Másnap azonban már nem volt menekvés. Tesztelni is kell valakinek. Nem megy az magától. Amúgy is szokni kell az autót, és a lehető legtöbb információt szolgáltatni a mérnökök számára, hogy gondtalanul végezhessék dolgukat. Hiszen a mi érdekeinket szolgálják. És persze Jeant sem akartuk magunkra haragítani, így is örülhetünk, hogy hajlandó volt változtatni a programon. Miután teljesítettük a napi programot, visszamentünk a szállodába, majd átugrottam Vikihez egy dumapartira. Végülis csajok vagyunk, mindig akad valami kibeszélni, vagy megbeszélni való. Mikor visszaértem, Kimi nem volt sehol. Hova lett? Azt mondta itt lesz. Nem mondta, hogy el kell mennie. Lehet, hogy fontos… De akkor szólhatott volna, itt voltam a szomszédban. Majd mindjárt átszaladok Markhoz, hátha ő tud valamit. De hogy mehetett így el? Legalább hagyhatott volna egy fecnit az asztalon, hogy bocs, el kellett mennem, vagy valami, de nem… De! Mi az ott? Egy doboz az ágyon, és egy papír. Azt írja: 7-kor a hallban! Szeretlek.

Na én ezt most kezdem nem érteni. 7-kor. Oké. De akkor ő most hova ment, mikor 6 óra??? Mindegy… Mi van ebben a dobozban? Lássuk. Uram atyám!!! Egy ruha. De valami csodálatos! Hosszú, ezüstös színű ruha, hozzá illő cipővel. Ez gyönyörű! Muszáj most azonnal felvennem! Behalok! Pont az én méretem. Nem akarok hencegni, de mintha rám öntötték volna… :PJ Hogy tudja már, milyen ruha kell nekem.J Szóval azt akarja, hogy rittyentsem ki magam és 7-re legyek lent a hallban. De akkor nem lesz elég 1 óra. Gyorsan letusoltam, smink, a hajam feltűztem, majd felvettem azt az isteni ruhát. Hát órákig tudtam volna még gyönyörködni benne, de már így is késésben voltam. Nem baj, most el akarom kápráztatni. Egy kis várakozás nem fog neki megártani. :P Mikor úgy éreztem, hogy többet már nem tudok kihozni magamból, még vetettem egy pillantást Kimi üzenetére, majd elindultam. Ahogy sétáltam lefelé a lépcsőn, valami különös érzés fogott el. Lehet, hogy a ruha miatt, de úgy éreztem magam, mint valami filmben. De jó volt… Amint egyre lejjebb értem, azonban már az kezdett foglalkoztatni, hogy Kimi mit tervezhet. Biztosan vacsizni megyünk. Vagy valami parti-szerűség… Majd kiderül.

    - Kit vársz? – kérdeztem, mikor odaértem hozzá. Hűű, de jól néz ki! Kitett magáért az tuti! Nem tudom, mit tervez, de ha én már most beájulok tőle, mi lesz később?

    - Itt áll előttem. És gyönyörű. – mondta kedvesen.

    - Köszönöm. De hova megyünk.

    - Majd megtudod. – majd nyújtotta a karját, és kisétáltunk a szállodából. A bent lévő emberek meg csak bámultak utánunk… :P

    - De hova viszel? – tettem fel a kérdést még egyszer.

    - Csak gyere.

    - Az anyját! Ez… Hát ezt nem hiszem el! – én tényleg nem hiszek a szememnek. Egy kedves kis lovas kocsi parkolt előttem hófehér lovakkal. Még mindig tud új dologgal előállni. Kreatívabb, mint gondoltam. De, hogy milyen jól eltalálja az ízlésem

    - Remélem nem baj, hogy csak két lóerő. – mosolygott rám, miután felsegített a kocsira.

    - Most bőven elég. Ez… ezt most miért kapom? – kérdeztem, miközben elindultunk.

    - Csak mert szeretlek. – jött a válasz, ami meglehetősen kielégítő és nyomós ok volt.

    - Így el leszek ám kényeztetve. Azt akarod?

    - Ennyi még belefér.

Oké, de akkor sem nagyon értem, mire ez a nagy felhajtás. Ha nem tesz semmi feltűnőt, csak ott van mellettem, az nekem pont elég, és tudom, hogy szeret. De ez fantasztikus. És, hogy őszinte legyek, élvezem. Nagyon tetszik. Szinte királynőnek érzem magam, úgy bánik velem.

Időközben megérkeztünk. Igaz, azt nem tudom hova… Valami vendéglő-szerű, de bent sötét van… Nem értem…

Kimi lesegített a kocsiról, majd elindultunk a sötét, vendéglőnek tűnő épület felé.
    - Hova megyünk? – kérdeztem újra.

    - Ide. – mutatott előre.

    - De hát… ez be van zárva.

    - Nézd meg jobban. Menj be!

