Katie visszament a helyes ajtóhoz. Nem csengetett azonnal, először megemésztette az előbb történteket. Hogy milyen rendes, segítőkész, elnéző és legfőképpen jóképű volt ez a Räikkönen… „Na jó, koncentráljunk az eredeti feladatra”- parancsolt magára Katie, és megnyomta a csengőt. Még mindig a tévét néztem. Felkaptam a fejem, de elhatároztam, hogy most nem menekülök be a fürdőbe. Ha be akar jönni, jöjjön és leplezzen le, de én nem fogom örökös bujkálással tölteni a napot. Így hát továbbra is mozdulatlanul ültem a kanapén és néztem az ajtóra, hogy mikor akar már kinyílni…

„Talán még mindig nincs itt senki? Vagy rossz a szobaszám?”- töprengett Katie. Már éppen megfordult, hogy elmegy, mikor egy idegen pasas szólította meg.

- Jó napot, segíthetek?- jelent meg az ajtónál Nick. Persze a húgom őt nem ismerhette…

- Ööö… jó napot. Nem tudja, itthon van-e a szoba lakója?- mutatott az ajtóra Katie.

- Most már igen. Én volnék- mérte végig gyanakodva Nick Katie-t.- Miben segíthetek?

- Hát… én egy lányt keresek… a neve… Carmen Dean- nyögte ki zavartan Katie.

- Sajnálom, nem láttam- nyitotta volna ki az ajtót. „Már megint valami rendőr… Nem árulhatom el, hogy én bújtatom Carment…”- gondolta Nick.

- Várjon! Kérem… állítólag ebben a szobában tartózkodik Carmen, innen hívott fel telefonon. A nevem Katie Dean- folytatta gyorsan hugi, mielőtt lelép Nick.

- Katie? Dean? Azt hiszem, akkor megtalálta, amit keresett- mosolyodott el Nick, majd előre engedte az ajtóban Katie-t. Katie kedvesen megköszönte, majd belépett a szobába. Én még mindig a kanapén ültem, immár összeszorított fogakkal, várva, hogy mi fog történni.

- Carmen!- szólalt meg Katie boldogan, mire Nick gyorsan becsukta az ajtót, nehogy valaki meghallja, hogy itt vagyok.

- Katie!- ugrottam fel én is, és azonnal megöleltem rég nem látott testvérkémet.

- Te idióta állat! Miért kellett megszöknöd? Nem volt neked így is elég problémád? Ez is kellett még hozzá?- dorgált meg köszönésképpen.- De azért szeretlek…

- Tudom. Nagyon hiányoztál, hugi- engedtem el végre.- Ő itt Nick Heidfeld, amolyan mentorom.

- Ne túlozz, Carmen- pirult el Nick.- Nos… én magatokra hagylak titeket. Elmegyek, járok egyet a környéken.

- Oké, köszi- szóltam utána, majd mikor kiment, azonnal leültünk Katie-vel a kanapéra.

- Hogy akadtál te össze ezzel a pasival?- csodálkozott Katie.

- Nem tudom. Ahogy ellógtam, itt szereztem egyenruhát, segítettem az egyik vendégnek felcuccolni, aztán jöttek a zsaruk és ide menekültem. Aztán itt ragadtam- magyaráztam.

- De úgy láttam, jó helyre ragadtál le…

Majd egy órányi tárgyalás (melynek keretében Katie nem említette meg nekem az ő álmai hercegét…) után Katie úgy döntött, beszerzi nekem a szükséges cuccokat. Így engem egyedül hagyott, bár nem sokáig kellett saját társaságomat élveznem, mert hamarosan visszaért Nick is.

- Igazán rendesnek tűnik a húgod…- jegyezte meg egyszer Nick.

- Kösz. Tényleg az. Rengeteget segít nekem. Nagyon összetartunk egészen gyerekkorunk óta- magyaráztam büszkén. Végülis tényleg büszke lehetek a húgomra.

