barátnője?- csodálkozott Heikki.

- Csak voltam. Múlt idő- nézett fel fájdalmas arccal Katie.

- Ez meglepett… Nem gondoltam volna. De ha nem akarod, inkább ne is beszéljünk róla- vetette fel a témaváltás gondolatát Heikki, majd egy teljesen új szálon kezdett kibontakozni beszélgetésük. Késő estig ismerkedtek, jól elszórakoztak egymás társaságában. Körülbelül éjfél lehetett, amikor visszamentek szobáikba. De előtte megbeszéltek másnapra egy ebédet. Katie jól érezte magát Heikki társaságában, legalább addig sem gondolt a saját gondjaira.

Másnap reggel Kimi rászánta magát, hogy közölje mással is problémáját. Jégszív ide vagy oda, már nem számít. Szüksége van Katie-re és valamit csinálnia kell. Talán vissza kéne utaznia neki is az USA-ba és ott keresni? Ehhez viszont engedély kell Jean-tól. Így azonnal hozzá indult. Jean rögtön fogadta is.

- Jean, pár napra el kéne utaznom. Tudom, hülye voltam, hogy a legutóbbi utazásról nem szóltam, de hirtelen jött. Viszont most kellene az engedélyed. Esküszöm, időre visszaérek- hadarta el Kimi.

- Hová utaznál és minek?- érdeklődött kíváncsian Jean.

- Hát… azt hiszem, Katie ott van. Összevesztünk és otthagyott engem. Meg akarom keresni- válaszolt elszántan. Todt elégedetlenül rázta a fejét. Tudta, hogy nem mondhatná el, hol van Katie, de nem akarta feleslegesen utaztatni a pilótáját. Csak rosszabb lenne neki is. Valahogy a tudtára kell adnia, hogy Katie a városban van.

- Biztos vagy benne, hogy ott van?

- Máshol nem lehet. Az az egyetlen hely, amit el tudok képzelni…

- Itt a városban kerested már? Nem gondolod, hogy talán közelebb van, mint gondolnád?

- Tudsz valamit róla? Hol van?- faggatta főnökét Kimi. Rájött, hogy Jean többet tud, mint amit el akar mondani.

- Ne haragudj, Kimi, de nem mondhatom el, hol van. De ne menj utána olyan messzire, nem szükséges- mondta. Ám ekkor megcsörrent a telefonja. Felvette, majd kiment a szobából. Kimi egyedül maradt. Egyre inkább kezdett kirajzolódni, mire célzott Jean. Tudja, hol van Katie. Itt a városban, nem messze tőle. Akkor csakis egy másik szállodában lehet. Innentől pofonegyszerű! Végigkérdezi a jobb szállodák recepcióit, míg meg nem találja! Felpattant, és már kifelé menet hívni kezdte az egyik hotelt. Szép sorban végigkérdezett jó pár recepcióst, míg az egyiknél végre megtalálta, amit keresett. Útját azonnal afelé a szálloda felé vette és a szobaszám megtudakolása után bekopogott a megfelelő ajtón. És Katie hamar ajtót nyitott.

- Te mit akarsz itt?- kérdezte sértetten.

- Hát… először is bocsánatot kérni… Másodszor beszélni veled. Nem mehetnék be?- motyogta Kimi halkan.

- Gyere- nem szívesen ugyan, de Katie inkább beengedte. Nem akarta ezt a találkozást, de már nem kerülhette el.

- Figyelj. Nagyon sajnálom, hogy elhanyagoltalak, és hogy azokat mondtam neked, mielőtt elutaztam. Már százszor megbántam. Tudom, hogy neked volt igazad és nem is tudom, miért tettem. Csak azt tudom, hogy így nem jó, és szeretnélek megkérni, hogy gyere vissza hozzám- adta ki magából, végig Katie szemébe nézve. A végén Katie inkább lehajtotta a fejét, már nem sok kellett, hogy elbőgje magát.

- Ne haragudj, de… nem…- válaszolt bizonytalanul.- Nem kellene erőltetnünk. Késő már. Nem akarok még egyszer eljutni odáig, ahová eljutottunk most. Félek, hogy még egyszer megtennénk.

- Esküszöm, nem lesz még egy olyan!- vágta rá Kimi.- Nem mondhatod, hogy nem érzel már semmit. Hová tűnt az a félénk lány, aki akkor voltál, mikor megismertelek?

- És aki elég naiv volt ahhoz, hogy kihasználd? Az már eltűnt…- válaszolt Katie halkan. Kimi kerek szemekkel nézett rá és egyre inkább úgy érezte, hogy ez nem az a Katie, akit ő megszeretett.- Kimi, kérlek, menj el, és ne keress. Mindkettőnknek idő kell most és így nem lesz könnyű felejteni.

- Te felejteni akarsz?- kérdezett vissza Kimi kiábrándultan.

- Az utolsó napokat feltétlenül. De az egészet képtelen lennék…- érzékenyült el Katie is.- Menj el…

- Biztosan ezt akarod?- tett egy utolsó próbát Kimi.

- Igen, ezt. Ha nem látnád, készülnöm kell. Találkozóm lesz- vallotta be.

- Értem… Akkor nem is zavarlak tovább… További szép napot- köszönt el Kimi, az ajtóból még egyszer visszanézett, majd becsapta azt maga után el eltűnt. Katie pedig zokogni kezdett. Miért kellett ezt csinálnia? Eljött hozzá, bocsánatot kért, beismerte a hibáit és ő elhajtotta. Megbántotta. „Egy szörnyeteg vagyok. Szemét módon viselkedtem. Igazán nem érdemelte ezt az után, hogy idejött. De jobb lesz így. Biztosan jobb lesz…”- igyekezett meggyőzni magát. Ezután megtörölte a szemeit, próbált másra gondolni és folytatta a készülődést. Heikki elvitte őt ebédelni. Minél jobban megismerték egymást, annál jobban élvezték egymás társaságát. Heikki sikeresen elterelte Katie gondolatait Kimiről, így Katie végre jól érezhette magát egy kicsit.

A következő napokban egyre több időt töltött együtt Katie és Heikki. Végül a következő futamhelyszínre, Németországba is együtt érkeztek.