Katie villámgyorsan hazaszáguldott, átöltözött, és bár maga sem tudta, miért, szépen kisminkelte magát és feltűzte a haját. Nem akart túl alkalmian öltözni, de így is legalább negyed órát töltött a szekrény előtt, hogy kiválasszon egy egyszerű, mégis csinos ruhát. „Vajon minek ez a nagy felhajtás? Nem értem magamat… Talán, mert még nem ismerem, és a legjobb oldalamat akarom mutatni neki… Igen, biztosan így van”- győzködte magát. Amikor úgy gondolta, már megfelelő a kinézete, kocsiba pattant és visszajött Indianapolisba, a hotelhez. Csak jólneveltségből előtte még betért egy közértbe és vett egy üveg bort. Üres kézzel mégsem állíthat oda. Lifttel felment az emeletre, és megállt Kimi ajtaja előtt. Vett egy mély lélegzetet és becsengetett. Szinte azonnal nyílt az ajtó és Kimi széles mosolyával találta szemben magát.

- Szia, csakhogy ideértél- invitálta be a láthatóan zavarban lévő lányt.

- Szia… Hát, hoztam egy kis bort…- nyomta a kezébe szerény mosoly kíséretében.

- Köszi, nem kellett volna. Csüccsenj le- kínálta hellyel, miközben ő a tűzhelyhez ment. Katie ismét körbenézett a szobában, majd nem túl feltűnően vendéglátóján is végignézett. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jó látvány…”- gondolkodott hamis mosollyal arcán, de ezt hamar mellőzte, mert Kimi megfordult.

- Hogy telt a délutánod?- kérdezte kedvesen.

- Hm… gyorsan… vagyis lassan…- dadogott.

- Na most melyik?- kuncogott Kimi, miközben leült Katie-vel szembe az asztalhoz.

- Azt hiszem, inkább lassan…- pirult el Katie.

- Aranyos, mikor ennyire zavarban vagy. Ne félj már ennyire tőlem, nem eszlek meg!- kacagott a finn.

- Én nem vagyok zavarban, csak… nem tudom…- nevette el magát kínjában Katie is.- Na jó… mi lesz a vacsora?

- Sült hering. Tradicionális finn kaja, mi már csak ilyeneket eszünk- magyarázta.

- Hm… Kifejezetten szeretem a halat- tette hozzá Katie is, amit Kimi egy elégedett mosollyal vett tudomásul. Ez után kellemesen elbeszélgettek, Katie is kezdett már feloldódni (talán annak a pohárka bornak is betudható), teljesen belefeledkeztek egymás társaságába, mikor Katie-nek feltűnt, hogy valami nem stimmel.

- Kimi! Érzed ezt a szagot?- kérdezte egyszer.

- Jézus Mária! A hering!- ugrott fel a finn és rohant a konyhába. Katie is utánament, megnézni, mi történt.

- Nagy a baj?- kérdezte félénken és kicsit közelebb ment, hogy megnézze, menthető-e a helyzet.

- Hát, ha az nagy bajnak számít, hogy odalett a vacsora, akkor meglehetősen nagy…- dobta az asztalra Kimi a majdnem szénné égett „sült heringet”.- Hát ennek annyi. Ennyit a tehetségemről…

- Ugyan, semmi probléma- próbálta vigasztalni kedves mosollyal Katie, de amint látta, a srác tényleg nagyon elszontyolodott.- Tudod mit? Összedobok valamit én…

- Te? Te vendég vagy…- nézett rá furán Kimi.

- Igen, emellett pedig tudtommal nő. Nah, add ide azt a kötényt- nyújtotta a kezét, mire Kimi rögtön levette magáról a felesleges felszerelést.

- Hát jó… Akkor mit eszünk?

- Hát…- gondolkodott Katie. Jól tette, ugyanis akármennyire is nő, rá kellett jönnie, hogy az alap kajákon kívül mást nem tud készíteni. „Tessék, be akarok vágódni, erre én is rájövök, hogy mekkora egy balek vagyok…”- gondolta kiábrándulva magából.- Nos, be kell vallanom, hogy nem vagyok egy konyhatündér…

- Óóó, semmi baj, én sem. J De gondolom, egy sült csirkét azért össze tudsz dobni, nem?- kuncogott végre Kimi is.

- Hát, nem…- válaszolta zavartan Katie, mire lefagyott a mosoly Kimi arcáról. Pár másodpercig néztek egymásra, majd mindketten nevetni kezdtek.

- Na jó, akkor nem eszünk ma…- nyögte ki Kimi nevetés közben.

- Az úgy nem jó. Mit szólsz egy… ööö… rántottához?- ajánlotta Katie.

- Rántotta? Remek! Igazán jól hangzik! Eredeti ötlet!- egyezett bele a finn, így Katie rögtön „bebújt” a hűtőbe, és néhány tojással tért vissza. Pár perc múlva már az asztalnál ültek és falatozták a rántottát.

- Hm… Nem értem, hogy szúrhattam el a heringet. Igaz, hogy először vállalkoztam ilyenre, de nem hittem, hogy így el fogom baltázni…- gondolkodott Kimi.

- Elég ritka látvány, hogy a pasik főznek. Mindenesetre jól állt a kötény!

- Most gúnyolódsz?- nézett sunyin Kimi.

- Én? Nem mernék…- tagadta Katie.

