- Gondolom itt van valahol. Mark visszahozta nem?

     - Ajax! – kiáltott Kimi, majd feltúrtunk mindent, de a kutya sehol. Felhívtuk Markot, de állította, hogy visszahozta Kimi szobájába. De nincs itt, ez már biztos.

     - Hol a fenében van??? – kérdezte aggódva, miután mindenkit felhívtunk akit lehetett…

     - Nem tudom… - mondtam, Kimi pedig erőtlenül huppant le az ágyra. Ahogy ott néztem, olyan volt, mint egy árva, rémült kisgyerek. Olyan sebezhetőnek tűnt. Imádja a kutyáját. Él-hal érte.

     - Megkeressük, oké? – mondtam, és beültem én is az ágyba.

     - Bárhol lehet… - mondta szomorúan, és az ölembe hajtotta a fejét.

     - De megtaláljuk. Megígérem. – mondtam, majd adtam neki egy puszit és felálltam. – Na, jössz? Meg kell találni, mielőtt sötét lesz.

     - Persze, mehetünk. – pattant fel ő is.

Bolyongtunk a környéken, de semmi. És nem is látta senki. Ráadásul nem is túl könnyű megértetni ezekkel a kínaiakkal, hogy mit akarunk… Úgy tűnik távolabb kell menni. Erre nincs.

     - Gyorsabban haladnánk, ha külön válnánk, nem? – vetettem fel.

     - Nem! Egyedül nem engedlek el!

     - Tudok magamra vigyázni. És telefonon elérlek.

     - De akkor sem!

     - Kimiii! Bízz már bennem! Meg akarod találni Ajaxot, nem?

     - De.

     - Akkor meg?

     - Oké, de…

     - Vigyázok! – mondtam, és el is indultam a másik irányba.

Szédelegtem egy ideig, de semmi. Aztán egy raktárépülethez értem, de egy lélek nem volt a környéken. Bementem, és meg is találtam amit keresek. Ott volt Ajax, lánccal a nyakában, egy oszlophoz kötve.

     - Hát megvagy végre! – mentem oda hozzá. Jobban mondva mentem volna. Ajax nem engedte, hogy közelebb menjek hozzá. Hangosan ugatott, és akárhányszor közelebb léptem, morogni kezdett.

     - Hé, Ajax! Hisz már ismersz! Csak el akarlak engedni, hé! – de egyszerűen nem engedett közelebb magához. Egyre dühösebbnek tűnt. Egyszerűen nem értem mi van vele.

      - Pofa be kisanyám, ha nem akarod, hogy a kutya sorsára juss! – kapott el egy hatalmas, kétajtós szekrény… Azt hiszem értem már, Ajax viselkedését. Csak el akart zavarni, mert tudta, hogy előkerül ez a termetes „bútordarab”. De én nem vettem a lapot…Próbáltam kapálózni, hátha sikerül kivágnom magam a szorításából, de nem bírtam egy ekkora fazonnal. Én ehhez kevés vagyok.

     - Mi a fenét akar tőlem? – kérdeztem, miközben még mindig szabadulni próbáltam, habár tudtam, hogy egyedül reménytelen…

     - Semmit. Parancsot teljesítek.

     - Akkor nem engedne el?

     - Ha-ha! Álmodj, kislány! Ha bejöttél, itt is maradsz!

     - Ha elenged, én elmegyek, és senki nem tudja meg, hogy itt jártam…

     - Na ja. Aztán ki tudja kikkel állítasz ide. Ha bejöttél, itt is maradsz! - ismételte

     - De mit akar tőlem?

     - Eredetileg semmit. De te besétáltál a képbe, és útban vagy. Szóval ki kell, hogy iktassalak. – mondta, és már vonszolt is magával… Ajax meg csak ugatott. Addig-addig, hogy eltépte a láncot, és nekiesett „támadómnak”. Addig nyúzta, míg végül az kénytelen-kelletlen elengedett engem. Hirtelen arrébb rohantam. Aztán vettem észre, hogy a koma még Ajax-szal vív… Már padlón volt a fickó, Ajax már közel volt hozzá, hogy elharapja a torkát, ekkor azonban az lerúgta magáról. Vagy 4 métert „repült” szegény kutya, majd az a vadállat előkapott egy pisztolyt, és rálőtt. Mindez olyan gyorsa történt, hogy alig bírtam követni.

     - Ajax!!! – eszméltem fel, és odarohantam hozzá. Szegény elterült, mint Hortobágyon a furulyaszó. A lábát találta el, csúnyán vérzett. A fickó viszont dühösen, és meglehetősen gyorsan közeledett felém, de én a kutyára figyeltem. Ezután tompa puffanás, majd egy csattanás a földön… Kimi állt ott, hátulról lecsapta a komát… Odaszaladtam hozzá, ő szorosan magához ölelt. Ekkor tört el a mécses.

     - Nyugodj meg, itt vagyok. Nem lesz semmi baj. – szorított erősen – Jól vagy? – kérdezte.

     - Én igen, de Ajax… - néztem rá.

     - Úr isten! – ez volt az első reakciója.

     - Rálőtt…

     - Ez nagyon ronda. Tudsz vele kezdeni valamit? – kérdezte kétségbeesetten.

     - Hát nem vagyok állatorvos, meg másmilyen se nagyon, de azt hiszem nem reménytelen. Viszont akkor azonnal vissza kell mennünk a szállodába. Ott el tudom látni.

     - Gyerünk akkor. – azzal kézbe vette kutyáját, és indultunk is vissza.

     - Siessünk, mert csúnyán vérzik! – állapítottam meg miután út közben átázott, az előzőleg rátett kötés. Ekkor kezdtük bánni, hogy nem kocsival jöttünk…

     - Tarts ki haver! El ne patkolj nekem! – beszélt Kimi a kutyához, miközben rohantunk.

Nagy nehezen hazaértünk, Kimi ezerrel felrohant a szobába a kutyával, én pedig gőzerővel kerestem egy elsősegély dobozt.