-         Na, ez is egy jó buli volt! – vigyorgott Josie barátnőjére.

Kate szobájában ültek és az aznap történtekről, beszélgettek.

            Mire hazaértek, a fiúk is ott sorakoztak Kate-ék háza előtt és vártak a nagy bejelentésre. A Rise szülők lánya ünnepélyesen közölte a nagy hírt. Mindenki egyszerre ugrott az autóversenyző lány nyakába. Estig ünnepeltek, majd nyolc után Kate édesapja közölte a vendégsereg hímnemű tagjaival, hogy ideje lenne haza menniük. A fiúk még egyszer utoljára gratuláltak Kate-nek, majd – a szülők nagy megkönnyebbülésére – elhagyták a házat. Köztudott volt ugyanis, hogy ahova a kvartett belép, ott kő kövön nem marad.

            A lányok még beszélgettek egy ideig, míg egy óra múltán be nem lépett Kate édesanyja:

- Josie, anyukád itt van érted, a ház előtt vár.

- Rendben, máris megyek. – Állt fel az ágyról a magas lány, majd barátnőjéhez fordult és megölelte. – Annyira örülök, Katie. De tényleg.

- Én is. Köszi. – mosolygott Kate is.

- Na megyek, anya már vár. Szia. Viszlát Mrs. Rise.

- Szia Josie. Kikísérjelek?

- Nem, köszönöm. Viszlát.

Rise asszony még megvárta, amíg lány barátnője lerobog a lépcsőn, majd belépett a szobába, behajtotta maga mögött az ajtót és leült Kate ágya szélére.

-         Jaj, anyu, annyira boldog vagyok! Végre teljesülhet az álmom.

-         Én is, kicsim. – mosolygott édesanyja is. – Jó látni, hogy ilyen boldog vagy.

A barna hajú lány anyja nyakába borult. A meghitt pillanatot csörömpölés zaja szakította meg – Thomi, Kate öccse még mindig a buli hatása alatt állt.

- Megyek, megnézem, hogy mit művelt megint az öcséd. – Állt fel az asszony az ágyról, majd az ajtóhoz lépett és kinyitotta. A küszöbről még visszafordult. – Ne maradj fent sokáig. Holnap iskola és még az Egyesülethez is be kell menned.

Kate szeme megcsillant. „Holnap…” – gondolta.

            Miután anyja távozott, elégedetten nyúlt el az ágyán. Becsukta a szemét és érezte, ahogy testét átjárja a felhőtlen boldogság érzése. Mikor újra kinyitotta szemeit és felült, körbetekintett a kicsinek nem mondható szobában. A falakról a Forma-1-es történelem összes, a Ferrari színeiben VB címet elért pilóta mosolygott vissza rá. A győztesnek járó trófeával a kezükben, csapatuk körében. Mindenkiről egy-egy kép. Alberto Ascari-tól Kimi Räikkönen-ig. Kate szeme most a falakról egy hosszú polcra vándorolt az ágya mellett. Még édesapja szerelte fel neki saját kezűleg, amikor lánya először nyert gokart versenyt. Akkor hét éves volt. Most, újabb hét év elteltével már jó néhány érem és kisebb-nagyobb kupa sorakozott rajta. A szobában minden ugyanúgy volt, ahogy reggel hagyta. Most mégis, valami más volt. Kate tudta, hogy igazából nem változott semmi, csak ő maga szemlélte máshogy a világot.

            Magában vigyorogva felállt és a fürdőszoba felé vette az irányt

            Fél óra múlva, pizsamában letelepedett a laptopjához. Édesapjának – és a keresetének – hála a rendszer rendesen fel volt tuningolva, mellette pedig az íróasztalon sorakozott a többi technikai kütyü.

            Gyorsan belépett a re3ndszerbe, mondván, hogy van még egy kis ideje lefekvésig, felugrik MSN-re. Rápillantva a háttérképre kellemes emlékek jutottak eszébe. A képen ő és Josie a Circuit de Nevers Magny-Cours, a francia F1-es pálya kapujában állnak, talpig pirosban, zászlókkal a kezükben. Idén is, mint minden nyáron, édesapja szerzett nekik egy-egy belépőt a tribünökre. És idén, mint egyik évben sem csalódtak. Remek hétvége volt.

            Ahogy elmerengett a szép emlékeken, egy felugró ablakra lett figyelmes.

            Nick üzenete:

Szia! Zavarlak?

            Kate üzenete:

Szia! Nem, dehogy. Mondd csak!

            Nick üzenete:

Csak szeretnék még egyszer gratulálni. Ez aztán nem mindennapi.

            Kate üzenete:

Igen, köszi. És a bulit is köszönöm, meg hogy egyáltalán átjöttetek.

            Nick üzenete:

Ugyan már, nincs mit köszönnöd, ez csak természetes.

Kate érezte, ahogy a fülei hegyéig vörös lesz

Pár percig egyikük se írt, már épp el akart köszönni, amikor…

            Nick üzenete:

Figyelj csak…

            Kate üzenete:

Igen?

            Nick üzenete:

Szóval, tudod, ma az ebédlőben, mikor megjelent Gina…

            Kate üzenete:

Igen, igen. Persze, értem, én se akartam, hogy odajöjjön, de most mennem kell. Szia!

Majd választ se várva kilépett a rendszerből.

            Másnap reggel Josie már fél nyolckor ott toporgott a Rise villa előszobájában.

-         Hé, Joss, nyugi, csak 9-re kell beérnünk… - csitítgatta álmosan Kate energiadús barátnőjét.

