- Nahát, nahát… Miss Dean… Milyen kicsi a világ- hallottam az ismerős hangot a szemközti cellából. Ez nem lehet igaz. Én ismerem ezt az embert. Bár ne tenném… Ilyen az én szerencsém, még itt sem jönnek össze a dolgom.

- Szia Chris- néztem fel rá. Ott vigyorgott rám a rácsnál.

- Hát mégis idekerültél? Nem jött össze a dolog…- gúnyolódott, engem pedig kezdett már most felhúzni. Ért hozzá a pasas, az biztos…

- Igaz. És te mégis idekerültél? Nem jött össze a dolog? Mondtam, hogy nem fogod megúszni…- álltam fel és én is odasétáltam a rácshoz.

- Te tetted, igaz? Tudhattam volna… Tönkretetted az életemet! Érted?!- látszott, hogy már ő is ideges.

- Ne mondd! Te is az enyémet! Én ültem le eddig azt az időt, amit neked kellett volna! A te hülyeséged miatt én kerültem bajba, és ez téged még csak nem is érdekelt! Különben meglátogattál volna legalább egyszer… De hidd el, nem felejtem el, hogy a képembe röhögtél, amikor a zsaruk elvittek…- vágtam a fejéhez dühösen. Előjönnek a régi emlékek, amikről eddig nem beszéltem, és amiket el akartam felejteni.

- Vigasztaljon az a tudat, hogy rajtam segítettél… Hát nem felemelő érzés volt? Hisz annyira szerettél engem… És még most is szeretsz, tudom… Ennyi idő nem elég arra, hogy elfelejts…- vigyorgott magabiztosan.

- Te görény! Hallod te mit mondasz? Felemelő érzés? Majd most megtudod, milyen felemelő érzés a nap huszonnégy órájában bezárva lenni. Tekintsd úgy, hogy most felváltottál engem. Helycsere. Csak éppen én nem fogom képmutatóan átverni az embereket helyetted…

- Ezt csak azért mondod, mert sértve érzed magad… Inkább emlékezz a szép emlékekre. Mennyi minden történt velünk, amíg együtt voltunk…

- Szép emlékek? Olyanok nincsenek… Veled kapcsolatban semmiképp… Nehogy azt gondold, hogy még mindig szeretlek. A sitten volt időm átgondolni a történteket és felismerni azt, hogy kihasználtál engem is. Mint mindenki mást. De lehet, hogy te csinálod jól. Az élősködőknek mindig jobban megy…

- Nem szeretsz? Higgyem is el? Túl sokáig voltunk együtt ahhoz, hogy erről ilyen hamar lemondj… Vagy esetleg van, aki pótolja a hiányomat?- tapintott rá véletlenül a lényegre. Na itt olyan mérges lettem, hogy azt hittem, felrobbanok.

- Neked ehhez semmi közöd…- sziszegtem a fogam között. Nicket ne merje belekeverni, mert nem állok jót magamért…

- Hoppá! Csak nincs máris valakid? Gyors voltál, Carmen… Nem hittem, hogy ilyen hamar leváltasz. De hát biztosan megvannak a módszereid…- cukkolt tovább.

- Állj le, érted?! Állj le! Felejts el és ne avatkozz többé az életembe! Te már a múlté vagy és nem akarok rólad még csak tudomást sem venni!- kiabáltam vele.

- Hé! Nyugi… Nem kell kiabálnod. Nincs abban semmi szégyellnivaló, hogy hogyan szerezted magadnak azt a másikat… Teljesen természetes dolog, ma már rengetegen űzik ezt az ipart…

Na itt akadt el a lélegzetem. Ez azt feltételezi rólam, hogy…?

- Nincs senkim, és ha lenne, akkor sem úgy szereztem volna… Te is tudod…- válaszoltam halkan. Próbáltam lenyugodni, de ez elég nehezen ment. Mindössze azért vettem kicsit vissza, mert annyira megdöbbentett a feltételezése. Ezt azért nem gondoltam volna róla… Azt hittem, van benne egy kis gerinc…

- Hát persze…- vigyorgott eszelősen.- Na és a húgod? Ő hogy van? Láttam, hogy nagyon összegabalyodott azzal a Räikkönen fickóval… Milyen szép pár!

