Megfogadtuk Ron tanácsát és visszamentünk a szállodába. Csak nagy nehézségek(?) árán sikerült kinyitnom az ajtót, ugyanis voltak „zavaró” tényezők. Jobban mondva csak egy. És nem is volt annyira zavaró. Kimi „fogságban” tartott az ajtó előtt, kezeit az ajtónak támasztotta, nem tudtam menekülni. Nem mintha annyira akartam volna.

     - Te mit csinálsz? – kérdeztem.

     - Be akarok menni.

     - A te szobád arrébb van.

     - Honnan tudod?

     - Mark mondta.

     - A francba lebuktam.

     - Hát le.

     - És nem mehetnék be mégis inkább hozzád? – nézett rám kérlelően, miközben minden egyes kiejtett szóval közelebb hajolt hozzám.

     - Már miért jöhetnél?

     - Mert… mert… mert beteg vagyok. – vágta rá hirtelen.

     - Értem. És? – játszottam az értetlent, mintha nem tudnám, mire megy ki a játék.

     - És… doktor néni vagy, vagy nem?

     - Úgy is mondhatjuk…

     - Szóval… orvosi ellátásra szorulok.

     - Oh, te szegény. De amíg nem engedsz el, nem tudunk bemenni.

     - Szóval beengedsz?

     - Hát, ha annyira beteg vagy… Meg ne halj itt nekem!

     - Igen. Naaagyon beteg vagyok. Jaaaj nekem! – jajgatott, én meg röhögve kinyitottam végre. Alighogy beléptünk, és becsuktuk az ajtót, Kimi elkapott és magához húzott.

     - Mi a panasza? – kérdeztem.

     - Fáj!

     - Hol?

     - Itt. – mutatott az arcára, majd adtam rá egy puszit.

     - Itt is. – mutatott a másik oldalra, oda is kapott egy puszit. Ezt játszottuk még egy darabig.

     - És itt is. De itt nagyon nagyon. – mutatott a szájára, majd megcsókoltam. Meg tudnám zabálni. Nem lehet vele betelni. Jóból is megárt a sok? Neeem! Ezt meg ki a fene találta ki? Nem volt normális emberi lény az tuti. Ebből sosem elég. El sem hiszem, hogy itt vagyok, Kimivel, egyedül, és csak mi vagyunk. És szeret. Érzem. A fenébe is, dehogy jégember! Kis híján forr. Ahogy én is.

     - Szeretlek. – mondtam, miközben lassan, hosszú csókok kíséretében haladtunk beljebb.

     - Én is. – mondta majd tovább csókolt. – Maradj itt. – folytatta, és ismét megcsókolt. – Ne menj el. Nem akarom, hogy elmenj. – és csak csókolt, és csókolt… - Ne hagyj itt, maradj velem. – mondta, mialatt falhoz értünk. Odaszorított a falhoz, és már a nyakamat csókolta.

     - Nem megyek el. Maradok. Veled. –mondtam közben.

     - Akkor jó. – válaszolt, és folytatta.

     - Kimi, éhes vagyok és fáradt…

     - Én is. – mondta, de még mindig folytatta.

     - Kimi, kérlek. Komolyan mondtam.

     - Oké. Vettem az adást. – mosolyodott el, majd adott még egy puszit, és elengedett.

     - Mit együnk?

     - Nem tudom. Mit ennél, bajnok? – kérdezte.

     - Bajnok???

     - Ahha. Nekem mindenképp. Tudod mit? Hozatok fel valamit vacsira.

     - Oké. – mondtam, majd kopogtatást hallottam.

     - Oh. Ez gyors volt. – csodálkozott Kimi, én pedig mentem ajtót nyitni.

     - Szia Nóri, bocs a zavarásért, csak hallottam hogy itt vagy. – Nick állt az ajtóban.

     - Szia. Hogy vagy? Gyere be. – invitáltam beljebb.

     - Oh, zavarok? Bocsi, majd később visszajövök. – mondta, mikor meglátta Kimit.

     - Nem, nem zavarsz. Tényleg. Ülj le. – marasztaltam.

     - De én tényleg… Nem fontos, ráér.

     - Mondom, nem zavarsz! – mondtam kicsit szigorúan. – Szóval, hogy vagy? – kérdeztem.

     - Jól. Illetve…

     - Illetve?

     - Viki, nem jött veled véletlen?

     - Áh, értelek. – mosolyodtam el. – Nem sajnos. Deee

     - De?

     - De hét elején még hazautazom, utána megpróbálom magammal hozni.

     - Az jó lenne. – csillant fel Nick szeme.

     - Szerintem is. Csak nem hiányzik?

     - Hát… De. Nagyon. Megmondom őszintén, próbáltam elfelejteni, de túl nagy hatással volt rám. Nem tudom kiverni a fejemből…

     - Azt hiszem ő is így van vele.

     - Igen?

     - Igen. Megteszem, ami tőlem telik, megpróbálom magammal hozni.

     - Jaj, de jó! Akkor én… megyek is. Sziasztok

     - Szia.

     - Figyu! Én elmennék tusolni, meg pakolásznék kicsit, meg ilyenek. Egyedül. Oké? – mondtam Kiminek.

     - Oké, de este átjövök.

     - Oké, addigra jön a vacsi.

     - Szuper. – adott egy puszit, és elment.