Unottan mentem be Ray irodájába. Én már semmi jót nem várok ettől a fickótól… Köszönni se köszöntem, és semmi egyéb. Fogtam magam és lehuppantam egy székre.

     - Szóval most haragszol rám. – szólt Ray.

     - Én? Áááá, cseppet sem. – vontam vállat.

     - Értem… Beszéltem Kimivel, és gondolkodtam. – folytatta.

     - Wow! Maga olyat is tud?

     - Ne gúnyolódj velem!

     - Miért, mi lesz? Kirúgni már nem tud, ugyebár. Akkor meg mit veszíthetek. Legalább ennyi örömöm had legyen már.

     - Most meg miért magázol? Nem vagyok én olyan öreg. – húzta ki magát az amúgy 38 körüli „főnökúr”

     - Miért? Talán, mert nem vagyunk haverok!

     - Haverok nem, de… - állt fel az asztaltól és az italszekrényhez lépett – De… lenne egy ajánlatom. – ült le velem szemben az asztal szélére…

     - Most le akar itatni? – utasítottam el az alkoholt.

     - Nem, csak megkínáltalak. De ha nem, hát nem. – azzal benyelte a másik pohárral is.

     - Elmondja még ma, hogy mit akar, vagy elhúzhatok végre?

     - Csak arra gondoltam, hogy esetleg mégsem rúglak ki.

     - Értem. Klassz. És Pedro?

     - Talán… Az is megoldható, haaa…

     - Ha? Nincs ha! Én magával nem egyezkedem.

     - Pedig nem bánnád meg, hidd el! – kortyolt a poharába. Nem tudom, hanyadiknál járt már…

     - Na jó, én mentem. Nekem ebből elég. – álltam fel, és indultam ez ajtó felé.

     - Ne menekülj! Biztosan meg tudunk egyezni. – kapta el a karom.

     - Aha. Álmában. Na engedjen, nem érek erre rá.

     - Nem, nem!

     - Engedjen már el!

     - Elengedlek, ha itt maradsz velem.

     - Maga megőrült. Engedjen már el! – próbáltam elrántani a kezem, de nem ment.

     - Azt mondtam, itt maradsz! – szólt gorombábban, és még inkább szorította a karom. Már fájt. Kezdtem megijedni. Mi ütött belé? Azt eddig is tudtam, hogy bolond, na de ennyire…

     - Mondtam, hogy maradsz! Ne bosszants föl! – rántott közelebb magához.

Na ez volt az a pont, hogy teljesen bepánikoltam. Már a könnyem csordult. Ez az ember megőrült. Hiába kapálóztam, nem engedett el, egyre erősebben szorított.

     - Eresszen el! Ez fáj! – kiáltottam.

     - Engedd el, te szemét! – rontott be Kimi.

Erre Ray hirtelen megijedt, így sikerült kivágnom magam a kezei közül, és Kimihez szaladtam.

     - Jaj, megjött a jeges hős! Ice-hero lesz az új beceneved! Haha!– játszotta az agyát Ray. Erre Kimi közelebb lépett hozzá, és behúzott neki egy hatalmasat.

     - Ja! És felmondok! – tette hozzá Kimi – Nóri jól vagy? – ölelt át aggódva, én pedig rémülten bólintottam – Gyere menjünk innen.

Amilyen gyorsan csak lehet, összeszedtük a dolgainkat, és visszamentünk a szállodába.

Hamar elaludtam. Ki voltam merülve, ez a nap minden erőmet kivette. Elegem volt a világból. Elnyúltam az ágyon, és elaludtam.

     - Minden rendben? – kérdezte reggel Kimi.

     - Igen. Csak elfáradtam. Odavannak a tartalékok… – bújtam oda hozzá, és elvesztem védelmező karjai közt – Köszi! – mondtam kis idő után.

     - Mit?

     - Hogy jöttél. Tegnap… Hogy „megmentettél”. Már másodjára. Köszönöm.

     - Jaj, ne butáskodj már! Szerencse, hogy ott voltam. Ha valami bajod esett volna, én…

     - Tudom. Kösz. – mosolyodtam el – Nem is tudtam, hogy ilyen… agresszív is tudsz lenni.

     - Sok mindenre képes vagyok, ha annak van szüksége rám, akit szeretek.

