Meleg napra ébredtek hőseink Ausztráliában. A hotel, ahol laktak, Melbourne szívében állt. Már korán reggel indult az összes csapat a pálya felé, a szabadedzésre. Josh kicsit le volt maradva, mert később kelt, és most rohannia kellett, hogy utolérje társait. Robby is így járt; s a Mercedes csapata még csak meg se várta őt… Gyorsan becsapták maguk mögött az ajtót, és rohantak a lift felé. A hotel ellentétes oldalán kaptak szobát, és mivel az épület közepén volt csak egyetlen lift, pont egymás felé tartottak. Nem kicsi volt a meglepetés, mikor majdnem összeütköztek. Kérdőn méregették a másikat, végül a köszönést elintézték egy-egy bólintással. A lift csilingelve megérkezett, és ők beszálltak. Ketten, egy liftbe. Csak ők ketten. De még véletlenül sem néztek volna egymásra; Josh a fal felé fordult, Robby pedig a felvonó gombjait tanulmányozta mélyrehatóan. A földszintre érve rögtön futásnak eredtek, fej-fej mellett közeledtek a két csapat felé. Josh elkanyarodott a Ferrarisok felé, Robby pedig a Mercedest célozta meg.

-         Itt vagyok, bocs a késésért! – lihegett Robby.

-         Amíg a buszról nem maradsz le, addig nem késel! – mosolygott a McLaren szerelőinek főnöke, a szintén angol Aaron. Robby bólintott, majd beállt Carlos mellé. A spanyol az utolsó pillanatban lett jobban, ezért ő is eljöhetett Melbourne-be.

Josh eközben már beszédbe elegyedett Ruperttel; a kocsik új festéséről volt szó. Sandrot viszont szemmel láthatóan zavarta valami. Nem is tartotta sokáiga magában, s hősünknek szegezte a kérdést.

-         Hé, Josh… - kezdte Sandro, miközben a McLaren csapatát fürkészte. Az angol először arra figyelt fel, hogy csapattársa a rendes nevén szólította, és nem „öcsi”-nek.

-         Igen?

-         Ki volt ez a srác, akivel idáig jöttél? Még nem láttam a futamokon…

-         Hogy ő? A Mercedes új pilótája, ő az én… - azt akarta mondani, hogy „legjobb barátom”, de aztán meggondolta magát. – Ő egy ismerősöm…

-         Értem. És mi a neve? Jó pilóta?

-         Robert Starlight. És hogy jó-e? Az egyik legjobb… - Josh hangja elhalkult, és amíg meg nem érkeztek a pályához, meg sem szólalt…

Robert hátra-hátratekintett, kereste barátját a tömegben, de végül megunta, és a busz is megérkezett.

A szabadedzés unalmasan telt el; mire a fiú észbe kaptak, már vége is volt, és a hotelszobában sziesztáztak. Egyikük sem volt vacsorázni, mert attól tartottak, hogy újra összetalálkoznak, és akkor nem tudnak majd egymásnak mit mondani… Éjszaka sem tudtak aludni, csak forgolódtak… Reggel viszont ők voltak az elsők, akik a recepció előtti gyülekezőhelyre értek. Ismét csak egy bólintást intéztek a másik felé, és letelepedtek két egymástól jó messze heverő fotelba. Egy óra múlva már az összes csapat a buszok felé igyekezett. Az idény első időmérő futama… Josh és Robert életében először volt Formula1-es időmérő futamon, és szörnyen izgatottak voltak. De az izgalmuk értelmetlennek bizonyult: Josh a harmadik, Robby pedig a negyedik helyen végzett. Azt el kell ismerni, hogy két újonctól ez csodás teljesítmény! Sandro indulhatott az első rajkockából, mögötte Carlos foglalt helyet. Az olasz mindössze két ezredmásodperccel volt gyorsabb a Mercedes pilótájánál. A Ferrarinál este nagy buli volt: pezsgőbontás, koccintás… Meglepődtek, hogy az újfiú ilyen jó teljesítményt nyújtott már az első alkalommal. A Ferrari csapatfőnöke egy közepes korú, kissé tagbaszakadt finn férfi volt; Saku Tiilikainen, de mindenki csak Mr. T-nek hívta. A fiúk eredményének legjobban (természetesen) Mr. T örült. Josh viszont hamar megunta ezt a bulit, és egy bocsánatkérés társaságában elhagyta a szobát.

A McLarennél nem ünnepeltek, hisz’ Mr. Walternek az első hely is kevés lett volna. Robby hamar lefeküdt aludni, hogy másnapra kipihent legyen. Mindkét fiút kifárasztotta az aznapi verseny, és szinte rögtön elnyomta őket az álom…

-         A 2025-ös idény nyitófutamára idén az ausztráliai Melbourne-ben kerül sor! – zengett a hangosbemondóban a helyi kommentátor hangja.

Rengetegen jöttek el a versenyre; az összes lelátó megtelt. Josh az autója mellett állt, és már távolról is látni lehetett, hogy nagyon remeg. Úgy érezte, liftezik a gyomra; szédült és hányingere volt, s csak az járt a fejében, hogy mi lesz, ha kicsúszik az autóval, vagy valami hasonló történik. Percenként nézett fel az égre, hogy nem áll-e esőre az idő. De csak néhány bárányfelhő vándorolt a Nap körül. Azt hitte, szívrohamot kap, mikor Sandro megszólalt a háta mögött.

-         Mi a helyzet, öcsi? Csak nem ideges vagy?

-         Eltaláltad… - nyögte ki nagy nehezen Josh.

