ikor kinyitottam a szemem, már sötét volt odakint. Én az ágyon feküdtem, ugyanolyan helyzetben, mint ahogy ledőltem. Felültem és kimerültem végigsimítottam a hajam. Nem gondoltam az elmúlt órákra. Kényszeríttettem magam, hogy ne tegyem, mert végre jól akartam érezni magam.

A szobában egy dolog változott, hogy az éjjeli szekrényemen egy bögre kávé és sütemény volt.

- Valaki itt gondolatolvasó.- elmélkedtem.

 A kávé és a süti is fincsi volt. El is tüntettem mindent. Majd a szobához tartozó fürdőszobába mentem összeszedni magam. Nem túl sok sikerrel. Átöltöztem, fehér- fekete melegítő alsóba és világoskék rövid ujjú topba. Így indultam el lefelé a nappaliba. Kimi egyedül ült és sört ivott. Közben pedig Eminem egyik száma szólt. Most ő lepődött meg, mikor meglátta, hogy az ajtóban állok. Rögtön kikapcsolta a zenét mikor észrevett.

- Azt hittem már fel se ébredsz.- mondta némi aggodalommal a hangjában.

- Lehet, hogy jobb lett volna.- válaszoltam poénkodva.

Kicsit elkomorult a válaszom hallatán, így gyorsan hozzátettem:

-         De aztán eszembe jutottál.

-         Kösz.- hálálkodott.

-          Leülhetek?- kérdeztem.

-         Persze, bocsi. Elmondod mi a baj?

-         Az emlékek… de már csak voltak. Elhatároztam, hogy túllépek, és igenis jól fogom érezni magam, míg itt vagyunk és utána is.- meséltem, miközben leültem mellé.

-         Ez jól hangzik.

-         Egyébként finom volt a süti.- váltottam témát.- Ugye anyukád sütötte?

-         Igen, de honnan tudod?

-         Először is otthon voltál, másodszor meg csak a házi sütemény lehet ilyen finom szerintem.

-         Köszi, ezt elmondhatod neki holnap személyesen is, ha gondolod.

Ez a kijelentése kicsit váratlanul ért. Látta, hogy megrémültem, így próbált bíztatón mosolyogni rám.

-         Ne aggódj nem emberevők, és biztos tetszeni fogsz nekik.- bíztatott.

-         Remélem, csak félek, hogy az én jelenlegi lelki állapotom még elég labilis.

-         Ne aggódj!- fogta meg a kezem, majd így folytatta:

-         Nagyjából tudják, min mentél keresztül, és nem fognak kényelmetlen helyzetbe hozni, ismerem őket ennyire.

-         Oké nem pánikolok.- ígértem meg.

Nem mondott rá semmit, csak fogta a kezem így ültünk szótlanul, kéz a kézben. Igazán még egy gondolat se futott át az agyamon, annyira kikapcsoltam. Csak arra eszméltem, hogy már nincs a kezében a kezem. Egy üveg sörrel és egy vodkával tért vissza.

-         Van még, ha úgy gondolod.- mondta, miközben a kezembe nyomta a poharat.

-         Te le akarsz itatni?- kérdeztem aggodalmasan.

-         Ha hagyod magad.- válaszolta sejtelmesen.

Megint egy emlékkép ugrott be, mikor Niconak elmeséltem a telefonba, hogy ittam és ő azt kérte, hogy inkább ne tegyem, mert… nem folytattam a gondolatot, inkább gyorsan megittam a vodkát és kértem még. A második pohár is elfogyott.

-         Remélem nem kelünk korán.- elmélkedtem hangosan.

-         Nem, de mért is?

-         Jó lenne, ha nem másnaposan kéne utaznom, mert annak lehet, nem lenne jó vége.

-         Értem, hagylak pihenni, ne aggódj.- válaszolta Kimi.

-         Oké, de hogyhogy nem vodkát iszol?

-         Mert nekem még úgyse hiányozna a másnaposság.

-         Kérdezhetek valamit?

-         Persze.

-         Ha nem akarsz, ne válaszolj, csak ha már így együtt töltjük az elkövetkező pár napot, szeretném tudni, hogy is állsz a barátnő témával?

-         Jó kérdés…- kezdte lassan, és elmerengve.- Nincs állandó kapcsolatom már egy ideje. Igazából jó lenne, és talán volna is valaki, akit el tudnék képzelni, mint komoly barátnőt, de erről nem akarok most beszélni. Tudod minden olyan tünékeny…

Nem mondtam semmit, csak megfogtam a kezét, és magam után húztam. Épp egy lassú szám ment a cd-ről és úgy gondoltam jó lenne táncolni rá, mert annyira magával ragadó zene volt.

Kimi csöppet meglepődött, de aztán gyorsan kapcsolt. Jó volt vele táncolni, olyan óvó és védelmező volt, ahogy a karjaiban tartott, és végre úgy éreztem, míg mellettem van, nem történhet velem semmi rossz.

Vége lett a számnak és leültünk a földre, majd folytattuk az ivást. Mivel nem volt más tervünk estére. Már vagy éjfél lehetett az ital állomány is jelentősen fogyatkozott. Nem mélyedtünk bele semmi témába csak úgy beszélgettünk mindenről, ami eszünkbe jutott.

-         Lassan aludni kéne menni.- állapítottam meg, és próbáltam felkelni a földről.

-         Hopp, kicsit ingatag.- jegyezte meg ő.

-         Kíváncsi vagyok, neked hogy megy…- válaszoltam.

Készségesen pattant volna fel, de a mozdulatsor nem volt olyan gyors. Á, neki is megártott, örvendezve állapítottam meg.

Nem kötözködött tovább, inkább ölbe kapott, na azért nem olyan zökkenőmentesen! És elindult velem a vendégszoba felé. A „landolás” eléggé durvára sikeredett, fel is nyögtem.

-         Mi az?- kérdezte.

-         A derekam!

-         Bocsi, megmasszírozzam?- kérdezte gúnyosan.

-         Jaj, inkább ne is érj hozzám, szeretném, ha egyben maradnék.- válaszoltam én is gúnyosan.

-         Ahogy gondolod, de egy köszönöm azért elkélne.

-         Hogy is nem erre figyeltem, de valami mással voltam elfoglalva…

-         Mégis mivel?- kérdezte kíváncsian.

-         Azzal, hogy érjünk fel a lépcsőn egyben.

-         Na azért nem ittam annyit…

-         Sss!- szóltam rá,- majd meglátjuk holnap.- folytattam.

-         Jól van, jól van!

-         Akkor jóét!- köszöntem el.

-         Neked is!