- Á, látom felébredt végre. – jött be az orvos – Ideje volt már, kezdtünk megijedni. Hogy érzi magát? – kérdezte miközben a kórlapomon irkált valamit.

     - Mindenem fáj, de elég jól. De semmi komoly bajom, igaz? – kérdeztem.

     - Semmi komoly. A lába sérült kicsit. Egy ideig valószínű bicegni fog, lehet nem árt majd egy mankó. Csak amíg nem áll biztonságosan a lábán.

     - Értem. És mikor mehetek haza? Vagyis a szállodába, illetve… szóval innen el.

     - Ma éjszaka még mindenképpen bent kell maradnia, holnap még elvégzünk pár vizsgálatot a biztonság kedvéért, aztán haza mehet. Elkél majd a segítség, míg helyrejön a lába. Egyedül él? – kérdezte a doki.

     - Igen. – válaszoltam.

     - Nem! – vágta rá Kimi, mire a doki is és én is kérdőn néztünk rá – Nóri velem él. – fejezte be, én meg csak lestem, mint Rozi a moziban. Ekkora változás ment végbe nála? Egy fél napja még utált, most meg bocsánatot kér, azt mondja, hogy szeret és kerek-perec bejelenti, hogy nála lakok. Nem mintha ellenezném, mert örülök neki, csak… ez így most hirtelen sok, nem? De ha így ragaszkodik hozzá… Most rontsam el a „gyerek” örömét? :p

     - Ahham… értem. – válaszolt az orvos kis hallgatás után. – A lényeg, hogy jobb ha van maga mellett valaki. – fejezte be, ekkor nyílt az ajtó. Ron, Mark és Pedro jött.

     - Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – kérdezte Ron. Közben Mark a dokival beszélt.

     - Megvagyok, köszönöm. – válaszoltam.

     - Jaj, Nóri én úgy sajnálom. – jött közelebb Pedro és megölelt.

     - Khmm… - „jelzett” Kimi Pedronak, hogy azért csak okosan.

     - Bocs. – vette az adást a spanyol, majd elengedett – Annyira sajnálom!

     - Mi? Ezt nem értem… - nem igazán tiszta mit akar most ezzel. Mit sajnál? És miért? Nem értem.

     - Ha én nem leszek rosszul, te nem ülsz be a helyemre, és most nem kellene itt lenned.

     - Ja, hogy erről van szó? Ugyan már! Nem te tehetsz róla! Nehogy ezért zabáld már magad! – néztem rá fenyegetően – És ha már itt tartunk, te hogy vagy? – kérdeztem.

     - Hát még nem vagyok jól… Csak be akartam jönni.

     - Köszi, rendes tőled. – ekkor újabb vendégek érkeztek.

     - Hé te ott! Nem tudnál kicsit nyugodtabb életet élni? – jött be vigyorogva Viki és Nick.

     - Nektek is szia. – nevettem.

     - Már majdnem megijedtem! – nézett rám Viki szemrehányóan, de nem tudott sokáig komoly maradni.

     - Meg is ijedtél! Érzem, hogy reszket a térded. – mondtam, majd nevettünk egy nagyot.

Olyan jó, hogy itt vannak! Hiába vagyok kórházban és sajog minden porcikám, most olyan jól érzem magam!

     - Nem akarok kedélyromboló lenni, de kicsit komolyabbra kellene fordítani a szót. – mondta Ron – Nóri emlékszel, mi történt? Tudnunk kell róla, hogy mi okozta a bajt, de a kocsi csúnyán összetört.

     - Huh… - sóhajtottam nagyot – Hát… Kimi ugye megelőzött. – kezdtem, mire Kimi lehajtotta a fejét. Mintha a lelkiismeretével vívna. Pedig ő nem tehet semmiről. – Megelőzött, aztán persze követni próbáltam a példáját, de a fék beragadt, nem tudtam bevenni a kanyart és ott landoltam, ahol landoltam. Aztán a többi kiesett, már csak arra emlékszek, hogy itt felébredtem.

     - Értem. Illetve nem értem. – szólt Ron. – Futam előtt minden rendben volt a kocsival. És hát a futam feléig nem is volt semmi baja. Nem értem, hogy történhetett.

     - Valaki megpiszkálhatta a kocsit… - szólt Nick.

     - Ki tett volna ilyet? – kérdezte Ron. Nem hitte, hogy Nick rátapintott a lényegre.

     - Claire… - szólt halkan Kimi.

     - Ki? – kérdezett vissza Ron.

     - Clarie. – ismételte meg Kimi.

     - Az ex Claire? – kérdezte Mark.

     - Az. – válaszolt Kimi.

     - De az meg… Hogy? És miért? – értetlenkedett Ron.

     - Gondolom ismeritek sztorit, hogy miért vesztünk össze Nórival, és az előzményekről is hallottatok. – mondta Kimi, és mindenki helyeslően bólintott. – Klassz… Szóval akkor tudtok arról is amit már „elkövetett ellenünk”. Ezek után egyértelmű. De ha esetleg ez valakinek nem elég, akkor elmondom azt is, hogy futam előtt felhívott.

     - És??? Mit mondott? – kérdezte Pedro.

     - Enyhe utalást tett arra, hogy valakivel baj lesz a futamon…

     - Akkor miért nem szóltál???!!!– szólt Ron szigorúan Kimire.

     - Mert nem koppant, hogy mire céloz azzal a szöveggel! Én hülye!!! – szólt Kimi kicsit hangosabban…

     - Kimi, nyugi. – csitítottam.

     - Oké, oké. De mégis mit mondott? Milyen szöveg? – kérdezte Ron.

     - Valamit a pályákkal kapcsolatban hadovált, hogy a pályák gyorsak, meg veszélyesek, meg hogy minden versenyző minden futamon az életével játszik… Valami ilyesmi volt.

     - Ez tényleg ő lehetett akkor. – állapította meg Mark.

     - Akkor most mi lesz? – kérdezte Viki.

     - Nem tudom, de ha a szemem elé kerül, kitekerem a nyakát! Túl messzire ment, ez már beteges. De ha meglátom olyat kap, hogy a két szeme helyet cserél! – mondta Kimi kicsit ingerülten, ami azért nem igazán jellemző rá.

     - Dehogy kap! Kimi nyugodj le, kérlek! – szólt rá Ron. – Egyszerűen csak feljelentjük zaklatás, és gyilkossági kísérlet miatt. A többit pedig majd elintézi a rendőrség.

     - Nem hagyom, hogy megússza, az biztos! – mondta Kimi.

     - Tudjátok mit? Claire-t bízzátok rám, majd én gondoskodom róla, hogy elkapják. Ti menjetek haza, nyugodjatok le, és pihenjetek. Rátok fér.

     - De én… - kezdett bele Kimi.

     - Vita nincs! – közölte Ron a végleges döntését – Hazamentek, és pihentek! Mind a ketten!

     - Rendben… - sóhajtott Kimi. Az igazság az, hogy tényleg ránk fért. Kimire is és rám is. Az utóbbi időszak igencsak mozgalmas és eseménydús volt. Ilyen szempontból egy szavam se lehet.

     - Mark te vagy a felelős, hogy betartsák a pihenő-kúrát! – közölte Ron Markkal a feladatát.

     - Értettem. – vigyorgott Mark.

Ezután lassan mindenki hazament, későre járt már. Kimi is elment, hogy összecuccoljon, és másnap indulhassunk. Az egyetlen, ami kicsit zavar, hogy sántítok… De majdcsak megleszek valahogy…