    - Hogy??? – néztem rá tanácstalanul. Hogy menjek be, ha egyszer zárva. Hiszen tök sötét van benn, ez be van zárva…

    - Csak nyiss be. Rajta! – noszogatott. Hát legyen. Lenyomtam a kilincset, és valóban… Kinyílt… De honnan tudta, hogy nem zárták be?

    - Meglepetés!!! – kiáltotta el magát egy halom ember, a lámpát felkapcsolták, én meg álltam, mint aki karót nyelt. Először is, szörnyen megijedtem. Aztán meg… mi ez az egész? Miért van itt ez a sok ember kiöltözve, ahogy mi. Jé! Ezeket az embereket ismerem! Anyáék, az otthoni barátok, Viki és Nick, Kimi szülei, Rami a feleségével és a kislányával, Toni, és még egy adag ismerős részemről, valamint Kimi részéről. De jó!!! De mit keresnek ők itt??? Valaki magyarázza el, mert én nem értem…

    - Boldog születésnapot, kicsim! – jött közelebb anya és apa. Ááá, értem már! Hogy én mekkora marha vagyok! Simán elfelejtettem a saját születésnapomat. Na ez meglepetés a javából! Jó újra látni az otthoniakat. Azért nem voltak olyan sokan, csak én ijedtem meg nagyon. Csak a közeli ismerősök voltak. 8-8 fő kb.

Mindenki felköszöntött, majd mindenki helyet talált magának egy asztalnál, és jött a vacsora. Volt itt minden jó, ki-ki megtalálhatta a kedvére valót, miközben halk zene ment.

    - Ezt te hoztad össze? – kérdeztem Kimit.

    - Mit?

    - Ezt az egészet. Mindent. A ruhát, a kocsit, a barátokat… Fantasztikus!

    - Hát… anyukád és Viki besegített, de lényegében igen.

    - És mindezt úgy, hogy én semmit nem vettem észre belőle…

    - Pontosan. – húzta ki magát.

    - Kimi, te nagyon tudsz valamit! Köszönöm!

    - Nincs mit megköszönnöd. – mondta, majd intett Toninak, aki valahol középen helyezkedett el.

    - Emberek, egy kis figyelmet kérnék! – szólt Toni, majd a zene leállt, és mindenki Tonira figyelt – Kimi barátom szeretne valami nagyon fontosat mondani. – ezáltal minden szem Kimire szegeződött. Többek közt az enyém is. Mi van már megint? Mi van még hátra?

Ekkor Kimi féltérdre ereszkedett, és felém fordult. Hűűű, ez most tényleg az, amire gondolok???

    - Nóri! – nézett mélyen a szemembe. De édes. Talán most először véltem némi félelmet felfedezni a szemében. Zavarban van.J - Hozzám jössz feleségül? – tette fel a legnagyobb jelentőséggel bíró kérdést, és kinyitotta a dobozkát, amit az imént a zsebéből vett elő. Azta, de gyönyörű! De még mindig Kimi szemei azok amitől elolvadok! Na most én is zavarban vagyok, nem tagadom. Elvégre nem sűrűn kérték már meg a kezem. Ami ezt illeti egyáltalán nem kérték még meg a kezem. De most igen! Méghozzá az, akit nagyon szeretek, és tudom, hogy ő is szeret, mert már számtalanszor bizonyította. Na jó. Ne ábrándozzak már annyit, inkább mondjam ki végre, hogy…

    - Igen! – mondtam ki végre, mire Kiminek szemmel láthatóan felderült az arca. Odanyújtottam a kezem, majd Kimi ráhúzta azt a csodaszép gyűrűt. Mindenki tapsolni kezdett, én pedig Kimi nyakába borultam, mire hosszan megcsókolt.

    - Tetszik? – kérdezte, és a gyűrűre mutatott.

    - Viccelsz? Imádom! Ahogy téged is. És köszönöm. Köszönöm ezt az egészet. Olyan, mint egy álom, de csodás érzés- Szeretlek. – súgtam a fülébe.

    - Én is szeretlek.

Azt hiszem ezt elkönyvelhetem életem talán legszebb napjának. Hihetetlen, hogy Kimi mit meg nem tesz értem. Folyamatosan bizonyítani próbálja, hogy szeret, és ez jó. Sőt, talán lassíthatna is egy kicsit, még a végén kifogy az ötletekből.J De ezt a mai napot nagyon eltalálta. Minden tökéletes. Ennél tökéletesebb már álmaimban sem lehetne. Ez olyan volt, amilyennek a legtöbb lány megálmodja. Talán még túl is szárnyalta az álmaimat. Fantasztikus, hogy mindezt így összehozta. Értem. És mert szeret.
Teljes sikerrel zárult tehát a születésnapom. A legszebb születésnap volt. Imádtam. Ezután már nem marad hátra, minthogy jegyespárként vágjunk neki ez előttünk álló szezonnak és közös életünknek egyaránt…

  -- The end --