Mikor Anna a pályára ért Levente már várta. A nap ugyan még mindig tűzött, de egyre erőtlenebbül indult meg a nyugati határ felé, azonban a hőmérő higanyszála még így is elérte a 29 fokot.

        Levente háttal a Skyline-nak dőlve, bokáit keresztbe vetve figyelte a közeledő lányt, miközben kezében a slusszkulccsal játszott.
        Félhosszú szőke, haját még valamelyest összefogta egy drapp szíj, izmos vállát egy fehér trikó fedte, míg alul egy fekete halásznadrágot viselt. Éles, zöld szemeivel leplezetlenül, tetőtől talpig végigmérte Annát, majd üdvözlésképp egyszerűen elmosolyodott.
- Szia! Na, hová megyünk? - tért azonnal a lényegre a lány.
- Majd meglátod. Ne légy kíváncsi!- mondta Levente, majd elindult Anna felé és egy egyszerű puszit nyomott az arcára.
        A lány úgy tett, mintha nem is vette volna észre. Jobban mondva nem akart tudomást venni a kellemes bizsergésről, amit a férfi érintése nyomán érzett.
- Térjünk a tárgyra. Ha most veled töltöm a délután hátralevő részét, akkor holnap, még az eredményhirdetés előtt megmutatod az E-break drift-et. - mondta Anna enyhe szigorral a hangjában.
- Megegyeztünk. - felelte Levente, majd vigyorogva kezet nyújtott a lánynak.
        Anna gyanakodva mérte végig a fiút, de végül elfogadta a felkínált jobbot. Mivel Levente nem akarta túlfeszíteni a húrt, csak mosolygott a lányra, aki ezt látva visszamosolygott rá, és az utolsó kételymorzsák is szertefoszlottak benne.
        A fiú megfogta a lány kezét, és húzni kezdte maga után az autó felé. Kinyitotta előtte az ajtót, majd mikor belehuppant a kényelmes sportülésekbe, azok ismerősen simultak testéhez.
        Az autóban kellemesen hűvös idő fogadta, ami arról árulkodott, hogy már jóval előbb bekapcsolták a klímát. Aztán Levente is helyet foglalt, és a lány felé fordult:
- Mehetünk?
- Miért kérdezi ma tőlem ezt mindenki? Minta már megakadályozhatnám. De azt azért áruld el, hová viszel?
- Mint ahogy mondtad, ahová akarlak. - felelte vigyorogva, majd a lány jeges, kék szikrákat szóró tekintetét figyelmen kívül hagyva indított.

        Nem sokat utaztak, de végig néma csendben. Ez nem volt kínos. Inkább kimondatlan figyelmeztetés, mint mikor vihar előtt néma csendbe burkolózik a táj.

        Ugyanakkor kihívást is jelentett, amitől mindkettejüknek nagyot dobbant a szíve, mintha egy eddig ismeretlen helyre tévedtek volna, ahol csak ketten vannak, és egymáson kívül senkire sem számíthatnak.
        Egy kis idő után Anna érdeklődve fordult a fiú felé, aki egyik kezét lazán, a volánon nyugtatta, míg másikat a Nissan feliratú váltógombon pihentette.

        Teljesen belemerült gondolataiba. Az útra meredt, így a lánynak volt alkalma jobban megfigyelni profilját. Egy darabig ugyanazzal a rezzenéstelen figyelemmel bámulta az utat, de aztán akár derült égből a villámcsapás, egy árnyék suhant át homlokán. Anna meglepődött ezen, nem tudta mire vélni. Így inkább elfordította tekintetét, és az ismeretlen tájba kezdett gyönyörködni. Azonban ha ismeri a hirtelen változás okát, nem biztos, hogy ilyen nyugodtan csodálja az út mellett némán suhanó százegynehány éves, hatalmas ezüsthársakat.
        Levente annyira belemerült gondolataiba, hogy észre sem vett, mikor zavaros érzelmei kiültek markáns vonásaira, álmodozó szemeibe.
Ez akkor történt, mikor magán érezte a lány perzselő tekintetét, maga előtt látta nyúlánk alakját, csillogó, kék szemeit. Ez az árnyék az aggodalom árnya volt, melyet ha a lány jobban ismert volna, tudja, az idegességé. Aztán mikor egy pillanatra a lányra nézett, majdnem hangosan röhögte ki magát. Ideges.
        Ő, aki az első randija óta egyszer sem érzett ilyet. Akaratlanul is elmosolyodott. Anna megérezte, hogy őt nézi, így felé fordította tekintetét, és szelíden mosolyogva így szólt, bár hangjába némi izgalom is vegyült:
- Tudod mit? Már egyáltalán nem érdekel hová viszel, amíg ezen az úton megyünk. Erre még sohasem jártam. Gyönyörű hely. - mutatott az ablak felé, ahol a már távozni készülő nap narancsosra festette a felhők alját, furcsa árnyalatot kölcsönözve a virító, zöld tájnak. Anna jól tudta, noha a hatalmas fák tömegétől nem láthatta, végig a part mentén haladnak. Erre a férfi tökéletes ajkain halvány mosoly derengett fel:
- Akkor várd ki a végét.

        Mivel Levente még ennél is szebbet ígért, reményteli várakozással nézett ki hol az első, hol a jobb szélvédőn. Miközben hallgatta a motor monoton, halk ciripelését, és időnként a váltó halk kattanásait.