- Ő mennyi idős, ha meg szabad kérdezni…- érdeklődött félénken.

- Két év van köztünk, ő 23…- válaszoltam. Gyanús ez nekem.

- Nagyon hasonlítotok egymásra. Azt tudom, hogy te most egyedülálló vagy, de ő…?- folytatta a faggatást.

- Hé! Nyomulsz a húgomra? Csak okosan ám!- világosodott meg előttem minden. Te jó ég! Ennek tetszik Katie. Úristen! Ezt nem hagyhatom! Neem, ő soha nem lesz együtt az én húgommal! Ezt úgysem fogom engedni, akárhogy is töri magát érte… A fenébe! Miért zavar ez engem ennyire? Nem értem… Miért ne lehetnének együtt? Nick sem tűnik olyannak, meg… sokat tett értem… De nem! Akkor sem hagyom… Vigyáznom kell a hugimra…

- Nem! Csak… kíváncsi vagyok…- sütötte le a szemét. Ez megpróbál engem átvágni…

- Na jó. Te csak ne érdeklődj az én húgom után, rendben? Nem eladó…- álltam fel és az ajtó felé indultam.

- Nyugi már, én csak… Hé! Te hová mész? Nem mehetsz ki! Elkapnak!- szólt utánam ijedten.

- A francba!- rá kellett jönnöm, hogy igaza van, most nem menekülhetek ki, hogy elkerüljem a témát. Így inkább fogtam magam és beültem a konyhába enni valamit. Most éreztem először, hogy hiányzik a szabadság. A dutyiban sem jött rám soha ez az érzés ennyire, de most, amikor valóban lenne mi elől elmenekülnöm, nem tudok. Elhatároztam, hogy semmiféle magyarázatot nem fogok adni Nicknek (mellesleg nem is tudnék…) ─  most duzzogok.

Ezalatt Katie felkereste a legközelebbi mindenes kisboltot. Ott célirányosan a kozmetikai cikkekhez indult, majd megállt a hajfestékeknél. Hosszasan nézegette, míg egy fekete mellett döntött. Ezután a napszemüvegek felé vette az irányt, ám valaki útját állta. Persze nem szándékosan történt, de előfordul az ilyen, ha két olyan ember megy szembe egymással, akik nem a lábuk elé néznek, hanem valami mást tanulmányoznak lelkesen. Hát a másik illető pechesebb volt, ugyanis kiejtett a kezéből egy üveg parfümöt, ami össze is tört azonnal.

- Jaj, nagyon sajnálom, esküszöm, kifizetem- sajnálkozott Katie, anélkül, hogy ránézett volna a szerencsétlenül járt áldozatra.

- Fekete? Nem állna jól neked…- szólalt meg az illető. Katie-nek először elkerekedett a szeme, majd hirtelen felnézett a pasasra.

- Kimi? Te…?- csodálkozott, és érezte, hogy megint le kell rövidítenie mondandóját, mert semmi jó nem fog kisülni ebből a találkozásból. Bár, eddig sem alakul éppen a legjobban…

- Én…?- szórakozott a finn nevetve.

- Jaj, nagyon sajnálom… Mármint az üveget… Tényleg kifizetem- ígérgette Katie.

- Ugyan, hagyd csak… És a feketét is…- bökött a hajfestékre, ami Katie kosarában „heverészett”.

- Tessék?- nézett furán Katie.

- Csak hogy ne fesd feketére a hajad… A mostaninál jobb semmi nem lehet…- próbált kissé burkoltan bókolni Kimi.

- Oh, az… nem az enyém- pirult el, de még mindig nem tudta, mi legyen azzal az elejtett parfümmel.

- Ennek kifejezetten örülök. A parfümöt meg csak hagyd. Majd veszek magamnak másikat. - Ne foglalkozz vele- „utasította” Katie-t, úgy, hogy ezek után Katie már nem mert ellentmondani.

- Jó, de valahogy mégiscsak úgymond „törlesztenem” kéne…- jegyezte meg halkan.

