13. rész

-Igen, vagyis nem- ráztam meg a fejem

-Most melyik?

-Helyzettől függ

-Részleteznéd?- türelmetlenkedett Mark

Nem tudom miért ilyen fontos de, hát legyen.

-Ebben az esetben örültség, a pasinak van egy lánya, igaz nem él együtt a feleségével, de a másfél éve a válást se adta be plusz a csaj többet panaszkodik, mint amennyit boldog

-Értem- mondta csöndesen Kimi

-De- itt viszont felcsillant a szeme- egyébként semmi bajom az ilyen kapcsolatokkal, nem a kortól függ a dolog

Próbálták titkolni, de mind a két srác szívéről egy hatalmas kő esett le. Bár tudták, hogy nem szabad előre örülniük hisz nem tudják, mit érez Hanna.

A szállodához vezető út egy óra volt. Az arcom kezdett egyre jobban fájni volt egy szép mokkám szóval most legjobban egy jeges zacsinak örülnék. Azonban el is aludtam.

-Megjöttünk?- szólt hátra Kimi

Kezdtem ébredezni.

-Jót aludtál?- nézett rám mosolyogva Mark

Csak mosolyogtam rá s kiszálltam a kocsiból. Rendesek voltak felhozták a bőröndömet. Késő volt én, pedig már nagyon álmos voltam. Mark hozott nekem jeget, utána, pedig bekentem a szememet. Már épp elaludtam mikor Mark rontott be a szobába.

-Mi történt?- néztem rá a sötétben

Erre felkapcsolta a villanyt.

-Neeeeeee- kiabáltam

-Gyere mutatni, akarok valamit- jött az ágyam mellé

-Most????- néztem rá álmos szemekkel

-Igen, sürgős- húzta le rólam a takarót

Nagy nehezen kimásztam az ágyból, ötletem sincs, hogy mi lehet olyan fontos, hogy hajnal egykor ki kell rángatni az ágyból.

-Remélem valami komoly-, pufogtam miközben mentem utána

-Nyugi már

Megálltunk egy ajtó előtt. Kérdőn néztem rá.

-Menj be

-Menj már be-lökött be az ajtón, majd becsukta mögöttem

-Mark- fordultam vissza, de ekkor valaki felkapcsolta a lámpát.

-Mi folyik itt?- kérdeztem mikor Kimi állt velem szemben

-Ugye tudod mennyi az idő

-Tudom, tudom, de mutatni akarok valamit- indult el az erkély felé

-Ezt ma már hallottam- álltam még mindig az ajtó előtt

-Hanna kérlek- jött oda hozzám-, gyere

Annak nem lehetett ellenállni, ahogy rám nézett. Így elindulta az erkély felé.

-Ez ez ez csodálatos- mondtam, mikor kiléptem hisz tele volt minden virágokkal és gyertyákkal

-Reméltem, hogy tetszeni fog- s tényleg megkönnyebbült, amikor látta Hanna arcát. Most már csak remélni tudta, hogy a lány is azt érzi, amit ő s meg is próbálja vele. Hisz Kimi tudta, hogy nem lesz könnyű az életük. A válása óta, pedig egáltan nem bízik se, magában se a nőkbe s csak reménykedik, hogy ezúttal nem fog csalódni.

-De miért?- álltam megilletődve

-Szeretnék veled beszélni, gyere, üljünk le- kísért a két székhez, ami itt volt

-Miről?- tényleg ötletem nem volt róla elég furcsa volt

-Várj, hisz te fázol- nézett rám jó tényleg elég rendesen, remegtem bár nem csoda, hisz egy válogatott póló és rövid naci volt rajtam

-Hát- néztem fel rá- nincs meleg

Ideadta a pulcsiját majd visszaült.

-Köszi- mosolyogtam rá

-Szóval sokat gondolkodtam az utóbbi időben- kezdett bele itt már csak remélni, tudtam, hogy azt akarja kihozni a dologból, amire gondolok- valami nagyon megváltozott bennem- itt már egyre jobban kalapált a szívem, de láttam, hogy Kimi is keresi a szavakat s nagyon izgatott- olyat, érzek, amit nem gondoltam, hogy valaha is fogok, azt hiszem, szeretlek-, mondta ki végül

Szerettem volna, hogy ezt mondja, de ez most teljesen ledöbbentett.

-Tudom, hogy a mi kapcsolatunk, nagyon bonyolult lenne, sok emberrel kellene megküzdenünk a korkülönbség miatt, de úgy érzem veled boldog, lehetek, azt is tudom, hogy a sok utazás a te és az én versenyeim is bonyolítanák a dolgot meg, hogy két külön országba élünk.

Néztem rá és hallgattam, de nem tudtam még felfogni. Szinte a gondolataimat mondta el. S ez elég ijesztő volt ugyan akkor jó is, de megijedtem s kell egy kis idő, hogy feldolgozzam a hallottakat, mert úgy jöttem ide, hogy többet érzek barátságnál, s nehogy észre vegyék.

-Egyszóval- mondta közben Kimi- szeretném, ha megpróbálnánk, de azt is megértem, ha nem

Kimi várta a válaszomat, de még nem fogtam fel. Így Kimi felállt s elindult a szoba felé.

-Megértem- mondta csalódottan és mérhetetlenül szomorúan. Úgy érezte, hogy itt volt az esély a boldogságra, de ő ezt valószínű nem érdemli meg.