Egyik reggel Kimi előállt egy ötlettel.

     - Nincs kedved gokartozni egyet a közelben? – kérdezte.

     - Éppenséggel van, de nem félsz, hogy most tényleg kikapsz?

     - Ne reménykedj.

     - Dede.

     - Mit keresel? – kérdezte Kimi miután már az ágy alá leskelődtem.

     - A papucsomat. Nem tudod hol van?

     - Ahol hagytad. – nevetett rajtam.

     - Haha. Fogadjunk, te dugtad el…

     - Hát akkor ebben is alulmaradsz, ugyanis nem én voltam.

     - Akkor ki?

     - Biztos a szelleeeeem! – csúfolt… :p

     - De piszkálódós kedvedben vagy, hallod-e. Na jó, inkább megkeresem. – azzal fogtam magam és kimentem felkutatni az említett lábbelit.

Feltúrtam a nappalit, de nem volt ott. Sem a konyhában (miért is lett volna ott), se máshol. Egészen véletlenül kinéztem az ablakon, és mit láttam? Ajax az én papucsom társaságában rohangál odakint. Klassz. Fantasztikus alvós szerelésemhez (2 számmal nagyobb póló, és sort), felvettem a sportcipőt. (Nagyon jól nézett ki…:p) És kimentem.

     - Ajax! – kiáltottam el magam, mire a kutya elindult felém. De jó, nem kell könyörögni neki. Értelmes kutya. Vagy mégsem annyira? Megállt előttem vagy 4 méterrel. – Hé, Ajax! örülnék, ha azt visszaadnád nekem, ha nem csócsáltad még meg teljesen… :S – de hát beszélhetek én a kutyának… Oké, úgy tűnik, így nem fogunk közös nevezőre jutni, akkor most jön az a rész, hogy leállok „fogócskázni” vele…

Nem igaz, hogy nem tudom visszaszerezni azt a hülye papucsot Ajaxtól. A reggeli torna meglesz… Amint a kutyát hajkurászom, egyszer csak hangos kacagásra leszek figyelmes. Egy pillanatra megálltam kifújni magam, és észrevettem, hogy Kimi összefont karokkal támaszkodik az ajtóban és röhög rajtam. Na szép! Mondjuk fordított esetben én is halálra röhögném magam.

Ez a kutya be van lőve… Meg nem állna egy pillanatra sem. Nehogy nekem könnyebb legyen. Ez összedolgozik a gazdájával… Ez élvezi, hogy Kimi rajtam röhög…

     - Mióta röhögsz itt rajtam? – kérdeztem kissé kifulladva, mikor negyedóra aktív rohangálás után odamentem hozzá.

     - Na kifutottad magad? – nevetett Kimi – Legalább visszaszerezted azt a szerencsétlen papucsot?

     - Áh, reménytelen… - legyintettem, még mindig levegő után kapkodva, és megtámaszkodtam az ajtófélfában.

     - Ahha… - vigyorgott – Ajax! Hozd ide! – szólt négylábú haverjának. És mit ad isten? Ajax egy szóra megjelent Kimi előtt és a kezébe adta a papucsomat – Jó kutya. – simította meg, majd elégedett fejjel vigyorgott rám.

     - Na menj a tudod hova… - nevettem el magam – Remélem jól szórakoztál rajtam.

     - Mi az hogy!

     - Akkor add azt ide. – mutattam a papucsra.

     - Öhm… biztos fel akarod venni? – emelte fel. Hát igen… a kutya szájában járt, nem túl szerencsés felvenni…

     - Nem… - húztam el a szám.

     - Ezért kergethetted… - nevetett még mindig.

     - Fogd be! Gonosz! – és be is mentem, de én se bírtam röhögés nélkül. Elég volt elképzelni magam kívülről…

Ezután nekiálltunk reggelizni. Kimi letett egy újságot az asztalra, majd „belebújt” a hűtőbe. Szinte mindent kipakolt, mondván majd válogatunk. Tőlem… Nekem aztán teljesen mindegy. Csak majd meglátjuk elpakolni ki fog…:P Közben megakadt a szemem az újságon. Úgy döntöttem lenyúlom.

Miután Kimi minden „kelléket” kipakolt, keresni kezdte az újságot. Tanácstalan volt, meg volt róla győződve, hogy az asztalra tette. Fapofával néztem vergődését, majd mikor már éreztem, hogy nem bírom sokáig:

     - Öhm… Ezt keresed? – lóbáltam előtte az újságot.

     - Hol talá… Óóóó, értem már! Ez most a visszavágó akart lenni, ugye?

     - Hát, ha te annak veszed…

     - Na add csak ide! – nyúlt az újságért, de nem adom én ilyen könnyen… - Hééé, ez nem poén! Add csak ide!

     - Nem, én.

     - Ne várd meg, hogy én vegyem el…

     - Húha! – amint kimondtam már a nyomomban is volt. Ott rohangáltunk a nappaliban, mint valami eszelős.

     - Úgyse menekülsz!

     - Nem adom, nem adom! – hát egy ideje nem szórakoztam ilyen jól, de ilyen idiótának se éreztem magam. De hát istenem. Ilyen is kell.:P Hát a kondival nem lesz gond, ha így haladunk, csak agyilag fejlődünk visszafelé. Hát egy idő után azért már kezdtem fáradni. A következő pillanatban pedig Kimi elkapott, és a kanapén landoltunk.

     - Ajaj. – pislogtam, hanyatt a kanapén.

     - Na kérem azt az újságot. – vigyorgott fölöttem.

     - Nem…

     - Dede! – erre megjátszott sértődöttséggel odaadtam, de azzal a mozdulattal be is vágta azt a sarokba.

     - Most meg miért dobtad el?

     - Mert nem kell. - válaszolta

     - He?

     - Nem az újság kell, hanem te. – nézett a szemembe. Elmosolyodtam, majd magamra húztam és megcsókoltam.

Ezek után már jó hangulatban telt a nap. Délután pedig elmentünk gokartozni.

     - És ez most is olyan hangulatban fog telni, mint mikor legutóbb együtt gokartoztunk? – kérdeztem.

     - Mire gondolsz? – pislogott Kimi, mintha nem tudná miről beszélek.

     - Hát volt egy fickó, aki meglehetősen undok volt. Nem volt róla jó véleményem, sőt…

     - Tényleg? Ki volt az? – játszotta az agyát.

     - Fogalmam sincs, nem volt hajlandó megmutatni magát…

     - Jaaa, ő? Nem! Ő ma nincs itt. – mondta.

     - Nincs? Ennek őszintén örülök. És akkor ki van itt helyette?

     - Én, ha megfelel.

     - Tökéletes! – adtam neki egy puszit, majd beszálltam járgányomba. Kimi is így tett, majd órákon át szórakoztunk. Persze nem vérre menő volt a „harc”, csak szórakoztunk. És ez sikerült. Késő délután mentünk haza, jó kedvünk volt, és én személy szerint nagyon boldog voltam.

Mikor hazaértünk, egy összehajtott újság volt a küszöbön. Felvettem, majd bementünk. Amint beestünk az ajtón, én lehuppantam egy fotelba, és belelapoztam. Nem kellett volna.