Jean örömmel fogadott, bízott benne, hogy látjuk még egymást, és így is lett. Ez a nap gyorsan eltelt, szinte végig Jeannal voltam, hogy mihamarabb vége is legyen a hivatalos, köztelező huzavonának, és másnap pirosba öltözhessek, és csatlakozhassak Kimihez. Kipihent voltam végre, és boldog, bár volt bennem egy kis félsz, azzal kapcsolatban, hogy mit fognak szólni hozzám az emberek. Kimi látszólag már megtalálta a helyét, de én most jöttem. Nem tudom, hogy áll majd hozzám például Felipe, a csapat, a többi pilóta, az olaszok… De bármi is lesz, tudom, hogy nem vagyok egyedül, mert Kimi mindig mellettem lesz.

Akárki akármit is gondolt rólam, vagy rólunk én jól éreztem magam. Van valami a levegőben, valami jót érzek. Tudom, hogy most végre sikerülni fog.

Jean társaságában rohangáltam egész nap, hogy minden biztosítva legyen ahhoz, hogy kezdhessem is a tesztelést, de maradt egy kis időm arra is, hogy váltsak pár szót Markkal. Ő is jól érezte magát, akárcsak Kimi. És én is örülök neki, hogy Kimivel (és így már velem) tart a Ferrarihoz. Sokat segít Kiminek, és fontos a jelenléte.

Alkalmam volt Felipével is összeismerkedi. Nem tudom, mit mondjak róla. Kedves és jó kedélyű fickó, jót beszélgettünk, különösebb gondunk, véleményem szerint nem lesz egymással. Azonban ő is a csapat versenyzője, és mint mindenki, ő is nyerni akar. Így számolni kell vele, mint Kimi lehetséges, sőt biztos ellenfelével. Neki idén minden egy lapra lesz feltéve. Mondhatni, ha most nem bizonyít, akkor soha, így nem is várható el tőle, hogy segítse Kimit. De Kiminek le kell őt győznie. És képes rá. Hiába új most minden, menni fog. Mennie kell!

Eközben Nick, jobbnak látta ha azonnal megkeresi Karint, és közli vele, hogy menjen el, és ne keresse többet. Nem kellett sokáig keresni, nem ment messzire.

     - Karin! – kiáltott Nick a közelben lézengő Karin után. Én épp Vikihez tartottam, mondván, már megint rég beszéltünk, mikor meghallottam, hogy Nick hangját. Ráadásul egy női nevet kiáltott, és nagyon nem hasonlított a „Viki”-re. Gondoltam kilesem, mit akar attól a csajtól… Aztán ha gáz van, leadom az infót Vikinek. :P

     - Karin! – szólt Nick ismét, mire Karin szeme felcsillant. „Nocsak! Sikerült? Tudtam, hogy nem felejtett el. Hogy is felejthetett volna?! Én kellek neki, hehe!” – örvendezett magában Karin.

     - Nick? Te… nem a barátnőddel kellene lenned? – vette elő Karin kitűnő színészi tehetségét. Talán valami olyasmi választ várt, hogy: „Nekem te kellesz” vagy „Kit érdekel Viki” vagy… „Még mindig szeretlek”, vagy a fene tudja. A lényeg, hogy nem ezt kapta,

     - De igen. De előbb beszélnünk kell. – mondta Nick, Karin pedig egyre inkább sínen érezte magát. Várta, hogy most Nick kitárulkozik neki, és bevallja, hogy még mindig őt szereti. De csalódnia kellett. A kitárulkozás végül is összejött, és a másik fele is, csakhogy az „őt” személyes névmás nem a Karin nevet takarja.

     - Csak azt akarom mondani, hogy… nem haragszom rád, meg semmi ilyesmi, de kérlek ne keress, és talán az a „gyere el hozzánk a lányoddal”- dolog sem jó ötlet. A lényeg, hogy ne keress.

     - Nick, de hát… Ezt meg hogy érted? – sápad el Karin.

     - Úgy, ahogy mondtam. Légy szíves menj el, és ne keress.

     - De hát… miért? Nem értelek.

     - Pedig igazán egyszerű Egyetlen oka van, de az százzal is felér.

     - Na de Nick! Mi barátok vagyunk, nem? Mi lehet fontosabb a barátságunknál?

     - Viki! Szeretem, és még véletlenül sem szeretném kockára tenni a kapcsolatunkat. – mondta Nick. Megnyugodtam, mikor ezt hallottam. Nem akartam rosszat feltételezni Nickről, de hirtelen nem éppen jó dolog jutott eszembe mikor megláttam, valaki más után siet. De nem csalódtam.

     - És a mi kapcsolatunk? Az neked semmit sem számít? Nick, én még mindig szeretlek! Vissza akarlak kapni. – Karin jobbnak látta, ha kiteríti lapjait. Most már dupla vagy semmi.

