- Sziasztok. – köszönt Mark Kiminek, és partnerének.

     - Szia. – köszönt Kimi. – Ő Melánia.

     - Melanie. – javította ki a csaj, és „bájosan” pislogott Mark felé.

     - Üdv. Öhm, Kimi tudnánk beszélni? – kérdezte Mark.

     - Persze.

     - Négyszemközt. – nézett Mark a lányra.

     - Okés. Bocsika. Ott leszek, édes. – mutatott a csaj a bárpult felé, és el is ment.

     - Te mi a fenét csinálsz? – kérdezte Mark

     - Mit csinálnék? – nézett rá Kimi értetlen képpel.

     - Ki ez a csaj?

     - Melánia.

     - Vagyis „Melanie” – mondta Mark, utánozva a csaj nyavalygós hangját. – De mit keres itt?

     - Velem jött.

     - Azt vettem észre. Mondd, idáig süllyedsz? Nézz már rá. Mint akit a sarokról szedtél fel. Nem hiszem, hogy ez kell neked.

     - Örülnék, ha nem szólnál bele a magánéletembe. Hogy kivel és hova megyek, az csak rám tartozik.

     - És mi van azzal a lánnyal?

     - Milyen lánnyal?

     - Jaj, Kimi! Ne játszd már a sértett hülyét! Az a Nóri.

     - Jah! Ő? Mi lenne? Semmi.

     - Öregem, te nem vagy komplett. Inkább ezzel a féleszű libával égeted magad, ahelyett, hogy Nórinál próbálkoznál?

     - Már próbálkoztam százszor.

     - Akkor próbálkozz százegyedszer is. Ha szükséges, százkétszer, százháromszor. Mi bajod? Ez nem te vagy. Azt mondtad tetszik.

     - De… de… A fenébe is! Igen! Egyre jobban. Minél többször elhajt, annál jobban. De hajthatatlan…

     - Nem mondod, hogy feladod!?! Próbálkozz, próbálkozz, és próbálkozz! Nem vagy neki közömbös, előbb vagy utóbb engedni fog. Talán a mai este pont alkalmas arra, hogy lépj.

     - Alkalmas lenne, ha tudnám merre lehet.

     - Itt van! Gondolkozz már!

     - Tényleg itt van? Hol?

     - Ott ül annál az asztalnál a barátaival, te meg itt enyelegsz ezzel a libával.

     - Igazad van. Megyek. – és már indult is.

     - Oké, de mi lesz „Melanie”-val. – kényeskedett megint Mark.J

     - Kit érdekel?! – lökte oda Kimi és ment tovább.

Időközben Norbi és Viki elvonult táncolni, Robi pedig félrevonult telefonálni, szóval egyedül maradtam. Már épp elkezdtem élvezni az édes magányt, mikor Kimi ült le velem szemben.

     - Te mit keresel itt már megint?

     - Téged. Beszélnünk kell.

     - Szerintem nincs miről beszélnünk. Semmi közünk a másikhoz. Menj, éld a saját életed, én is ezt teszem.

     - Hallgass végig kérlek.

     - Nem érdekel, érted? Hagyj békén. – azzal felálltam és otthagytam. Szerencsére Robi épp jött vissza, így azonnal magammal rángattam táncolni. Így legalább volt hova mennem, mert mikor felálltam, fogalmam sem volt, hogy hova megyek. Csak ott kellett hagynom.
Táncoltunk Robival, de idegesített Kimi figyelő tekintete. Egy percre sem veszített el szem elől. Miért nem kopik már le? Hagyjon engem békén!

     - Robi! A haverom vagy, ugye? – kérdeztem Robitól

     - Persze.

     - Meg tennél egy szívességet?

     - Aha. Mit?

     - Csinálj úgy, mintha a barátom lennél. Mintha együtt lennénk.

     - Mi? De mi…

     - Nem akarok tőled semmit, de csinálj úgy. Kérlek!

     - De miért?

     - Az nem lényeg. Tedd meg a kedvemért!

     - Rendben. – és amint kimondta már közelebb is húzott magához. Elég kellemetlenül éreztem magam, végtére is Robi a haverom. Nagyon jó haverom. Nem éreztem jól magam ebben a helyzetben, de így hátha Kimi lekopik rólam.

De nem úgy tűnt. Egyre erősebben bámult. Mi a fenét akar? Hagyjon már! Olyan nagy kérés? Egyfolytában magamon éreztem a tekintetét. Zavart! Nagyon. Talán túlzottan is. Tennem kellett valamit. Értelmesen gondolkodni nem nagyon sikerült, így olyanra vetemedtem, amire talán nem kellett volna. Semmi előzetes bejelentés nélkül hirtelen lesmároltam Robit… Enyhén feltűnően… Még én magam is megijedtem utána, de láthatóan Robit is zavarba hoztam. Azonban Robi ijedtsége hamarabb alábbhagyott, mit az enyém.

     - Tudtam, buksz rám, de hogy ennyire… - húzta ki magát

     - Haha. Ne bízd el magad. Nem vicces.

     - Jól van na. De nézd csak! Valaki felénk tart. – mutatott oldalra, és nem más közeledett felénk, mint Kimi.

     - Robi itt ne hagyj! Maradj! Könyörgöm. – suttogtam.

     - Szabad? – kérdezte Kimi amint ideért. Én nagyot nyelve Robira néztem, ő pedig előbb Kimire, majd sunyin vigyorogva rám, hogy csak én vegyem észre. Bólintott, majd elment. A szemét! Képes volt itt hagyni. Vele! Nem igaz. Most nem léphetek le. Mi a fenét csináljak?