rra ébredtem, hogy nem vagyok egyedül az ágyban. Ettől a pillanattól féltem, hogy nem az én édes, kis Nico-mal kell szembenéznem, hanem a féltékeny és gyerekes Nicoval.

Gyorsan felkeltem és kávét készítettem, majd leültem a konyhaasztalhoz. A gondolataimba mélyedtem.

-         Te itt?- hallottam a csodálkozó hangot a hátam mögül.

Összerezzentem.

-         Ilyen ijesztő vagyok?- kérdezte csodálkozva.

-         Nem csak elgondolkodtam.

-         Min?

-         Hogy hol voltál tegnap.

-         Versenyen.

-         Tudom, de utána nem jöttél haza.

-         Mért te itt voltál?

-         Igen.

-         És előző éjszaka?

Na ezt a kérdést vártam.

-         Bolyongtam a városban, sikeresen eltévedtem és elaludtam egy parkban. Ha nem hinnél nekem kérdezd meg a recepcióst…

-         Ismerem a sztoriját. Mennyit fizettél érte, hogy ezt mondja?- kérdezte gúnyosan.

-         Nem tudom, miről beszélsz, de látom téged, tényleg nem érdekel, mi van velem.

-         Mért téged érdekelt?

-         Persze. Szerinted, ha félre akartam volna lépni az orrod előtt teszem?

-         Nem bírtad türtőztetni magad…

-         És utána még beszélgetésbe elegyedek vele a közös ágyunkon ülve? Ezt te se gondolhatod komolyan!- kaptam fel a vizet.

-         Tudod, csak az kiabál, aki fél.- válaszolta teljes nyugalommal.

-         Igen félek, mert igazságtalanul vádolsz, és ezért nem akarlak elveszíteni!

-         Már késő- jött a kiábrándító válasz.

-         Sajnálom, mármint, azt hogy nem nekem hiszel. Ha tényleg ez a döntésed, megyek… tudod, hol találsz meg, ha átgondolnád a dolgokat.

A választ meg se vártam, bementem a szobába és pakolni kezdtem.

- Muszáj ezt most?- kérdezte.

- Igen, sajnos az a Nico, aki mellett ébredtem már nem az, akibe beleszerettem. Szeretnélek visszakapni, de most csak bőgni támad kedvem, ha rád nézek.

Na ez a mondat megtette hatását, már éreztem, hogy egy könnycsepp kezd gyülekezni a szememben. Gyorsan hátat fordítottam neki és pakoltam tovább.

Visszament a konyhába.

Gyorsan összepakoltam, majd az ajtó felé vettem az irányt.

-         Szia, és gratulálok a helyezésedhez.- köszöntem el.

-         Helo, kössz.- volt a rövid válasza.

Vártam még pár másodpercet, hátha meggondolja magát. Nem történt semmi. Ahogy becsuktam az ajtót eleredtek a könnyeim. A papírt teljesen átáztatva írtam Kiminek és Niconak is levelet. Kiminek csak annyit, hogy hazamentem. Niconak hosszabbat:

„Tollas kis jószág a `remény`

Lelkünk ágára ül,

Fújja szövegtelen dalát,

És sohasem némul el.” Vénusz

Átadtam a recepciósnak mindkét levelet. Nehéz szívvel, és nagyot sóhajtva léptem ki az utcára.