- A húgom ügyei nem tartoznak rád. Szállj le róla is, Kimiről is, és rólam is. Felejts el minket örökre- oktattam ki ingerülten.

- Nem mondtam én semmi rosszat… Csak éppen elgondolkodtam azon, hogy vajon hogy mehet nektek ilyen jól az üzlet… Mindenesetre, csak hogy tudd, ha egyszer innen kikerülök, tönkreteszem az életeteket.

- Mintha eddig nem azt csináltad volna…- jegyeztem meg keserűen.

- Hidd el, ez semmi nem volt ahhoz képest, ami még jönni fog. Tudod, hogy befolyásos ember vagyok, bármit el tudok intézni. Még innen is… Jobb, ha a húgod is vigyáz magára. Vagy mondd a pasijának, hogy vigyázzon rá…

- Ne merj a húgom közelébe menni vagy bárkit is ráküldeni!- kaptam fel újra a vizet, ha lehet, még jobban, mint az előbb. Én kitekerem a nyakát, ha Katie-nek bármi baja is lesz! Vagy bárkinek azok közül, akiket szeretek… Chris ismer engem és tudja, hogy csak úgy tud nekem fájdalmat okozni, ha azokat bántja, akiket igazán szeretek. De ha ezt meg meri tenni, az lesz az utolsó tette…

- Nagyon megijedtem ám tőled- kacagott a szemembe gonoszul. Istenem, milyen képmutató. Hacsak belegondolok, hogy bármi baja eshet a húgomnak, könnybe lábad a szemem. De nem, erős vagyok és nem engedem, hogy elérje, amit akar.- Tudod, hogy innen bármit elintézhetek. Akár az új barátodat is le tudom nyomozni. Bár gondolom, nem akarod, hogy bármi baja is legyen… Na látod, ezért könnyű neked ártani. Túl jó akarsz lenni…

- Ne merészeld, mert megöllek!- szöktek könnyek a szemembe. Nem akarom, hogy bajba keveredjenek miattam.

- Jól hallottam? Megfenyegettél? Ezt jelenteni fogom! Eláshatod magad… Hosszú időt fogsz te még itt tölteni- vihogott megint, én pedig zokogva fordítottam hátat neki és visszaültem az ágyra. Feladom inkább, ő győzött. Tudom, hogy kikészítene és azt nem akarom. Elég nekem a magány, nem akarom, hogy pont miatta kattanjak be.

Nick reggel találta meg a levelet. Mivel nem jól aludt az éjjel, kissé kómás volt még, amikor megnézte. Ám amikor Carmen írását látta rajta, azonnal kipattant a szeme.

- Ez nem lehet…- esett kétségbe a levél végigolvasása után. Aztán még egyszer és még egyszer végigolvasta, hátha kihagyott valamit, vagy ez az egész csak egy kegyetlen vicc. De nem annak tűnik… Ez véresen komoly. Carmen lelépett. Örökre. Egy szó nélkül. Ezt mégsem hagyhatja! Nem, nem engedheti, hogy így elmenjen, egy szó nélkül hirtelen. Felhívta Sebastiant, hogy sürgősen menjen át hozzá. Amíg őt várta, még átnézte a levelét. Még mindig nem fogta fel, hogy Carmen képes volt egy szó nélkül elmenni. Sebastian hamar megérkezett.

- Mi történt? Hallottam a telefonban a hangodon, hogy ideges vagy…- lépett be az ajtón. Nick nem is válaszolt neki, csak az asztalon lévő levélre mutatott, amin Seb neve szerepelt.

- Ez az enyém?- mutatott magára tanácstalanul. Nick bólintott, mire Seb kinyitotta, majd végigolvasta.- Ez nem lehet… Pont most?- kérdezte talán csak magától.

- Elment… Itt hagyott…

- Nick, ezt hogy hagyhattad? Tudod te is, hogy mit érzett, nem?! Esett neki mérgesen Seb.

