Már korán reggel tüzesen sütött a nap Monaco felett. Csütörtök volt, s az összes pilóta a futamra készült; Josh és Sandro az edzőteremben emelt súlyt. Az angol az ötvenedik emelés után kissé remegő kézzel tette vissza a helyére az eszközt, majd lerogyott az egyik padra. Megtörölte arcát a nyakában lógó pamuttörölközőbe, majd elfehéredve figyelte, ahogy csapattársa még nyolcvan emelés után szintén leteszi a súlyt.

-         Hogy nem szakad le a karod?

-         Úgy, hogy én edzett vagyok, na meg izmos is, veled ellentétben. – vigyorodott el gúnyosan az olasz.

-         Hát hogyne… - sóhajtott Josh. Nem volt kedve veszekedni, legszívesebben ott helyben elaludt volna.

-         Ez már az ötödik GP lesz az idén… - szólalt meg egy kis idő után Sandro.

-         Tényleg? Észre sem vettem, hogy már négy futamon túl vagyunk…

-         Hát igen, bele kell húznunk, az utóbbi két futamot Carlos nyerte meg… Vasárnap viszont letörlöm a képéről azt az önelégült vigyort! – kiáltott fel az olasz, s közben a levegőbe boxolt egyet.

-         Úgy legyen. – mosolygott magában Josh.

Eközben a két Mercedeses sem tétlenkedett; már a tizedik kört rótták a pálya körül. Carlos kicsit gyorsabb volt, tíz méterrel társa előtt haladt. Robbynak eszébe jutott valami, ezért megszaporázta a lépteit, hogy beérje a spanyolt.

-         Hé, Carlos! – lihegett a fiú.

-         Hm? Mi az?

-         Szerinted megnyerhetjük a Konstruktőri vb-címet?

-         Ezt még most nehéz lenne megmondani. Nagyon az elején vagyunk…

-         Hát, de jósolni azért már lehet…

-         Ugyan már, ne idegesíts! Majd ha már csak egy futam lesz hátra, akkor kérdezz ilyeneket.

Robby jobbnak látta befogni száját, ezért csendben kocogott tovább.

A következő napi szabadedzés zökkenőmentesen folyt le, az időmérőn sem volt gond. Sandro végre ismét az első rajtkockából indulhatott, de csak fél másodperccel volt gyorsabb a spanyolnál. Josh megszerezte magának a harmadik helyet, mellőle pedig Robby indult. Mindkét angol megfogadta, hogy ezt a futamot ő nyeri meg.

A Monacói GP előtti estén egyikük sem tudott aludni. Josh gondolt egyet, majd magára kapott valamit, és leszáguldott az edzőterembe. Legnagyobb meglepetésére, a terem másik ajtaján Robby toppant be. Néhány percig méregették egymást, de végül a másik jelenlétét teljesen figyelmen kívül hagyva nekiláttak az edzésnek. Elfoglaltak egy-egy súlyemelő szerkezetet; Josh láb-, Robby pedig karerősítő-gépet. Zavartalanul végezték a gyakorlatokat, de néha-néha sandán a másik felé tekintettek. Amint valamelyikük észrevette, hogy barátja keményebben dolgozik, rögtön ő is megfeszítette az izmait. Ennek az lett az eredménye, hogy másnap reggel súlyos izomlázzal ébredtek…