- Na azért…- miután megették a fejadagot, Katie nekiállt lepakolni az asztalról.- Na nem gondolod, hogy ezt most te fogod megcsinálni!

- De igen. A mosogatás még megy- válaszolt nagy büszkén Katie.

- Képzeld, az nekem is- dicsekedett Kimi is.

- Nahát! Akkor besegíthetnél!- adta ki az utasítást Katie, így ketten elvégezték a maradék házimunkát. Ezután leültek a kanapéra beszélgetni, közben pedig elfogyasztották a maradék borocskát. Ennek hatása később egy picit meg is látszott rajtuk.

- Tudod mit? Ilyen jó rántottát még nem ettem!- vihogott Kimi.

- Én sem csináltam még ilyen jó rántottát! És még sosem vacsoráztam ilyen jó társaságban- tette hozzá Katie.

- Na ne mondd! Pedig ezt már sokszor hallottam… csak azokat valahogy nem hittem el…- kuncogott tovább.

- Ez ilyen őszintén hangzott?- komolyodott el hirtelen Katie.

- Miért? Nem volt az?- követte példáját Kimi is.

- De… Az volt…

- Akkor lelkizzünk tovább?- ajánlotta Kimi.

- Lelkizzünk… Kezdd te…

- Rendben… Szeretném a tanácsodat kérni. Ma találkoztam egy lánnyal. Valahogy idekeveredett a szobámba, aztán együtt vacsoráztam vele. És ez a lány egyre elbűvölőbb… Szerinted mit tegyek?

- Hm… Ez attól függ, milyen ez a lány…- válaszolta elpirulva Katie. Várta, hogy történjen valami, de még ő sem tudta, mi…

- Ez a lány kedves, bájos, őszinte és nem utolsósorban gyönyörű… Nos? Mit tanácsolsz?- ült egy picivel közelebb Kimi a lányhoz. Talán ez volt az első alkalom, hogy Katie sem volt zavarban.

- Hát, szerintem kockáztass…- tanácsolta Katie, mire Kimi elmosolyodott és követte a lány tanácsát, kockáztatott: megcsókolta Katie-t…

Mi persze tovább duzzogtunk. Egy idő múlva Nick megelégelte a dolgot és kezdeményezni kezdte a békülést.

- Na jó, nem áshatnánk el a csatabárdot?- kérdezte egyszer.

- Felőlem… Nem rajtam múlik. Tudod, mi a feltétel- válaszoltam komolyan.

- Egyet mondj meg, mi rosszat tettem vagy mondtam?- kérdezte.

- Ne akarj a húgommal járni. Csak ezt kérem. Nem akarom veled látni…

- Miért?- érdeklődött.

- Mert… csak…- kerestem a megfelelő indokot, de nem találtam. Egyszerűen képtelen voltam rájönni, miért nem akarom, hogy együtt legyenek.

- Hát jó… De szent a béke, ugye?- kérdezte még egyszer.

- Az- mosolyodtam el, majd felálltam.- Azt hiszem, én lepihennék. Elfáradtam.

- Rendben, jó éjt!- köszönt el, de ő ott maradt az asztalnál. Én bevonultam a fürdőszobába, és hozzákezdtem az átalakuláshoz. Mivel reggel erre már nem lesz időm, gyorsan elintéztem a hajfestést. Szerencsére csak színező volt, így egyedül is ment.  Miután ezzel végeztem, visszamentem az ideiglenes szobámba, átöltöztem, majd ágyba bújtam. Aludni azonban még nem tudtam. Miért akarom ennyire távol tartani Nicket a húgomtól? Mi bajom ezzel a kapcsolattal? Már ha lenne belőle kapcsolat… Ahogy Katie-t ismerem, nem vagyok biztos benne… Ő túl öntörvényű, és ha elsőre nemet mond, másodjára és harmadjára is azt fog. Egyszerűen makacs. Márpedig Nick nem olyannak tűnik, mint aki hamar feladná. Megvan! Csak őt akarom megkímélni a csalódástól! Igen, így van, de… van még valami… Csak nem tudom, mi az. Erre egyszerűen nem tudok rájönni. Gondolatmenetem kellős közepén elnyomott az álom.

Soha nem tudtam sokáig aludni, ez most sem jött össze. Ezt most kifejezetten nem bántam. Hisz nekem mennem kell! Halkan kimásztam az ágyból és magamra szedtem pár ruhadarabot. Mivel cuccom nem sok volt, azokat is egy szatyorba dobáltam bele. Nick volt olyan rendes, hogy kint a kanapén aludt. Ahogy halkan kimentem oda, és megláttam, egyszerűen nem tudtam elmenni anélkül, hogy ne hagytam volna egy rövid üzenetet. Így gyorsan kerestem egy papírt és egy tollat és néhány köszönő sor után csendesen elhagytam a szobát. Felvettem a napszemüveget, kiengedtem a hajamat és elindultam a földszintre vezető lépcső felé. Senkivel nem találkoztam, hiszen még reggel van. Így viszonylag nyugodt szívvel haladtam a folyosón. Milyen furcsa anélkül kilépni abból a szobából, hogy nem félek attól, hogy azonnal felismernek. Bár rosszul érzem magam amiatt, hogy csak így otthagytam Heidfeldet. Sikeresen leértem a földszintre, sőt, a hotel elé is, amikor is valaki megszólított…