A vére még mindig tombolt. Az élet vadul lüktetett testében, a vér tovább száguldott ereiben. Ahogy ismét a rajtvonalhoz ért, azonnal berántotta a kéziféket és hatalmas lendülettel ugrott ki az autóból. Hirtelen rengeteg ember vette körül.
        Mindenki kiabált, és őrjöngött. Még mindig a verseny hatása alatt álltak, akár a lány. Mikor Miki odaért hozzá, kezét a derekára tette, felemelte, és addig pörgetette Annát, amíg mindketten el nem szédültek. Aztán letette, és hatalmas, cuppanós puszit nyomott az arcára.
- Megcsináltad! - kiáltotta a srác.
- Megcsináltuk. - javította ki nevetve a lány.
        Mindenki Annát akarta. Hihetetlennek tartották, hogy ez a fiatal lány, aki inkább illett volna egy divatlapra, mint egy gyorsulási versenyre, mindenkit lealázott. Anna olyan boldog volt, hogy szinte teljesen megfeledkezett a pénzről. Így csak kis idő múlva, mikor már kezdett fogyni a nép, ment oda ellenfeléhez, aki piros Audi-jának támaszkodva figyelte a lányt. Anna fejét félrebillentve állt meg előtte, és így szólt:
- Tudod, nyerhettél volna, ha nem bosszantasz fel ennyire. – jelentette ki nyugodt, közömbös hangon - Hm, mennyivel is jössz nekem? – kérdezte végül, miközben diadalmas mosolyra húzta ajkait.
- Itt a pénzed. De ne örülj, találkozunk mi még. - ígérte, majd egy halom pénzt lökött a lány kezébe, és elhajtott.
        Anna vállat vont, megfordult. Ekkor vette észe, hogy barátai és rajtuk kívül még a rengeteg idegen is végig mögötte állt, és csendbe figyelték. De nem törődött vele. Magasba emelte a pénzt, majd felkiáltott:
- Mindenki a legközelebbi sörsátorhoz.

        Mikor Anna odalépett a testes kiszolgálónőhöz, megbeszélte vele, hogy mindenkinek ő fizet.
Aztán mikor a hangulat kezdett a tetőfokára hágni, elege lett a rengeteg emberből, és abból, hogy mindenki őt figyeli. Ezért odalépett Mikihez:
- Figyelj, én megyek egy kört Killmoto-val. Már unom. De ha egy mód van rá, mire visszaérek, ne négykerékmeghajtással közlekedjetek itt nekem. - tette hozzá, majd megfordult, és visszament a pályára az autóért.
        Nem volt pontos célja, így leginkább csak az orra után ment, míg végül megszűnt az út melletti fasor és észrevett egy leágazást, ami a vízpartra vitt. Befordult, de mikor látta, hogy vége az aszfaltnak és tovább már csak földes út visz, megállt. Leállította a motort, és kiszállt.
Gyönyörű látvány tárult a szeme elé. A vérvörösen izzó nap, épp most készült alábukni a nyugati horizonton. Enyhe szellő korbácsolta a Balaton vizét, miközben a nap narancssárgára festette a hullámokat. Slusszkulccsal a kezében megkerülte az autót, és a motorházfedélnek támaszkodva gyönyörködött a látványban, miközben gondolatai az elmúlt nap eseményein jártak.  És még maga is meglepődött, hogy mennyit időzött egy bizonyos apró részlet fölött. Mégpedig az a bizonyos részlet egy Levente nevű, magas, szőke, és hihetetlen zöld szemekkel megáldott egyén volt. Gondolatai folyamatosan visszatértek azokhoz az apró körökhöz, amiktől kellemes borzongás futott végig a gerincén.

        Levente épp Füred felé tartott félúton, mikor valami különös érzés lett rajt úrrá. Maga sem értette miért, de a következő elágazásnál jobbra fordult. Így egy fákkal szegélyezett útra tévedt. Épp be akart fordulni egy elhagyatott leágazásra a fasor végénél, hogy visszaforduljon, mikor az út végén meglátta az A3-ast. De mivel elmaradhatatlan kellékét, a lányt sehol sem látta, félreállt a Skyline-nal, és ő is kiszállt. Ahogy közeledett az autóhoz, egyre idegesebb lett.
- Hová tűnhetett el ez a lány. - gondolta, mivel sehol sem látta.