Az autók felsorakoztak a rajtvonalnál. Piros… Piros… Zöld! Felmordultak a motorok, a nézők sikítoztak, s a pilóták adrenalin-szintje egy pillanat alatt az egekbe szökött. Sandro csodásan startolt, és mivel Carlos kissé elakadt, máris öt másodperc előnyre tett szert. Josh minden erejével a spanyolt ostromolta hosszú-hosszú körökön át. Robby sem rajtolt valami jól; két helyet visszacsúszott. Nem is csoda, hisz ez a pálya elég nehéz volt, ráadásul az utcán rótták a köröket, ami csak még jobban megnehezítette hőseink dolgát. A hatvanegyedik körben a két Toyota csúnyán összekoccant, minek következtében az egyik pilóta kisodródott. Persze ez a baleset sem járt hátulütő nélkül: meglengették a sárga zászlót, hisz a pálya egyik szakasza tele volt apró törmelékekkel. Sajnos jó néhány versenyző „vérzett el” itt, mert nem vették észre időben a jelzést. Heten estek ki, többek között Carlos is… Végre lett a szerencse-szériájának! Sandro csillaga viszont igen magasan szárnyalt, hisz már tizenöt másodperccel járt immár Josh előtt. Két körrel később már tiszta volt a terep, minden mehetett tovább. Az olasz szinte rögtön kiállt tankolni, és kapott egy szett kemény keverékű gumit. Éppen hogy sikerült visszaérkeznie csapattársa elé, de alig egy másodperc választotta el őket… A körök rohamosan fogytak, Josh pedig öt körrel a futam vége előtt megelőzte Sandrot. Ám az olasz nem hagyta annyiban, s nagyon erőszakosan támadta társát. Még három kör. Mr. T megelégelte a műsort, és idegesen beleszólt a csapatrádióba.

-         Hé, Marzi, vegyél vissza! Ez nem vérre menő harc.

-         Ugyan, mit tud maga? Nem ön ül az autóban! Ez az én futamom! Nem adom át a győzelmet senkinek! – szólt vissza indulatosan Sandro.

Mr. T-nek még a lélegzete is elakadt ezekre a szavakra, hisz az olasz eddig mindig tisztelettudóan beszélt vele, sőt, mindenkivel, mindig ő volt a békítő a vitákban, és sosem tartotta fontosabbnak a győzelmet az élvezetnél. Josh is nagyon meglepődött csapattársa szavain, de valahol mégis értette, miért ilyen izgatott. Egy fordulatokkal teli, élvezetes futam és a győzelem édes íze mindenkiből előhívja a legvadabb oldalát. Az angol csak egy pillanatra bambult el, de ez épp elég volt Sandronak, hogy lecsapjon… Hirtelen tövig nyomta a gázpedált, és egy csodás manőverrel kiélőzte Josht, majd eszeveszett gyorsasággal hajtott át a célvonalon. A kommentátorok kis híján szívrohamot kaptak, és el sem hitték, amit láttak. Az angol tudatáig lassan eljutott, hogy társa megelőzte, és hogy ő csak második lett… A levezető kör után még mindig nem akarta elhinni, hogy az utolsó pillanatban veszített. A dobogó felé menet utolérte az olaszt, de mielőtt megszólalhatott volna, Mr. T szinte a semmiből került elő.

-         Veled meg mi történt? – szegezte a kérdést Sandronak a csapatfőnök.

-         Fogalmam sincs, én csak… - dadogott Sandro. – Nem tudom… De sajnálom, hogy tiszteletlenül beszéltem önnel, én csak…

-         Ugyan, nem számít. De eléggé megijesztettél engem, azt hittem, hogy Carlossal beszélek… - mosolygott Mr. Tiilikainen. Sandro zavartan felnevetett, majd jól az arcába húzta a sapkáját, lehajtotta a fejét, zsebre dugta a kezét, majd lassan elindult az emelvények felé.

Josh kérdőn nézett utána, de miután Mr. T hátba veregette, jobban látta elindulni. A sajtótájékoztatón csak a csapatrádiós beszólásáról és az előzéséről kérdezgették az olaszt. A hangja néha megremegett, minden kérdés után ivott egy pohár vizet, idegesen gyűrögette a sapkáját, és minden kérdésre egy kitérő választ adott… Josh egyre különösebbnek tartotta ezt a „jelenséget”, és mikor az ő interjújára került a sor, csak makogni tudott, mert gondolatai a társa körül forogtak.

Robby a negyedik helyen végzett, amivel természetesen cseppet sem volt megelégedve. Amint lehetett, lelépett a csapattól, és elment egy hosszú sétára, hogy kiszellőztesse a fejét. Nem ez volt élete legjobb futama, és az előző este történtek után amúgy is ideje volt elgondolkodnia a dolgokon… Este tízig haza sem ment.

Josh a szobájában meditált csapattársa különös viselkedésén, és végül arra jutott, hogy következő nap megkérdezi, hogy miért volt ilyen… más…