- Azt hiszem… Azt mondod, miattam ment el?- pánikolt be teljesen.

- Nem mondtam…- válaszolt Sebi és gondterhelten leült Nick mellé.

Katie kipihenten ébredt. Az este jól telt, elégedett volt az akció végeredményével is. Így amint kinyitotta a szemét, rögtön elmosolyodott.

- Jó reggelt- köszöntötte Kimi.

- Már az- válaszolt Katie, majd adott egy kis csókot Kiminek.

- Ennek örülök… Hozok neked kávét meg reggelit- kelt fel azonnal.

- Ne, hagyd csak, kimegyek a konyhába- követte Katie is, de Kimi ezt nem akarta hagyni.

- Ugyan, maradj csak… Nem minden nap kapja az ember ágyba a reggelijét!

- Tudom, de mégis inkább kimennék- válaszolt Katie, és ebbe már Kimi sem kötött bele. Katie leült az asztalhoz, Kimi pedig a konyhában ügyködött. És Katie meglátta a levelet. Felállt, felvette és elolvasta.

- Már megint hülyeséget csinált…- rázta a fejét elégedetlenül.

- Kicsoda? Mi történt?- ment oda aggódva Kimi és belenézett a levélbe.

- Carmen feladta magát… Oda kell mennem…- indult el a háló felé, hogy keressen magának tiszta ruhát.

- De hát a reggeli? Most azonnal indulni akarsz? Nem ér rá utána?- követte Katie-t a szobába.

- Ne haragudj, de muszáj bemennem hozzá. De ha ráérsz, az ebéd lehet közös- válaszolt, miközben magára kapkodott néhány ruhadarabot.

- De hát…- szegény Kimi szóhoz sem jutott. Katie, amint elment mellette, adott neki még egy csókot, majd felkapta a táskáját és az ajtó felé indult. Ám előtte megtorpant. Ugyanis Nick állt ott.

- Katie, kérlek mondd el, hol a nővéred… Neked biztosan leírta- kérlelte. Látszott rajta, hogy komolyan gondolja.

- Én… nem tehetem, Nick…- hajtotta le a fejét Katie. Most annyira szívesen segített volna neki, de Carmen megkérte, hogy ne tegye. És biztosan nem hiába kérte erre.

- Figyelj, Katie.  Tudnom kell, hogy hol van. Valamit nagyon elrontottam és helyre akarom hozni. Nagyon fontos dolgot kell mondanom neki… Érts meg, kérlek…- szinte már könyörgött. Ő is és Katie is tudta, hogy Nicknek ez lesz az utolsó, a legutolsó esélye. És csakis Katie-n múlik, hogy ezt megkaphatja-e.

- Én megértelek. Teljes mértékben… De Carmen megkért, hogy ne mondjam el, hol van… Ez az ő kérése volt és én tiszteletben tartom. Ha ezt kérte, annak oka volt…

- Tudom, épp ezt akarom tisztázni vele. Nagyon fontos lenne, Katie…- esedezett tovább. És ekkor értette meg az eddig csak figyelmesen hallgató Kimi is, hogy mi az a nagyon fontos dolog: Nick szerelmes…

- Nick, tényleg nagyon sajnálom, de nem mondhatok semmit… De…

- De?- csillant fel Nick szeme. Katie valószínűleg kitalálta a megfelelő megoldást.

- Én nem mondhatok semmit, de az ellen sem tehetek semmit, ha te engem észrevétlenül követsz esetleg…- gondolkodott hangosan Katie, és ebből Nicknek azonnal leesett, mire céloz a lány.

- Esküszöm, mindent magamra vállalok, csak vezess el hozzá!- lelkesedett Nick.

- Rendben, meg fogom mutatni, de nem most. Délután újra bemegyek hozzá, rendben?

- Igen! Köszönöm Katie!- ölelte meg Nick nagy örömében, amit Kimi egy kicsit féltékenyen nézett. Ezt Nick is látta, ezért hamar elengedte a lányt.

- Nos, majd szólok, mikor indulok, de most meg ne lássalak a visszapillantómban! Sziasztok- mondta Katie, majd angolosan távozott.