-         Én is szörnyen ideges voltam az első futamom előtt, de a csapattársam megnyugtatott. Tudod, hogy mit mondott nekem?

-         Nem.

-         Pedig reménykedtem, hogy te tudod, mert én már régen elfelejtettem… - vakarta meg a fejét Sandro.

-         Te marha. – vigyorgott Josh.

-         Köszönöm a dicséretet! De azért mondok neked valamit: Caro amico, coraggio! (Drága barátom, bátorság!)

-         Értem… És ez mi a fenét jelent?? – kérdezte Josh.

-         Csak annyit, hogy mindent bele! – mosolygott az olasz. – És persze sok szerencsét kívánok neked!

-         Köszönöm, és neked is sok szerencsét!

A két férfi beszállt az autóba, majd felsorakoztak a rajtvonalnál. A lámpa jelzett: piros… piros… zöld! A versenyzők tövig nyomták a gázpedált. Carlos rögtön megelőzte Sandro-t, Robby pedig Josh-t ostromolta, de a szőke fiú jól tartotta magát. Annyira el voltak foglalva egymással, észre sem vették, hogy már ketten megelőzték őket; a BMW japán versenyzője, Takumi Sato (sz. m.: nem csak névrokonságban van Takuma Sato-val!), és a Renault magyar üdvöskéje, Kőhegyi Dániel. Mikor a Red Bull Racing autója is előzni készült, észhez tértek, és rátapostak a gázra. Hamar visszaelőzték a másik két autót, de közben egymással is viaskodtak. Fej-fej mellett autóztak majdnem a verseny végéig, amivel az ájulás szélére kényszerítették a kommentátorokat. A futam közepén jártak, mikor Carlos autójának a motorja füstölni kezdett… Ezek szerint mégsem sikerült teljesen megjavítani. A spanyol még egy fél kört tudott menni, de aztán az autója megadta magát. Mikor ő kiesett, a Mercedes boxában nagy káromkodás támadt, de végül Aaronnak sikerült lecsendesítenie a többieket.

-         Nyugi, csak semmi pánik! Robert még bent van! – mosolygott.

-         Igaz!

-         Igen, drukkoljunk neki!

-         Ezaz, hajrá! – hangzott mindenfelől. Mr. Walter egy külön szobában mérgelődött magában.

Még 10 kör volt hátra, és Sandro már 40 másodperccel vezetett Joshék előtt. A két fiú tébolyultan próbálta leelőzni a másikat, de mindig sikerült felzárkózniuk egymás mellé. Még 7 kör… Robert egyre agresszívabb lett, amikor előzött, meg is lökte Josh autóját. Még 5 kör… Most Josh próbált előzni, sikerült is, de közben véletlenül megtolta barátja autóját. Még 3 kör… Robert visszavágott: megelőzte Josht, de véletlenül meglökte a másikat. Nem is kicsit. Josh autójáról leszakadt egy alkatrész, és kivágta a felhevült gumit… Totál durrdefekt… Még 2 kör… Josh egyenesen a gumifalnak rohant… Az autó füstölni kezdett, aztán kigyulladt. A mentők rögtön a helyszínre siettek. Sandro áthajtott a célvonalon, de a tiszteletkör és az örömujjongás elmaradt: azonnal kiszállt az autójából, és amilyen gyorsan csak tudott, társához rohant. Robert követte a példáját. A fiú rettenetesen érezte magát; minden tagja remegett, összeszorult a gyomra és alig bírta visszatartani a könnyeit… „Csak ne legyen semmi baja! Kérem! Nem érdekel ha kirúgnak, csak Josh épségben legyen!” Mikor a helyszínre érkezett, akkor tették be Josht a mentőautóba… Az olasz megkövülten figyelte az eseményeket. Robby megállt Sandro mellet, és kétségbeesetten kérdezte:

-         Ugye jól van? Ugye nem esett baja??!! – az olasz először dühösen nézett a fiúra, de mikor meglátta, hogy ő is milyen rémesen néz ki, megnyugodott.

-         Nem tudom… Remélem jól van…

-         Josh!! Hé, pajtás, válaszolj!! – kiáltott Robby, és már szaladt volna a mentőhöz, de Sandro visszahúzta.

-         Nem tehetsz semmit…

-         Dehogynem!

-         És mégis mit??

-         Hát, én… Mit tudom én! De valamit csak tehetek a barátomért…!! – rogyott a földre az angol. Sandro letérdelt mellé.

-         Kérdezhetek valamit?

-         Persze.  – szipogott Robby.

-         Honnan ismered őt?

-         Hogy honnan? Gyerekkorom óta a legjobb barátom… - suttogta Robby, s közben néhány könnycsepp szaladt végig az arcán.

-         Értem. Kérlek nyugodj meg, hisz’ Josh erős fiú, hamar rendbe jön… - nyugtatta őt az olasz. A fiú csak bólintott, és letörölte a könnyeit. - Restati in pace! (Nyugodj meg!)

-         Tessék? – nézett kérdőn a férfira Robert.

-         Azt mondtam, nyugodj meg! – mosolygott Sandro.

-         Értem, és megpróbálok.

A díjkiosztó végén, a riport közben csak Josh balesetéről kérdezgették a versenyzőket. Robert a tizedik ezzel kapcsolatos kérdésnél megelégelte a dolgot; felállt, és kiment. Egyenesen a kórház felé indult. A következő nap az összes újság címlapján ez állt; „Életveszélyes a Mercedes újonca! Racer-t súlyos sebekkel ápolják.”