     - Az jó.J

     - Sajnálom. Hogy folyton bajba kerülsz miattam.

     - Miattad? – csodálkoztam.

     - Valahogy úgy. Claire, a baleset, most Ray… Sorozatosan csak a baj.

     - Ugyan. Nehogy magadra fogd már! Nem tehetsz róla, hogy ilyen emberekkel van tele a világ.

     - De akkor is. Vigyáznom kellene rád.

     - De te vigyázol rám. Jobban nem is vigyázhatnál. – csókoltam meg.

     - Nekem is elegem van egyelőre. Te! Ha már a munkanélküliek szomorú sorsára jutottunk (hehe :p), mi lenne, ha elhúznánk innen a csíkot. Hazamegyünk, kikapcsoljuk a telefont, és akadjon le mindenki rólunk. Csak mi. Ketten. Semmi zavaró tényező. Na?

     - Jól hangzik.

     - Akkor ezt megbeszéltük. Tőlem akár pakolhatunk is.

     - Jó, de még előtte lenne valami. – mondtam – Nem gondolod, hogy Ronnak tudnia kellene róla, hogy Ray mit művel a csapattal?

     - Hát azt nem ártana. Reggeli után fel is hívom.

Így is történt. Megreggeliztünk, majd Kimi felhívta Ront, és megbeszéltek egy találkát. Elvégre ez nem éppen telefontéma. Én úgy döntöttem inkább maradok. Nem volt kedvem kimozdulni. Közben kopogtatott Mark. Ray most közölte vele, hogy ki van rúgva. Hiszen, ha se Kimi, se én, és még Pedro se, Mark is „feleslegessé” vált. Értetlenül állt az eset előtt, így hát behívtam, és elmondtam neki mi történt. És láss csodát, valahogy ő sem csüggedt, amiért kirúgták. Ray Glover nem éppen a fantasztikus alkalmazkodóképességéről, és megértőségéről híres, ezen felül egy cseppet elmebeteg is. Ezek után nem csoda, hogy senki nem akar vele dolgozni. Ilyen körülmények között nem is nagyon lehet. Szóval Mark is úgy döntött, hogy hazautazik a családjához. Azután eszembe jutott, hogy rég beszéltem Vikivel, így megkerestem, és vele töltöttem a fél délutánt. Végre kibeszélhettük magunkat. Mázlija van. Náluk miden a legnagyobb rendben és nyugalomban zajlik. Ellenben itt…

Elmeséltem Vikinek milyen is a McLaren új csapatfőnöke, és nem meglepő, hogy enyhén szólva kiakadt. Ez már embertelen, amit az a fickó művel.

Mikor Kimi visszaért, nem volt éppen boldog. Kiderült, hogy az egész egy aljas átverés volt, és Ron az áldozat. Ron nem azt a papírt írta alá. Amit ő aláírt, egy hamis papír volt. És az eredetire simán átmásolták az aláírását. Így Ray teljesen jogosan birtokolja a csapatot, és Ron nem tehet semmit. Minden Ray Glover kezében van. Azt csinál a csapattal és az ott dolgozó emberekkel, amit akar.

     - Szóval a McLarennek kapáltak… - állapítottam meg szomorúan.

     - Hát ha Glover nem tér sürgősen észhez, akkor áshatják a sírjukat.

     - Remek… És a legszebb az egészben, hogy mekkora botrány lesz itt akár pár órán belül, ha kitudódik, hogy Ray mit művel, és az összes pilótáját lecseréli, a világbajnok meg „munkanélküli”…

     - Hát… ja. De őszintén szólva már nem érdekel. Ha nem lehet Glovert eltűntetni, akkor nem érdekel. Én nem megyek oda vissza többé. Ilyen csapat nekem nem kell. Ilyen főnök végképp nem. Nekem egy ilyen elmebeteg ne dirigáljon.

     - Szóval akkor vége? Ron sem tud tenni semmit?

     - Nem. Én azt javaslom, menjünk innen, még mielőtt kitudódik. Ami akár a következő pillanat is lehet…

Ez van… Szedtük a sátorfánkat, és amilyen gyorsan csak lehet, visszautaztunk Svájcba. A telefonokat kikapcsoltuk, hogy senki ne zaklasson. Csak a nyugalom kell és semmi más.