El is jött a csütörtök, irány Pest. Viki, Robi, Norbi és én. Megérkeztünk a szállodába. Egyik szobába Viki és én, a mellette levőben pedig Robi és Norbi. Mindig is vágytam arra, hogy kimenjek egy futamra, de most valahogy nem olyan volt. Nem vártam annyira. Nem is értem miért, de volt bennem egy kis félsz.

     - Mi a baj? – kérdezte Viki

     - Semmi.

     - Ahham… Ma, ha kimegyünk, meg kéne keresned.

     - Miért kéne? Nem fogom megkeresni.

     - Pedig szerintem jó lenne, ha beszélnétek.

     - Indulhatunk? – rontott be Norbi.

     - Igen. – mondtam, nagy levegőt vettem, magabiztosan felálltam, és kimentem az ajtón.

Hosszas sorban állás után, végre bejutottunk. Épp a boxutcában sétálgattunk, csodáltuk azokat a gyors gépeket, mikor Viki észrevette Kimit.

     - Te! Most menj oda. Beszéljetek. – noszogatott.

     - Nem tudom jó ötlet-e.

     - Miért ne lenne az? Menj már! – mondta, és lökött rajtam egyet. Ajjaj. Kimi észrevett. Nincs visszaút, oda kell mennem.

     - Szia. – köszöntem.

     - Szia. Hát csak eljöttél? – mosolygott.

     - Igen…

     - Örülök. Hogy vagy?

     - Jól, köszi. És te? – folytattuk az imént elkezdett zavart beszélgetést.

     - Megvagyok.

     - Az jó. – anyám! Ezt a cikit! Ez nagyon gáz. Gőzöm sincs róla, hogy mit mondjak, vagy mit ne, és egyre nagyobb hülyeségeket beszélek. Semmi értelmes beszédtéma nem jut eszembe. Ez nem igaz. Ezz gáz.

     - Nóri, ezt nézd! – kiabált nekem Robi, és nagyon mutogatott valamire. Tisztára be volt zsongva.

     - A barátod? – kérdezte Kimi.

     - Igen… Vagyis nem! Illetve nem úgy! – zagyváltam

     - Most akkor a barátod, vagy nem?

     - Barát barát. Haver.

     - Áh, értem. – mosolyodott el ismét, majd hirtelen komolyabbra vette a figurát.. – Akkor eljössz velem ma este valahova? – uhh. Hát… ez most majdnem szó szerint hanyatt vágott. Mit csináljak? Elmenjek? Ne menjek? Mi legyen?

     - Végülis… Oké. De mégis hova?

     - Nem tudom, majd kitaláljuk.

     - Oké, csak ne valami puccos helyre.

     - Eszem ágában nem volt olyan helyre menni. Akkor, mondjuk 7-kor?

     - Rendben. De most megyek. Akkor 7-kor. Szia.

     - Igen. Szia.

     - Na mi az? Hogyhogy itt van? – jelent meg Mark Kimi háta mögött.

     - Nem tudom, de itt van. Este pedig elmegyünk valahova.

     - Na! Belendültél? – vigyorgott Mark

     - Mit röhögsz már megint?

     - Semmit. Tényleg. Örülök neki. Rendes csajnak tűnik.

     - Ahha. Szerintem is… - merengett el Kimi

     - Áhhá! Szóval akkor komolyan tetszik.

     - Hogy őszinte legyek… igen.

     - Na? Mire jutottatok? Mit beszéltetek? Nincs harag? – faggatott Viki

     - Este elmegyünk valamerre sétálni, vagy nem tudom.

     - Oh. Értem. Szóval nincs harag. – nevetett.

     - Úgy tűnik. Vagy legalábbis jól leplezzük. – nevettem én is. Persze Robinak és Norbinak semmi nem esett le szerencsére (?). Mire észbe kaptunk, már 5 méterrel arrébb próbáltak becserkészni két csajt. Tipikus… Na mindegy.

     Miután „bezárt” a boxutca, visszamentünk a szállodába. A fiúkat hamar leráztunk, mert mást se lehetett hallani, mint hogy: „fú azok a csajok”. Valahogy nem voltunk kíváncsiak rá… Én elkészültem, majd 7-re mentem a megbeszélt helyre. Viki pedig úgy döntött, hogy elmegy „világot” látni…