iki és Nina már ott voltak, mire odaértünk. És nagyon meg voltak elégedve a végeredménnyel, találgatták is, hogy lehet e még fokozni a hatást a holnapi esküvőn. Tényleg, az én kedves férjjelöltemről szinte meg is feledkeztem e pár óra alatt. A lányok gyorsan megnyugtattak, hogy ha hiányoznék neki, úgyis felhívott volna már. Kicsit azért aggódtam, mert ugye a legénybúcsú sem maradhatott ki. De erről nem szóltam a többieknek.

Niki elkapott egy taxit és beszálltunk, 3-an a hátsó ülésre, Gerda pedig előre. Olyan gyorsan elhadarta a címet, hogy nem értettem. Szóval még mindig meglepi volt…

Furcsán kezdtem érezni magam. Egy hídra hajtottunk fel, de még ekkor se esett le. Csak mikor megállt a taxi és mi kiszálltunk.

Csak álltam és néztem bambán, na nem azért mintha nem tetszett volna a látvány.

-         Lányok ez észbontó!- lelkesedtem.- de nem is beszéltem róla, hogy erre a helyre muszáj eljönnöm. Honnan tudtátok?- kérdeztem csodálkozva.

-         Gerda műve, tőle kérdezd, még nekünk se árulta el honnan az info.- válaszolta Nina.

-         Akkor tetszik?- kérdezte az említett lány.

-         Hülyéskedsz, de tényleg honnan?- kérdeztem újra.

-         Ez maradjon az én titkom!- kérte Gerda.

-         Na jó, de „megöl” a kíváncsiság…- kezdtem.

-         Akkor se mondok többet elég, ha bemegyünk, és jól érezzük magunkat.- erősködött Gerda.

-         Még egy kérdés… akkor nem lesznek „chipanddale” – fiúk, vagy ilyesmi?- kérdeztem csalódottan.

A lányok sejtelmesen vigyorogtak rám én ezt igennek vettem, de a válasz „nem” volt. Én már elvesztettem a fonalat, akkor most lesznek vagy nem? Reméltem nem valami őrültebb dolgot találtak ki.

Ők még mindig csak nevettek, én nem is foglalkoztam velük, hanem kicsit lehangoltan indultam el a bejárat felé. Az igazat megvallva tetszett a hely, de azt hittem lesz valami „különleges” is és nem csak bulizunk egy jót. Végül is a „lánybúcsúztatóm” vagy mi!

Bent aztán volt ember rendesen. Alig bírtunk haladni a tömeggel, de nagyon tuti hely volt. Találtunk ülőhelyet egy kanapészerű ülőalkalmatosságon mely a bár részen volt. Itt halkabb volt a zene így lehetett beszélgetni. Gerda adta le a rendelést, én vodkát és rostos narancslét kértem.

Mindenki a gondolataiba mélyedve ült a kanapén. Furcsa volt a légkör, mintha vártak volna valamire, bár lehet hogy csak az én megérzésem volt rossz, és nem így volt. Kb. fél órát ültünk így, amire visszagondolva nagyon gyorsan eltelt. Elfogyott fél üveg vodka a részemről és kezdtem érezni a hatást, a többiek Niki és Nina egy üveg martinit fogyasztottak el, Gerda pedig fél üveg vörösbornál járt.

Én törtem meg a „csendet”.

-         Megyek a mosdóba, ki tart velem?

Egyszerre pattant fel a 3 lány. Ezt igennek vettem.

-         Valami baj van?- kérdezte bátortalanul Gerda, mikor már a mosdóban voltunk.

-         Mért kérded ezt?- kérdeztem vissza.

-         Hát, nem tűnsz valami vidámnak.- állapította meg.

-         Miből gondolod ezt?- kérdeztem egyhangúan.

-         Na ebből-tette a vállamra a kezét ő.

-         Miből?- kérdeztem értetlenül.

-         Ahogy beszélsz, és a tekinteted is olyan réveteg, mintha…- csak idáig tudta folytatni, mert a szemem ebben a pillanatban megakadt valamin, és óriásit ütöttem szegény lány karjára. Ö értetlenül és mérgesen nézett rám, de én csak annyit tudtam kinyögni, hogy láttam valamit.

-         De mégis mit?- kérdezte értetlenül, de választ már nem kapott rá.

Én meg csak mentem, mentem… persze nem volt könnyű a tömegben, de a látvány megérte.