Az első dolgom volt, hogy kitöltöttem egy nevezési lapot, a többiekkel együtt, majd visszasétáltunk a helyünkre. Megnéztük a 2. edzést. A többiek látták is, én azonban csak néztem. De nem láttam. Jelentős különbség van a két szó jelentéstartalma között. Újra és újra elkalandoztak a gondolataim. Képtelen voltam figyelni. Ritka eset, ha én pont az F1-re nem tudok eléggé odafigyelni. De most ez is megtörtént. Zúgott a fejem. Mintha valami hatalmas háborút vívtam volna magamban. Talán az eszem vetekedett az érzéseimmel. Magam sem értem, de teljesen kész voltam.  Képtelen voltam az edzésre figyelni, de azt se tudnám megmondani, hogy bennem mi játszódott le. Fogalmam sincs. Olyan zavaros az egész. Az edzés végeztével sem voltam igazán képben, de hála Robinak, és Norbinak, mindenről értesültem.

Olyan zavart voltam egész nap. Egyszerűen nem tudtam rendet tenni a fejemben.
Visszamentünk a szállodába, letusoltam, majd elaludtam.

Másnap ismét kimentünk, és megnéztünk az időmérőre. Kimi nyerte… Szép… Mindenki örül neki körülöttem, én meg ülök, mint egy kuka. De ez van.
Ezután próbáltam nem figyelni a zavaros gondolataimra, és a mi versenyünkre koncentrálni. El is kezdtünk készülődni. Magamra öltöttem az overallt, felvettem a sisakot és bekászálódtam a járgányba. Körülnéztem. Mindenfelé emberek, mindenki boldog, élvezi ennek ez egésznek a hangulatát. És valahol jó érzéssel töltött el, hogy most ebben én is benne vagyok. Hogy valamilyen szinten részt veszek ezeknek az embereknek a szórakoztatásában. Emellett én is élvezem. Amint az emberek izgatott arcát fürkésztem, hirtelen megláttam valamit, ami kissé megint kizökkentett a ritmusból. Kimit láttam meg… A pink csajjal… Igen szembetűnő közelségben. Csodás. Ha nincs ló, jó a szamár is. Ez az. Tudom díjazni az ilyet. Ááá és érem már miért érdekelte azt a csajt annyira, hogy van-e közöm Kimihez. Szuper. Az eszem megáll. Ennyire igénytelen legyen egy ember… Úgy tűnik mindegy neki, hogy ki az, csak legyen valaki. Valaki, aki ott virít az oldalán. Na ez a csaj pont megfelel a célnak. Szörnyű… Jól felhúztam magam. Ez nagyon kellett még… De miért zavar ez? Nem zavarhat. Nem. Már megint hagyom, hogy elkalandozzanak a gondolataim. Ez így nem jó. Nagyon nem. Na akkor számoljunk. 1, 2, 3, … 10. Okés. Nyugi… Nem érdekel, nem foglalkozom vele. Meg se érdemli, hogy foglalkozzak vele. Azt meg főleg nem, hogy még idegesítsem is magam. Azzal lecsuktam a sisakrostélyt és goo! Ezért jártunk le olyan sokszor gokartozni a többiekkel. Az mindig kikapcsolt. Addig nem gondol az ember semmi másra.

Jó kis verseny volt. Kivett belőlem rendesen, de megérte. Jól esett. Ez most nagyon kellett. Robi nyert. Nem sok híja volt, de végül csak nem bírtam vele. Van ilyen. De végülis második lettem, mögöttem Vikivel. Szóval taroltunk, kivéve Norbi, akinek akadtak némi problémái…

Épp szállok ki a gokartból, és amint felegyenesedek, szemben találom magam valakivel. Kimi volt.

     - Szia. – köszönt. Én csak bólintottam. Nem vettem le a sisakot, és úgy döntöttem nem fogok egy szót sem szólni hozzá.

     - Jó voltál. – folytatta. Én meg csak megrántottam a vállam.

     - Direkt nem szólsz hozzám? – tette fel a kérdést, én pedig helyeslően, gúnyosan bólogattam.

     - Értem… Illetve nem értem! Miért nem hiszel nekem? Én nem nyilatkoztam senkinek semmit. Én nem akarlak bántani! Hogy akarnálak?! Nem akarok, és nem is tudnék ártani neked. – mondta és közelebb lépett. Már majdnem megenyhültem, majdnem megszólaltam, mikor:

     - Jössz, szivi? – jelent meg és karolta át Kimit a pink csaj. Olyan nyájasan, gúnyosan, lenézően vigyorgott… Fúj.

Én idegesen „téptem” le a kesztyűt a kezemről, vetettem egy gyilkos pillantást rájuk, jelezve Kiminek, hogy ennyit az őszinteségről… És otthagytam őket.

Este afféle buli volt, a gokartversenyen résztvevőknek. Természetesen elmentünk. Miért is ne. Felvettem egy sötétkék, félhosszú ruhát, néhol feltűztem a hajam, és mentünk. Miután megérkeztünk, kiderült, hogy a meglepetés az, hogy az F1-es pilóták is meg vannak hívva a bulira. Egye fene. Nem érdekel. Csak azért is jól fogom érezni magam.