        De mikor megkerülte az autót, elakadt a szava. A lány lábait felhúzva, ült az autó előtt. Hátát nekivetette a spoiler-nek, kezeivel lábait ölelte. Hatalmas, kék szemei a messzeségbe révedtek.
Aztán meghallotta, hogy valaki megáll mögötte, hirtelen felpattant, hátat fordítva a látványnak.
        Az alkony óaranyban fürdette alakját. Haja csillogott az egyre erőtlenebbé váló fényben, szeme szikrázott a meglepetéstől.
- Szia! - köszönt a fiúnak, aki még mindig megigézve bámulta. - Hogy kerülsz te ide? - kérdezte, majd halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Épp ezt akartam kérdezni. Eltévedtem - hazudta gyorsan a fiú - pont meg akartam fordulni, mikor megláttam az autód, de mivel téged nem láttalak, aggódni kezdtem. - mondta, majd zavarában elnézett a lány mellett.
- Nem ülsz le te is? Mindjárt vége. - mutatott a víz felé Anna.
- De, szívesen. - mondta.
        Anna megfordult, majd visszatelepedett az Audi elé, és kinyújtotta kezét Levente felé. A fiú megfogta, majd a lány lehúzta maga mellé. Egy darabig csendben ültek, de már mindketten, csak látszólag nézték a távolt. Még mindig fogták egymás kezét. A fiú az ismerős köröket kezdte rajzolni, mire a lány elhúzta a kezét.
- Mi a baj? - kérdezte a fiú.
- Te hogy-hogy nem a sörsátorban vedelsz? - kérdezett vissza Anna gyanakodva, majd hirtelen felugrott helyéről.
- Én vezetek, és utálok részeg lenni. Épp a városba akartam menni valami rendeset vacsizni, mikor lekanyarodtam erre az útra, és itt megláttam az Audit. - hangzott az egyszerű válasz.
- Érdekes, pont rád gondoltam. - mondta a lány, majd a földet bámulva hozzátette - Sajnálom, ha bunkó voltam délelőtt.
- Egyáltalán nem haragszom, csak nem tudom, miért voltál ellenséges velem, mikor én csak... hát ugye, mondtad, hogy versenyzel.
- Tényleg. - felelte elkeseredetten a lány.
        Erre a fiú egy hirtelen elhatározással felugrott és szembe állt vele. Mélyen a szemébe nézett, megfogta mindkét kezét, és ezt mondta:
- Most hazudtam. Őrülten féltékeny voltam mindenkire. - ezzel közelebb hajolt a lányhoz. Anna a döbbenettől meg sem tudott mozdulni. És nem is nagyon akart, mert megérezte Levente illatát, ami egyszerre volt édes és férfias. Minden idegszálával az egész testét átjáró, hihetetlen jó érzésre és a körökre összpontosított a tenyerében. Így megigézve állta Levente tekintetét. A fiú közelebb hajolt. Költői ajkai hozzáértek a lány szép szájához, nyelvével végigsimított először alsó, majd felső ajkain. Erre azok engedelmesen szétnyíltak a gyengéd érintéstől.
        De mielőtt belemerülhettek volna a csókba, mielőtt a férfi megérezhette volna a lány igazi ízét, Anna hátralépett. Hatalmas szemeiben félelem csillant. Levente a meglepetéstől földbe gyökerezett lábbal nézett a lányra.
- Te félsz tőlem? - kérdezte meglepetten.
        Erre a lány nem felelt, csak megfordult, bevágódott az Audi-ba, és mint egy őrült tolatni kezdett kifelé, alászedte a kormányt, majd hirtelen rálépett a gázra. A motor felbőgött, Anna szemében egy könnycsepp csillant. Vissza sem nézett. Egész úton csak érzésből vezetett.
Azt sem tudta, hogy ért vissza, mikor kapcsolt világítást, mikor kapcsolta be a vörös fénnyel izzó neon-okat az alvázon vagy a szintén vörösen világító rendszámtáblatartót. Végig másra sem tudott gondolni, csak az egész testét átjáró bizsergésre, a férfi érintésére, gyémántként csillogó szemére, izmos, biztonságot nyújtó karjaira. És arra, hogy Levente semmit nem tud róla, mégis kedves és gyengéd volt hozzá, ő pedig egy szó nélkül ott hagyta.