        Pár perccel később egy keskeny aszfaltútra kanyarodtak, ami egyenesen a parthoz vezetett, ahol egymástól kellő távolságra egy-egy hatalmas nyaraló ékelődött a természetbe.

        Anna nagyot pislogott, mikor Levente egy hatalmas, ódon épület bejárójára parkolt, leállította a motort és a lányra nézett, aki megbabonázva nézte a hatalmas épületet és a mögötte elterülő víztömeget. De csak ennyit tudott kinyögni:
- Miért a bejáróra álltál?
- Hát az ember, ha hazajön, azért ráállhat a saját bejárójára. Vagy nem?
        Anna most hirtelen rászegezte óriási szemeit, és a meglepetéstől nem jutott szóhoz. Eszébe sem jutott, hogy ez a hatalmas, új épület az udvarán úszómedencével és frissen vágott fűvel a fiúé lehet.

        Levente, döbbenetét látva ismét elmosolyodott, majd kiszállt, megkerülte az autót és kinyitotta az ajtót, majd a kezét nyújtotta a még mindig ámuló lánynak.
        Anna erőt vett kíváncsiságán és nem kérdezte meg, hol dolgozik a srác. Persze azt tudta, hogy akinek ilyen Skyline-ja van nem hal éhen, de erre azért mégsem számított. Jobb kezét Leventéébe csúsztatta, így lépett ki a kezdődő alkonyatba.
- Gyere. - súgta a fiú, majd elindult a ház felé, de a lányt egy pillanatra sem eresztette.
        A kapuba a zsebéből előhúzott egy kis műanyaglapot, becsúsztatta a kapu kódleolvasójába, mire a hatalmas kovácsoltvas kapuk egy halk nyikorgás kíséretében kitárultak.
        Mikor beértek az udvarba Levente nem állt meg a bejárati ajtónál, hanem egyenesen a ház mögé vitte Annát. Ugyanis az udvar hátsó részét nem kerítés határolta, hanem néhány kisebb szikla, mellyel a Balaton vize néha hangos loccsanással ütközött.
        A lány körülnézet a hatalmas udvarban. A frissen vágott fű zöldellt bármerre fordult, aközepén egy hatalmas platánfa állt, alatta két hófehér napozóággyal közöttük kicsi cseresznyefa asztallal. Mindkettő támlájára egy-egy bézsszínű törölközőt terítettek. Az udvar körbe volt ültetve minitujákkal, közöttük különböző színű rózsákkal, míg az emeletes ház hátsó falát már félig befutotta egy szépen gondozott borostyán. A széles erkélyeken kaspókba lógtak a tűzpiros muskátlik, amiket még jobban kiemelt a ház halványsárga vakolata.
        A platánfa mellett egy kisebb sövény keretezte óriási úszómedence állt, bár Anna egyáltalán nem értette, minek kell a Balaton partra úszómedence.
        Aztán mikor szeme megakadt a kis asztalon lévő Tuning&Stereo és a VW-Depo legújabb számán, ami még nem is került a boltokba majdnem Levente nyakába ugrott.
        Szerencsére időbe fékezte magát, így csodálatáról csak a szemében csillogó meleg fény biztosította Leventét és arról, a lány, hálás érte, hogy gondolt erre, és nem használja ki helyzetét.
        A fiú halványan vigyorogva figyelte a lányt, amint az megfogja a kezét, és az asztal mellé húzza.
        Olyan volt, akár egy kislány, aki új babát kapott, amint rávetette magát a Depo-ra. Levente azt hitte, az egyik napozóágyra ül majd, ellenben ő az ágy mellé, törökülésbe a földre telepedett, ő pedig a székbe ült, így lenézve látta a lányt is és az újságot is.

        Anna a találkozók rovatnál nyitotta ki legelőször a lapot, majd egy képre bökött, ahol Killmoto és Miki A6-osa egymás mellett parkol, míg Miki unokahúgát ölelve áll a két autó között.
- Nézd, ez Fent volt Nyíregyházán. Két hete. Eszméletlen volt. Az a rengeteg ember. Persze itt is találkoztam már párral, akik ott is ott voltak, de az út... Fantasztikus volt. Az autópályán... - hadarta, majd hirtelen elhallgatott és az újságra meredt.
- Ne haragudj, csak már annyira vártam ezt a számot, veled egyáltalán nem is törődtem. Ez előfordul velem, mint ahogy az is, hogyha ideges vagyok, akkor össze-vissza beszélek. - mondta lehajtott fejjel.
        Leventét váratlanul érte ez a hirtelen hangulatváltozás. Eddig valahányszor beszélt a lánnyal, mindig sikerült meglepetést okoznia.
Most lenézett Annára, aki épp becsukta az újságot, és elnézte, ahogy gyönyörű haja angyali arcába hull. Most valahogy hihetetlenül törékenynek és tisztán ártatlannak látta. Mint még soha senkit.
        Nem bírta nézni, ahogy szomorúan lebiggyesztett ajkakkal bámulja kecses kezeit. Lehajolt, a lány álla alá nyúlt, és megvárta, míg tekintetét rá emelte.
- Egyáltalán nem untatsz, sőt én kérlek rá, meséld el, mi volt az autópályán. - mondta szelíden, akár egy türelmes apa kicsapongó gyermekéhez.