Már sötétedett, mire hazaértek. A kis falu ismét a szokott nyugalommal fogadta a hazaérkezőket.
        Az úton mondhatni, már-már nyugodtan vezettek, sőt majdhogynem még a sebességhatárokat is betartották. Egyikőjük autójában sem szólt a zene. Valami kimondhatatlan feszültség telepedett rájuk, amit senki sem hozott szóba.
        Megállás nélkül vezették le a 100 egynéhány kilométert, majd egymás mögé parkoltak le a bolt előtti betonplaccon.
        Kiszálltak, beszéltek pár szót, majd mikor Pisti, Feri és Tibi elköszöntek, Miki és Anna ismét egyedül maradtak. Csendben álltak autóiknak támaszkodva, miközben a falu kihalt főutcáján elhaladó, néha-néha arra szállingózó autókat figyelték.
- Fel a fejjel kislány. Majd lesz valahogy. Ha elmész, és nem tetszik a hely, ide mindig visszajöhetsz. - mondta Miki, majd a lány mellé lépett, és Killmoto hátuljának támaszkodva átölelte unokahúga vállát.
- Tudom, csak elgondolkodtam. Szerinted Tibi most nagyon utál? Én egyáltalán nem vettem észre, hogy tetszek neki. Én azt hittem szerette Ágit. Vagy, már nem értem. De nem szeretnélek itt hagyni benneteket.
- Akkor ne hagyj. Tibi pedig sok mindenre képes, de téged utálni... Soha - mondta egyszerűen a fiú.
- Pedig muszáj mennem. Ha ezt most kihagyom, lehet, egész életemben bánni fogom.
- Nem hinném. Olyan fiatal vagy még. - mondta Miki aggódva - Féltelek.
- Jé, megszólalt a megtestesült kor és bölcsesség. - nevetett Anna, pedig semmi kedve sem volt hozzá. De tudta, csak így terelheti el a srác gondolatait.
- Egyébként mi van azzal a lánnyal, akivel meglehetősen sokat láttalak az utolsó napon?
        Miki nem válaszolt azonnal. Ugyanis pontosan ő maga sem tudta, hányadán is állnak a dolgok. Azonban néhány percen belül megszólalt:
- Fogalmam sincs. Olyan kedves volt, aranyos és szép. Aztán mikor megkérdeztem, találkozunk-e még, azt felelte, nem teheti. Ennek ellenére, miután elment, írt egy SMS-t. Csak egy szót írt, szeretlek. Hogy lehet a nőkön kiigazodni? - kérdezte szomorúan megrökönyödve.
- Úgy csinálsz, mintha én olyan bonyolult lennék.
- Hát, azért akkor is, előre sajnálom azt a Levente gyereket.
        Erre Anna nem válaszolt, csak egy hirtelen mozdulattal, hasba könyökölte unokatesóját.
- Na jól van. Ha kiigazodsz a nőkön, akkor majd szólj. Én most lelépek. - mondta a lány, majd a bal első ajtóhoz sétált, de azért kezét a kilincsen nyugtatva visszaszólt. - Mielőtt beleőrülnél a szerelembe, járj utána, miért mondta, hogy nem teheti. És ha komoly oka van, engedd elmenni.
        Majd választ sem várva bepattant Killomoto-ba, és sportosan elhajtott.
        A lány négy utcával a műhelytől parkolt le egy hatalmas, háromszintes ház előtt, melynek fehér falai kirívóan villogtak a rá világító utcai lámpák fényénél.
        Anna látta, a ház üres, mivel szülei kocsija nem állt a felhajtón és a házban sem volt világos. Lassan kiszállt, majd a hatalmas, faragott fa kapuhoz sétált. A zárba helyezte kulcsát, majd megnyomott két gombot a kapu belső oldalán amitől az két másodpercen belül szélesre tárult.       Visszasétált az Audi-hoz, majd behajtott egyenesen a garázsba.
Félelmetes küzdelmek árán átjutott a szokatlanul erős biztonsági rendszeren, majd fáradtan lépett az üres ház néma halljába.