     - Nekünk már rég nincs kapcsolatunk! Nagyon régen. Talán nem is volt. És nem is lesz. Erről beszéltem. Vikinek igaza volt. Ő azonnal látta mit akarsz.

     - És a te véleményed? Te már semmit nem érzel irántam? Ezt nem hiszem el.

     - Nem érdekel, hogy elhiszed, vagy sem. De én Vikit szeretem, és ebben teljesen biztos vagyok. És már meg ne haragudj, de nem érsz nekem annyit, hogy esetleg Vikit elveszítsem. Csak Viki van, és nem is kell más. Remélem nem kell tovább magyaráznom. És szeretném ha megértenéd.

     - Hát jó… Ha te ezt akarod… De meg fogod bánni!

     - Az kizárt. Na, nekem most mennem kell. Szia. – indult Nick.

     - Nick, maradj még!

     - Nem. Viki vár. Szia. – azzal Nick elment, Karin pedig nagyot koppant. Van ilyen…

Kellemes mosoly ült az arcomra, az imént hallottak után. Viki jól választott. Na de akkor ideje meglátogatni. Megkerestem, merre vannak, majd bekopogtam. Nick nyitott ajtót. (Hát gyorsabb is volt, mint én, meg némi egérutat is kapott, nem kell neki megtudni, hogy hallottam az előbbi beszélgetést.)

     - Nóri??? – csodálkozott.

     - Ha minden igaz… - vigyorogtam – Viki van?

     - Még szép! Gyere be! Vikiiiii, vendéged van!!!

     - Ajj, ki az már? – sóhajtott Viki – Nóriiiiiiiiiiiii!!!!!!! Ugrott a nyakamba.

     - Neked is szia. – nyögtem ki, mikor már majdnem fulladásos halált okozott.

     - Mi a francért kellett egy szó nélkül eltűnni? Legalább valami életjelet adhattál volna magadról! Halálra aggódtam magam miattad. – esett nekem, végül is jogosan.

     - Mintha ezt már hallottam volna ma…

     - Ne csinálj ilyet többet, megértetted?!

     - Igenis! De figyi! Mit szólnál most egy afféle csajos beszélgetéshez? – kérdeztem.

     - Őőő… Nick, mi elhúzunk valami kávézóba, ha nem gond. – mondta Viki.

     - Oké, menjetek.

     - Nem maradok sokáig. – mondta Viki, majd gyors csókot váltottak, és mi elmentünk.

Elmondtam Vikinek, miért tűntem el, miért jöttem vissza, és azt is, amit az imént hallottam, Nick és Karin beszélgetéséből. Viki nagyon örült, csak úgy sugárzott a boldogságtól, én pedig meg tudtam ki is az a Karin. De ő már múlt idő.

Elég későre sikerült „haza”esnem Vikitől, és mikor megérkeztem, Kimi szinte szó szerint lerohant, és hosszú csókkal köszöntött.

     - Hm, ezt most miért kaptam? – karoltam át a nyakát.

     - Mert úgy imádlak. És félek, hogy egyszer végleg itt hagysz, szeretném kihasználni az addigi időt.

     - Ráérsz, ugyanis nem áll szándékomban elmenni. De ha gondolod mehetek…

     - Meg ne próbáld!

     - Miért mi lesz?

     - Hát… azt majd még kitalálom. De rossz lesz az biztos.

     - Oh. Miért, mit tervezel?

     - Még nem tudom. – mondta majd ismét megcsókolt.

     - Igazad van. Ez kifejezetten… rossz…

     - Ugye?! Hát megérdemelted.

     - Igen, szerintem is. – vigyorogtam – Kimi! – váltottam komolyra.

     - Mondd - karolt át.

     - Ne haragudj, hogy elmentem. Sajnálom ha megbántottalak. Nem miattad volt. Nem akartam rosszat, csak…

     - Cssssss. – tette kezét a számra – Tudom. Nem kell magyarázkodnod. Megértelek.

     - De én tényleg…

     - Nóri, nincs semmi baj. Nem haragszom. Egy percig sem haragudtam. Csak iszonyatosan hiányoztál.

     - Te is nekem. De szükségem volt pihenőre. De most már nem megyek el, ezt megígérem.

     - Ennek igazán örülök. Annyira jó, hogy megint itt vagy! – mondta kedves mosollyal az arcán.

     - Nagyon szeretlek. – bújtam oda hozzá, vállára hajtottam a fejem, ő pedig védelmezőn ölelt magához.

     - Csak maradj velem. – súgta a fülembe, majd a nyakam kezdte csókolni.

Olyan jó érezni a közelségét, hogy itt van velem, teljes valójában, és olyan édes, és bódító az illata. Eszem ágában sincs még egyszer elmenni. Nélküle nem. Vele akarok lenni. Enyém a legédesebb fickó a világon, és az enyém is marad. Nem adom senkinek!

Az életkedvem visszatért, és amellett, hogy Kimit talán minden eddiginél jobban szeretem, holnap végre autóba is ülhetek.