-         Jó, jó, csak siess már! – Pattogott tovább a másik lány.

-         Oké… kávét? Cappuccinót? – Fordult vissza a barna hajú lány a konyhából.

-         Jaj, ugye nem mondod, hogy még azt is akarsz inni? – visítozott tovább Josie.

-         Neked is jó reggelt, Josephine. – Kate apja nyakkendőjével babrálva robogott le a lépcsőn, mögötte felesége a határidő naplóját bújva elmormogott az orra alatt egy „’Reggelt!” – et, majd mindketten beléptek a konyhába. Ott már az asztalon volt a reggeli és a különböző reggeli italok, hála a család házvezetőnőjének.

Josie megszeppenve állt a hatalmas előtérben, amíg a család tagjai üdvözölték egymást. Eszébe jutottak a saját szülei. Az anyja egyedül nevelte már több mint nyolc éve, miután az apja a lány 5. születésnapja után lelépett. Egy újságért ment csak le a sarkon lévő újságos-bódéhoz, de többet vissza se jött. Azóta már számtalan levelet és csomagot küldött az időközben felcseperedett lányának, amik máig is felbontatlanul hevernek a szekrény mélyén.

            Joseit merengéséből barátnője hangja zökkentette ki a „Mehetünk!” felkiáltással.

            Már egy jó öt perce gyalogoltak, mikor Kate végre megszólalt:

-         Joss, mi van veled? Egész úton nem szólsz egy szót sem, pedig idáig be nem állt a szád, és rendszerint az egész napot végigdumálod.

Josie, mintha meg se hallotta volna, továbbra is csak a bakancsa orrát bámulta menet közben.

Kate, látva, hogy nem tudja barátnőjét szóra bírni, radikálisabb módszerhez folyamodott. Épp egy szökőkút mellett haladtak el, amikor Katie gondolt egyet és a másik lány arcába fröcskölt egy jó adag vizet, mire az váratlanul letámadta:

-         Normális vagy, Kathleen?! Mint az oviban, komolyan mondom…

Majd dühösen tovább trappolt. Kate megkövülten állt és csak bámult barátnője után. Kétkedve megcsóválta a fejét, közben magában elhatározta, hogy még a nap végéig kideríti, hogy mi bántja szegény lányt.

-         Hé, Kate! Szia. – huppant le a lány mellé Oliver, majd őt követték sorban a többiek is. Az ebédlő megint tömve volt, csak egy valaki hiányzott: Josie.

-         Nem tudod, hogy mi baja van a mi kis egyetlen „vadmacskánknak”? – folytatta a raszta srác, a mondat végén a „Josie és a Vadmacskák” című filmre ironizálva. Josie mindig is utálta, ha a fiúk vagy bárki ezzel viccelt, mondván, hogy ő nem olyan üres fejű tyúk, mint a film szereplői.

-         Fogalmam sincs, azóta ilyen, mióta elindultunk tőlünk. – válaszolta aggodalmas tekintettel Katie.

-         Még soha ne láttuk ilyennek… Ez… Rémisztő… - vágott fancsali képet Vincent.

-         Még én is megijedek tőle. – vette át a szót David. – Láttátok, mikor Gina megint szekálta? Még visszaszólni sem volt kedve, csak… - majd a délelőtti helyzetet restaurálva meglökte a vele szemben ülő Nicket, aki majdnem hátraesett.

-         Hé, óvatosabban, te nagy mamlasz! – vágott vissza a szőke srác, mire Dave felemelte a kezét, de a várt pofon helyett a reszkető Nick fejét paskolta csak meg.

-         Szép, nem mondom. – Vigyorgott a jelenet láttán Oliver. – Én azt hittem, hogy haverok vagytok, de úgy látszik, te ezt másképp gondoljátok… Dave, nem tudom, említettem-e már, de Nicholas nem a kiskutyád.

Az asztalnál kitörő harsogó nevetést Kate már nem várta meg, észrevétlenül kisurrant az iskola udvarára. Ott egy fa alatt, ahogy arra számított, megtalálta barátnőjét. Tekintete a semmibe révedt. A félvér lány odasétált hozzá és leült mellé.

-         Josie… mi a baj? – kérdezte, kezét a lány vállára téve. A válasz hamarabb jött, mint azt várta.

-         Apa… - suttogta a magas lány.

-         Oh, Josie… - sóhajtott Kate, majd hagyta, hogy barátnője a nyakába borulva sírja ki magát. Ismerte a történetet és volt, amikor együtt sírt a lánnyal.

Percek múlva, mikor Josie zokogása alább hagyott, Kate felsegítette és egy zsebkendővel letörölte a lány könnyeit.

-         Menjünk… Már így is elkéstünk, és ha a vén szipirtyó még a bakancsodat is meglátja, azt hiszem, nekünk annyi. – Kate kijelentése megtette a hatását és végre mosolyt csalt barátnője arcára.

Mint azt remélték, a tanárnőjük rendesen leszidta őket, aztán fél órás kiselőadást tartott az iskolai öltözetet illetően. Miközben elfoglalták a helyeiket, a fiúk a hátsó sorból feltartott hüvelykujjal vigyorogtak rájuk.

            Mikor kicsengettek az utolsó óráról, Kate gyorsan összepakolta a cuccait, elköszönt barátaitól és az Egyesület felé vette az irányt. A robosztus épület elé érve a szíve dobbant egy nagyot, a gyomra pedig vetett egy szaltót és feltűnően melege is lett. Mihelyst sikerült egy kicsit megnyugodnia, belépett a hatalmas bejárati ajtón és az elnök irodája felé vette az irányt, ahol már várták.