        Sporttáskáját ledobta egy 18. századi antik, faragott hintaszékre, majd elindult az emeletre a nehéz bútorokkal teljes ellentétben álló, rézkorlátos, modern lépcsőn.
        Mikor felért, jobbra fordult a széles folyosón, és mindjárt belépett az első ajtón. Felkapcsolta a villanyt, az ágyra vetette magát, és mereven bámulni kezdte a falon lévő, 2 évre visszamenő Tuning&stereo posztereket.
        Ez volt az a hely az egész világon, ami a legtöbbet jelentett neki. Ugyan anyja berendezett neki egy másik, ennél jóval nagyobb szobát is, de számára akkor is ez a hely jelentette a nyugalom, és a magány szentélyét.
        Olyan zuga volt ez életének, ahová még a szülei sem nagyon kaptak bepillantást.
        Ha apjáék épp nem voltak üzleti úton, persze a másik szobában aludt. Egy ízlésesen berendezett, minden luxussal felszerelt szoba volt az, amit édesanyja sajátelképzeléseit tükrözte. A lány gyűlölte minden négyzet centiméterét.
        Itt viszont mind a 9 négyzetméter róla szólt. A már említett poszterek a narancsszín falak felső harmadát foglalták csak el, mivel az alsó kétharmad Lilla szülinapi ajándékát őrizte, egy rajzolt történetet, mely egy angyal életét, és halálát mutatta be.
        A szomorú történet a nagykorúsággal kapott felelősségre, és az élet múlandóságára akarták emlékeztetni a lányt, aki nagyon hálás volt az egyedi ajándékért, melynek minden vonala örökre az emlékezetébe vésődött.
        A kis, gardrób méretű szoba berendezése nem állt másból, mint egy fotelből, egy íróasztalból, egy könyvespolccal kombinált ruhásszekrényből, s egy kényelmetlen, ágyként használt kihúzható kanapéból.
        Miközben arra gondolt, szülei épp merre járhatnak, felállt, a szekrényből kihúzott egy fekete sporttrikót, és egy rövidnadrágot, majd bezárkózott a fürdőszobába.
        Mikor belépett, utálattal nézett végig a fényűző helyiségen, de azért odalépett a hatalmas fürdőkádhoz, megnyitotta a csapot, és leült a kád szélére, még az meg tellett, majd levetkőzött, és lassan belecsúszott a habos vízbe.
        Haját felkontyolta, majd fejét a kád peremére hajtotta. Szemeit becsukta, és megpróbált minden gondolatot száműzni agyából.
        Úgy fél órát ült így, de mikor rájött, ez nem sokat segít, kiszállt, felvette a rövidnacit és a trikót, majd lement a konyhába, amiről ismét Levente jutott eszébe.
        Megrázta fejét, majd az egyik szekrényből kivett egy csészét, egy másikból egy teafiltert, a mosogatóhoz lépett, forró vizet engedett bele, majd kilépett a bejárai ajtón, és leült az előtte álló lépcsőre.
        Hátát az ajtónak vetette, míg elgondolkodva kevergette csészéje színesedő tartalmát. Tekintetét a végtelen, csillagos égre emelte, ameddig próbálta elképzelni, mitévő legyen most.
        Semmi másra nem vágyott, minthogy megszabaduljon szülei és a társadalom követeléseitől. Csak az autóknak és a versenynek éljen.
Ha mindezt nem Levente ajánlja, azonnal igent mond. Csakhogy most nem igazán tudta eldönteni, a fiú mit is gondol róla, érez iránta. Sőt, az egészben a legszomorúbb az volt, ő maga sem tudta, mit érez a férfi iránt, merthogy nem közömbös, az biztos. De ő az égvilágon nem akart kötődni senkihez.

        Így gondolkodott, mikor a telefonja SMS-t jelzett.
Felállt, lassan belépett az ajtón, és letérdelt a hintaszék mellé, majd táskából előhúzta telefonját. Az üzenet Leventétől jött, és ez állt benne. "Nem tudok aludni. Hiányzol!" Egyszerű szavak, Annát pedig még jobban elbizonytalanították.