- Hát igen, ebben igazad van…- váltott komolyra Kimi, amitől Katie láthatóan megijedt egy kicsit. A lány arcát látva Kimi hangos nevetésbe kezdett.- Nyugi, semmi rosszra nem gondoltam. Csak gyere át este vacsorázni. Én fogok főzni. Ennyivel tartozol.

- Hát, nem is tudom…- gondolkodott Katie.

- Én viszont tudom. Mondd szépen: igen…- adta a szájába a szavakat.

- Na jó… Átmegyek- egyezett bele Katie is.

- Remek. Akkor felőlem 7 körül már jöhetsz is. Este találkozunk!- hagyta ott Kimi, miközben a polcról leemelt egy üveg ugyanolyan parfümöt, mint amilyet az előbb sikerült összetörni. „Istenem, ez a pasi nagyon laza… Csak így meghív magához… Te jó ég, mibe másztam bele…”- gondolta Katie, bár túlzottan nem tartotta rossznak az előbbi meghívás elfogadását. Sőt, kifejezetten örült neki… Végig széles mosollyal haladt a sorok között, keresett egy napszemüveget, illetve egyéb fontosabb kiegészítőket, és ment fizetni.

Ezután visszatért a hotelbe, ahol én voltam Nick Heidfeld uraságnál „elszállásolva”. Már kopogás nélkül bejött, hisz biztosan tudta, hogy ott vagyok. Ám amint belépett, érdekes látványban volt része: Nick a tévé előtt karba tett kézzel, én a konyhában, háttal neki. Ebből a látványból már rögtön leszűrte, hogy balhéztam…

- Helloka…- köszönt látszólag vidáman. Amikor látta, hogy ez nem jött be, letette elém az asztalra a cuccokat, majd leült mellém.

- Mit műveltél?- kérdezte halkan.

- Én? Semmit!- válaszoltam picit mérgesen.

- Oké, nyugi… Akkor mi ez a 3 méter távolság? Összevesztetek?- nézett Nickre.

- Ezt ne csináld- szóltam rá rögtön.

- Mit?- értetlenkedett.

- Ne nézz rá- adtam ki az utasítást.

- Oké, bocs-tette fel mindkét kezét Katie, jelezve, hogy engedelmeskedik, bár nem tudja miért.- Szóval mi történt?

- Semmi érdekes…- legyintettem.- Katie, holnap reggel lelépek innen. Hová tudnék menni?

- Hát hozzám semmiképp, tudod jól. A szobatársam, Carol nem hinném, hogy örülne neked… Bocs, de ebben nem tudok segíteni…- sajnálkozott. Így viszont ötletem sincs, hová menjek.- De talán…

- Talán?

- Talán az egyik barátnőmet megkérhetem, hogy fogadjon be… Itt lakik a városban…- ajánlotta fel Katie.

- És benne megbízhatunk?

- Igen. Régóta ismerem már. Ma este beszélek vele. És holnap reggel itt várlak kocsival a hotel parkolójában- vázolta a tervet Katie.

- Rendben- váltottam halkabbra.- Mikor még alszik Nick, lelépek…

Röviden megbeszéltük a fontosabb részleteket, aztán Katie indulni készült.

- Már mész?- kérdeztem csodálkozva.

- Igen, dolgom van- válaszolt kurtán.

- Este dolgozol?- értetlenkedtem.

- Ööö… nem, csak… a csajokkal összeülünk pletykálni egyet- hadarta gyorsan anélkül, hogy rám nézett volna, majd az ajtó felé ment. Onnan még csendesen visszaszólt.- Akkor holnap reggel jövök…

- Rendben, sietek, ahogy tudok- válaszoltam hasonló hangerővel.

- Szia Nick!- köszönt még be Katie, mire én elég csúnyán néztem rá, de most inkább nem kért magyarázatot. Így hát nekem is kinyögött még egy sziát, majd elment.